AzÜzlet.hu

Itt az Air France téli menetrendje – napi 2-3 budapesti járattal

Meghirdette téli menetrendjét az Air France: a párizsi központú légitársaság október végétől az előző évinél több járatot közlekedtet majd Lappföldre és újra elérhető lesz a Pointe-à-Pitre és Montreal közti összeköttetés is. A magyar főváros felé nem változik jelentősen a kínálat.

A hőszigetelőanyagok eladása hasított, rekordnyereség a Masterplastnál

Romló makrogazdasági környezetben is túlszárnyalta korábbi eredményeit a Masterplast. A kibontakozó energiakrízis közepette kiemelkedően nőtt a hőszigetelő anyagok értékesítése, amellyel a vállalat ellensúlyozni tudta a bázisévben jelentős egészségügyi védőruha projekt bevételeinek.

A Carnival Corporation bioüzemanyagot tesztel az óceánjárók világában

Európa vezető hajózási szolgáltatója, a Costa Group bejelentette, hogy megkezdi a bioüzemanyag tesztelését az AIDA Cruises egyik hajóján, ami újabb jelentős lépés a folyamatban lévő fenntarthatósági törekvéseiben.

TikTokon látott trükkel kerülik ki a sort az utasok a londoni repülőtéren

A londoni Heathrow repülőtéren az utasok a kerekesszékes szolgáltatást veszik igénybe, hogy gyorsabban eljussanak a beszállókapuhoz. A jelek szerint a TikTokról kapták a tippet.

Beárazták a magyar focistákat – kevesebbet játszhatnak az NB I-ben, mint a légiósok

A mögöttünk hagyott OTP Bank Liga-szezon újra izgalmas küzdelmeket és néhány meglepetést is hozott. Az úgynevezett dán modell szerint kialakított 12 csapatos NB I elsődleges célja az erős verseny, így a minél magasabb színvonalú bajnokság elérése lehet, ugyanakkor ezzel párhuzamosan a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) szeretné, ha a fiatal magyar tehetségek több játéklehetőséghez juthatnának. A PwC Magyarország elemzői megvizsgálták a hazai légiósok helyzetét, illetve azt, hogy a 12 csapatos liga és a különböző MLSZ-szabályozások milyen hatást gyakorolnak a légiósok és a fiatal magyar futballisták játékperceire. 

A globális olajár nem csökken, ha nem mélyül a recesszió

A Bank of America elemzői arra számítanak, hogy az olajárak 2023-ban is 100 dollár felett maradnak, de egy mélyülő recesszió vagy egy ukrajnai tűzszünet ezt a számot lejjebb viheti.

Mit tegyen Kína, hogy globális tartalékvaluta legyen a jüan?

Ahhoz, hogy Kína növelni tudja a jüan mint globális tartalékvaluta hitelességét és befolyását, Pekingnek stabil dollár-átváltási árfolyamot kell ígérnie - áll a Center for Economic Policy and Research új tanulmányában.

A kínai olajfinomító nem hajlandó magasabb árat adni az orosz nyersolajért

Ázsia legnagyobb olajfinomítója júliusban csökkentette az orosz nyersolaj vásárlását, mivel nem volt hajlandó magasabb árakat fizetni, mint amilyeneket más vevők máshol kínáltak.

Lélektani határ alá zuhan a benzin piaci ára szerdán

Szerdán tovább zuhan az üzemanyagok piaci ára: a benzin esetében ez bruttó 21 forintos csökkenést jelent, a piaci gázolajért pedig bruttó 28 forinttal kell majd kevesebbet fizetni. Ezzel a benzin literjének piaci ára újra 700 forint alá kerül.

A Covid-lezárások óta nem volt ilyen alacsony a magyarok fizetőképessége

A második negyedévben jelentősen csökkent az Intrum fizetőképességi index értéke, a lakosság pénzügyi helyzetét jelző mutató negyedéves szinten 22 százalékkal esett vissza. Év végéig tovább csökkenhet a fizetőképesség, ami 2022-23-ban akár recesszióhoz is vezethet.

Az órabérek nőttek, de az infláció ennél gyorsabban szalad felfelé az USA-ban

Miközben a bérek az elmúlt évben erőteljesen nőttek, az infláció ismét meghaladja az átlagos órabér éves növekedését az Egyesült Államokban.

MAKISZ: tiszta helyzetet kell teremteni az extraprofitadó ügyében

A Magyar Követeléskezelők és Üzleti Információt Szolgáltatók Szövetsége (MAKISZ) szerint az egész szakma érdekében kötelességük tisztázni az elmúlt időszakban az extraprofitadóról, az általános statisztikai számítások alapján kimondott értékítéletekben foglalt tévedéseket. Bódizs Kornél, a MAKISZ elnöke szerint a pontatlan, olykor félrevezető információk már rövid távon is cégek és munkahelyek létét veszélyeztetik.

Lavrov: Moszkva nem okoz globális élelmiszerválságot

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter afrikai körútjára indulva visszautasította azokat az állításokat, amelyek szerint Moszkva okozta a globális élelmiszerválságot.

