Kezdőlap Tudomány Először találtak vizet egy távoli csillag bolygójának légkörében

Először találtak vizet egy távoli csillag bolygójának légkörében

Először talált vizet egy csillagászcsoport egy távoli csillag potenciálisan lakható övezetében keringő bolygó légkörében – számolt be róla a BBC hírportálja.

A felfedezés alapján a K2-18b jelű planéta a Földön kívüli élet utáni kutatás célpontja lehet.

Vízpára veszi körül a bolygót – nagy a távolság

A Nature Astronomy című szaklap friss számában megjelent tanulmány szerint az új űrteleszkópok tíz éven belül alkalmasak lehetnek arra, hogy megállapítsák, a K2-18b légköre tartalmaz-e a élő szervezetek létrejöttéhez szükséges gázokat.

Lakhatónak akkor tekintenek egy csillag körüli zónát, amikor a hőmérséklet lehetővé teszi a folyékony halmazállapotú víz felszíni jelenlétét az ott keringő bolygókon.

A bolygó, amelynek a légkörében vizet fedeztek fel, a Föld valamivel több mint kétszerese és az úgynevezett szuperföldek közé sorolják. Hőmérséklete elég enyhe – nulla és 40 Celsius-fok közötti – lehet ahhoz, hogy a víz folyékony legyen a felszínén.

Infografika/Forrás: PA Graphics.

A K2-18b 111 fényévnyire található a Földtől, vagyis túl messze ahhoz, hogy űrszondát küldhessenek oda, ezért meg kell várni az űrtávcsövek új nemzedékét, melyek a 2020-as években kezdenek működni, ezekkel lehet majd meghatározni, hogy a bolygó légköre tartalmaz-e olyan gázokat, amik csak élő szervezetekből származhatnak.

A kutatócsoport a Hubble űrtávcső által 2016-2017-ben felfedezett, Naprendszeren kívüli bolygókat vizsgálta meg. Tanulmányozták a csillagfény változásait, amint a bolygók elhaladtak napjuk előtt, hogy azonosítsanak néhányat a légkörükben található gázok közül.

Csak a K2-18b mutatta a víz molekuláris lenyomatát.

Angelos Tsiaras

Angelos Tsiaras, a Universtiy College London (UCL) kutatócsoportjának tagja szerint a víz azonosítása egy lakható bolygó légkörében “hihetetlenül izgalmas felfedezés”.

Más kutatók azonban vitatják, hogy a bolygó lakható lenne. Egy elemzés szerint a Földnél másfélszer nagyobb bolygóknak nem valószínű, hogy köves a felszíne. Az is elképzelhető, hogy a K2-18b mérete és gravitációja megnehezíti az élet kialakulását és fennmaradását.

Más vélemények szerint a K2-18b nem is annyira szuperföld, mint inkább mini-Neptunusz. Ebbe a kategóriába olyan bolygókat sorolnak, amelyek a szuperföldeknél nagyobb tömegűek, akár tízszer akkorák is.

Giovanna Tinetti

A kutatócsoport vezetője, Giovanna Tinetti azonban fenntartja nézetét, mely szerint a K2-18b lakható lehet.

Sűrűsége a Marséhoz és a Jupiter Európé nevű bolygójáéhoz hasonlít, sokkal nagyobb a Neptunuszénál. Valószínűbb, hogy kőből és jégből áll. A jelenlegi eszközökkel nem lehet megmondani, hogy óceán vagy kő található-e rajta, de kezdetnek elég jó, hogy vizet találtunk a légkörében” – magyarázta Tinetti.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Mol-csoport: öregszik a közép-kelet-európai régió autóparkja

A közép-kelet-európai régióban a járműpark átlagos életkora elérte vagy meghaladta a 12 évet és a válaszadók 48 százaléka 10 évnél idősebb autót vezet. Ennek ellenére az autósok csaknem fele nem tervezi lecserélni járművét a következő 5 évben, függetlenül annak életkorától

Illegális szociális otthonokat számolt fel a NAV

Két illegális szociális otthon működésének vetett véget a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Hajdú-Bihar vármegyében, ennek köszönhetően az idős lakók ma már biztonságban, méltó körülmények között, szakemberek gondozásában élnek

Június elsejétől a késési biztosítás a MÁV-csoport minden járatára vonatkozik

Június elsejétől a késési biztosítás a MÁV-csoport minden járatára,...

Áprilisban 1,4 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

2025 áprilisában a kivitel volumene 2,3 százalékkal, a behozatalé 0,1 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakának volumenétől.
Hirdetés

Hírek

Illegális szociális otthonokat számolt fel a NAV

Két illegális szociális otthon működésének vetett véget a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Hajdú-Bihar vármegyében, ennek köszönhetően az idős lakók ma már biztonságban, méltó körülmények között, szakemberek gondozásában élnek

Áprilisban 1,4 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

2025 áprilisában a kivitel volumene 2,3 százalékkal, a behozatalé 0,1 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakának volumenétől.

Mennyit kereshetnek a diákmunkások?

Az idei nyári szezonban a diákmunkások órabére átlagosan bruttó 2000 forint körül alakul, de a legjobban fizető pozíciókban 3000 forintot meghaladó órabér is elérhető a Mind-Diák Szövetkezet friss adatai szerint.

Drágábban utazunk – Drágul a BKK jegyek ára

Drágul a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) jegyeinek ára vasárnaptól - tudatta a cég közleményben szerdán.

Hol érdemes lekötni a pénzünket?

Feltétel nélkül 5 százalék feletti, egyéb feltételek teljesítésével pedig ennél akár magasabb kamatra is leköthetjük a bankoknál a megtakarításunkat. Az alapkamat nem változott, így az ahhoz kapcsolt betéti kamatok is kitartanak.

Környezetvédelmi minősítést kapott Bécs adatközpontja

Május 25-én a Bécsi Városi Adatközpont (Rechenzentrum der Stadt Wien) elsőként nyerte el az Osztrák Környezetvédelmi Kitűntetést.

Róma a sláger – a nemzetközi repülőtér forgalma 21 százalékkal nőtt egy év alatt

A római nemzetközi repülőtér utasforgalma tavaly 21 százalékkal nőtt, és az idén további növekedés várható - mondta Marco Troncone vezérigazgató.

Később eszünk szamócát, elhúzódik a szabadföldi szüret

Jó szezonban bíztak idén a hazai szamócatermesztéssel foglalkozó gazdálkodók, de eddig „felemásnak” bizonyul a szezon. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) közös piaci körképe szerint a fóliás termesztésből származó szamóca május első hetében jelent meg a piacon, a szabadföldi gyümölcs szedése pedig május 15-20. között kezdődött.
Hirdetés

Gazdaság

Devizapiac – Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Családban marad a pénz: ennyit nyerhetnek a családtagok, ha közösen bankolnak

Hatékonyan menedzselhetők akár egy többgenerációs család pénzügyei is, ma már több bank is kínál erre alkalmas szolgáltatásokat. A közös bankolással akár több ezer forintot is spórolhatnak havonta, emellett a pénzügyi tudatosságot is fejleszthetik

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,