Kezdőlap Mozaik Elemzők: meglepően lelassult a kiskereskedelem decemberi növekedése
No menu items!

Elemzők: meglepően lelassult a kiskereskedelem decemberi növekedése

Meglepően lelassult a kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme tavaly decemberben – állapították meg kedden az MTI-nek nyilatkozó piaci elemzők a KSH reggel kiadott első becslését kommentálva. Arra következtetnek, hogy a bérkiáramlás egyre kevésbé a bolti forgalomban, inkább a szolgáltatásokban csapódik le.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint tavaly decemberben a kiskereskedelmi üzletek forgalma a nyers adat szerint 3,7, naptárhatástól megtisztítva 4,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Ezzel együtt a tavalyi évben 6,0 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom a nyers és a kiigazított adat szerint egyaránt.

Virovácz Péter

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője  szerint meglehetősen gyengén zárta a 2018-as évet a kiskereskedelem, a decemberi adat lett a leggyengébb az összes hónap közül, ami a karácsonyi szezont is figyelembe véve mindenképpen figyelmeztető. Azt jelzi, hogy a szektor dinamikus növekedése nem tartható fenn hosszútávon. Az elemző szerint gyenge decemberért elsősorban az élelmiszerkereskedelem okolható.

Az ING Bank előrejelzése szerint 2019-ben a kiskereskedelmi szektor bővülése elmarad majd a tavalyitól, de így is 3-4 százalék körüli növekedésre számítanak.

Ennek a kisebb mértékű növekedésnek az okát abban látják, hogy a  pótlólagos fogyasztás egyre kevésbé lesz meghatározó, és a háztartások mindinkább szolgáltatások vásárlására fordítják majd az idei bérnövekedésből eredő többletjövedelmüket.

Suppan Gergely

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzőjének kommentárja is azzal indul, hogy meglepően lassult a kiskereskedelmi forgalom növekedése decemberben, amit az okozott, hogy az élelmiszerüzletek forgalma stagnált az egy évvel korábbihoz képest. A háztartások a korábbinál lényegesen többet fogyasztottak a vendéglátásban.

A Takarékbank prognózisa szerint idén a reálbérek növekedése 6 százalékhoz közeli mértékben folytatódhat, a kiskereskedelmi forgalom növekedése pedig 4,3 százalékra lassul. A kiskereskedelemnek további lökést adhat az új lakások idén és jövőre várható átadási hulláma. A háztartások ugyanakkor nem csupán a kiskereskedelemben növelik fogyasztásukat, így a vendéglátás, belföldi turizmus, szabadidő, szórakozás, valamint egyéb szolgáltatások területén is jelentős növekedésre lehet számítani.

A kiskereskedelem folytatódó növekedése összhangban van a Takarékbank elemzőinek azzal a várakozásával, hogy az idén a GDP növekedése csak mérsékelten lassul, a tavalyi 4,8 százalékról 4,2 százalékra. A munkaerőhiány miatt a bérek növekedési üteme azonban  meghaladhatja a várakozásokat, ami a fogyasztás, valamint a kiskereskedelmi forgalom gyorsabb növekedését eredményezheti.

Németh Dávid

Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője az adatokat kommentálva kifejtette, hogy tartósak a kiskereskedelem alakulását meghatározó folyamatok, a forgalombővülés elsősorban a nem élelmiszerek iránti fokozott keresletnek köszönhető.  Ezen belül is kiugró volt a növekedés tavaly az iparcikk jellegű vegyes cikkeknél és a csomagküldő és internetes forgalomban. A tavalyi 6 százalékos növekedés után 2019-ben 4-5 százalék körüli bővülést vár a K&H Bank elemzője. A szerény mértékű lassulásban a magas bázis mellett szerepet játszhat, hogy idén a tavalyinál kisebb mértékű lesz a reálbérek növekedése.

Varga Zsombor, az Erste Bank  junior makrogazdasági elemzője kiemelte, hogy a forgalom 4,1 százalékos decemberi növekedése jócskán elmarad az 5,1 százalékos Bloomberg-konszenzustól.