Hamarosan autózhatunk az új adriai hídon, amivel egy határt is elkerülhetünk

Hamarosan birtokba vehetik az autósok a régóta várt peljesaci hidat, amely Horvátország különálló, legdélebbi régióját köti össze az ország nagyobbik részével. A Jugoszláviából történő kiváláskor a tengerpart egy apró szakasza Boszniához került, ezért szakadt ketté Horvátország szárazföldi területe.

Több száz álcázott orosz kémet utasítottak ki Európa országaiból

Az ukrajnai háború kezdete óta az Európa-szerte diplomáciai álcával működő orosz kémek felét kiutasították - mondta az MI6 vezetője egy amerikai biztonsági konferencián.

Covid: az USA-ban jöhet a kötelező beltéri maszkhasználat

Mivel a koronavírusos megbetegedések száma újra megugrott az Egyesült Államokban, több állam és nagyváros már júliusban visszatérhet a széleskörű beltéri maszkhasználati kötelezettséghez.

Nagyot csökkent az üzemanyagok piaci ára: ennyibe kerülnek most magyar forgalmi nélkül

Pénteken tovább csökkent az üzemanyagok piaci ára: a benzin literje bruttó 23 forinttal, a gázolajé pedig bruttó 13 forinttal kerül kevesebbe, mint egy nappal korábban. A hatósági ár a benzin és a gázolaj esetében továbbra is 480 forint/liter.

Hol az ember? – Útimorzsák

Nyár lévén, gőzerővel beindultak a belföldi és a külföldi utazások. Az európai repülőterek egy részén uralkodó kaotikus állapotok közismertek, hasonlóan a légitársaságok ugyancsak egy részénél tapasztalható munkaerőhiány, járattörlések, késések, vérlázító ügyfélkezelések és a sor még hosszan folytatható. Több éves, Covid-19 okozta kényszerszünet után robog az idegenforgalom. E sorok írója is külföldön járt az elmúlt hetekben egyrészről oktatási céllal, másrészről turistaként. A következőkben a szerző néhány gazdasági tapasztalását osztja meg, olyanokat, amelyek talán sokak számára már ismertek, de ő „rácsodálkozott”.

A Maldív-szigetekre és Kuvaitba indít járatot a Wizz Air

A Wizz Air két új, Abu-Dzabiból induló útvonalat jelentette be: hamarosan a Maldív-szigetek és Kuvait is elérhető lesz az utazók számára.

Budapest csúcsbárját nyitotta meg a Hilton

A White Raven skybar & lounge a Budai Várban álló Hilton Budapest legfelső emeletéről nyit új lounge dimenziót egész Budapestre.

Friss

A rendelet tervezete már megszületett – a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról

Elkészült a nyugdíjasoknak járó, 30 ezer forint értékű élelmiszer-utalványról szóló kormányrendelet tervezete - jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára a Facebook-oldalán szerdán.

A tervezettnél korábban indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait a Wizz Air

A Wizz Air a tervezettnél korábban, szeptember 15. helyett augusztus 8-tól indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait – közölte a légitársaság.

UNITRAVEL: kártalanítás később, de az igény már beadható

A Colonnade Insurance S.A. Magyarországi Fióktelepe, mint...

Vállalkozások hozzájutnak a Demján Sándor 1+1 Program forrásaihoz

Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.

Hírek

A tervezettnél korábban indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait a Wizz Air

A Wizz Air a tervezettnél korábban, szeptember 15. helyett augusztus 8-tól indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait – közölte a légitársaság.

Vállalkozások hozzájutnak a Demján Sándor 1+1 Program forrásaihoz

Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.

Alig változott szerda reggelre a forint árfolyama

Lényegében nem változott szerda reggelre a forint árfolyama az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.

Új kriptószereplő lépne a Revolut helyére Magyarországon

A Revolut kriptoszolgáltatásainak magyarországi felfüggesztése után – amelyet egy júniusi törvénymódosítás indokolt a jogosulatlan kriptoeszköz-átváltás büntethetőségének bevezetésével – a Bitget szabályozott, blokklánc-alapú alternatívát kínál a hazai felhasználóknak. A platform spot- és határidős piacokat, stakinget, valamint mesterséges intelligenciával működő kereskedési asszisztenst biztosít, és átlátható eszközkezelést ígér. A Bitget közleményében arra buzdítja a magyar kriptófelhasználókat, hogy próbálják ki a kereskedést a platformon, amely az oktatást, biztonságot és digitális tulajdont helyezi előtérbe.

Korszakváltás a neten: így szorulnak ki a tartalomkészítők a keresőkből

Az utóbbi hónapokban drámai átalakuláson megy keresztül az online tartalomfogyasztás és -terjesztés világa. A keresőoptimalizálás (SEO), ahogyan ismertük, szétesőben van.

A NAV ellenőrzéssorozata a Balatonnál és a Velencei-tónál

A héten megkezdte nyári ellenőrzéssorozatát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az országos akció során a revizorok egyebek mellett a turisták által kedvelt üdülőhelyeken, a strandokon és a szabadtéri rendezvényeken vizsgálódnak.

Alig változott a forint árfolyama kedd reggelre

Alig változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző délutáni jegyzéséhez képest.

Átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret

A vihar miatt átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,
HirdetésHirdetés