A várakozásoktól elmaradó decemberi adat ellenére, szerinte továbbra sem gyenge a kiskereskedelmi növekedés dinamikája.  A statisztika már előrevetíti a kiskereskedelmi forgalom 2019-re várt csökkenő trendjét, ám a belső fogyasztás továbbra is a GDP bővülésének hajtóereje maradhat.

A továbbra is emelkedő bérek, a feszes munkapiac támogatja a belső keresletet, illetve a viszonylag mérsékeltebb ütemű inflációs számok is fűthetik a fogyasztók pozitív kilátásait. A dinamikus belső fogyasztás magas importtartalma pedig hozzájárulhat a fizetési mérleg és a külkereskedelmi többlet további apadásához.

Az Erste Bank előrejelzése szerint összességében idén 4,6 százalékkal nőhet a kiskereskedelmi forgalom volumene és 3,6 százalékkal a GDP.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

BÉT – Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX a héten

Uniós forrást nyert el a 4iG leányvállalata. A 2Connect Kft. összesen 11,6 milliárd forint értékben nyert európai uniós forrást, amelyet 3 év alatt vehet igénybe a fejlesztések elkészültével.

Európai egyetem magyar vezetője kapott rangos üzleti díjat

A Fiatal Vállalkozók Hete záróeseményén Noll-Batek Frigyes, a Varsovia Üzleti és Alkalmazott Tudományok Egyetemének prorektora vehette át a FIVOSZ különdíját.

Ekkora hitelre futja a legutóbbi átlagfizetésből

Októberben a magyarországi bruttó átlagkereset már megközelítette a 700 ezer forintot, ami 8,7%-os emelkedést jelent év/év alapon.

Biztosítók figyelmeztetnek: a karácsony a lakástüzek főszezonja

A Bank360 ennek kapcsán hazai biztosítókat kérdezett arról, hogy mi jellemzi leginkább az év végi lakástüzeket.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX a héten

Uniós forrást nyert el a 4iG leányvállalata. A 2Connect Kft. összesen 11,6 milliárd forint értékben nyert európai uniós forrást, amelyet 3 év alatt vehet igénybe a fejlesztések elkészültével.

Európai egyetem magyar vezetője kapott rangos üzleti díjat

A Fiatal Vállalkozók Hete záróeseményén Noll-Batek Frigyes, a Varsovia Üzleti és Alkalmazott Tudományok Egyetemének prorektora vehette át a FIVOSZ különdíját.

Ekkora hitelre futja a legutóbbi átlagfizetésből

Októberben a magyarországi bruttó átlagkereset már megközelítette a 700 ezer forintot, ami 8,7%-os emelkedést jelent év/év alapon.

Biztosítók figyelmeztetnek: a karácsony a lakástüzek főszezonja

A Bank360 ennek kapcsán hazai biztosítókat kérdezett arról, hogy mi jellemzi leginkább az év végi lakástüzeket.

Energiaügyi Minisztérium: minden jelentkező nyert a közvilágítási pályázaton

A Jedlik Ányos Energetikai Program immár összesen 580 milliárd forinttal ösztönzi az energiaszektor zöldítését, működési hatékonyságának javítását. Jelenleg a biogáz-biometán előállítását 40 milliárd forinttal támogató felhívás érhető el.

Felbontja adásvételi megállapodását az MVM és az E.ON

Az MVM Csoport 2024. december 16-án jelentette be, hogy többségi tulajdonrészt vásárol Románia vezető energiaszolgáltatójában, az E.ON Energie Romaniában

BÉT: a standard kategóriában folytatja a kereskedést az STRT Holding

Az újonnan kibocsátott törzsrészvények végleges értékesítési ára egységesen 900 forint lett. A társaság így összesen 1,35 milliárd forint friss tőkét vont be, amelyet az STRT Holding a növekedési és befektetési célok finanszírozására fordít.

KSH: októberben a bruttó átlagkereset 692 700 forint volt, ami 8,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit

Január-októberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 691 400 forint, a nettó átlagkeresete 476 600 forint volt.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.