Kezdőlap Cégvilág Engedélyezte az MNB a Konzum és az Opus Global fúzióját
No menu items!

Engedélyezte az MNB a Konzum és az Opus Global fúzióját

A Magyar Nemzeti Bank  elfogadta a Konzum Nyrt. és az Opus Global Nyrt. egyesüléséhez szükséges egyenértékűséget, amivel minden feltétel teljesült ahhoz, hogy június 30-val létrejöjjön a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) ötödik legnagyobb vállalata – közölték a társaságok.

A két cég csütörtökön hozta nyilvánosságra a BÉT honlapján az MNB jóváhagyó határozatát és a 2018. évi proforma beszámoló főbb számait a felügyeleti eljáráshoz szükséges egyenértékűségi dokumentum részeként. A fúzió értékpapír-cserével valósul meg. Az MNB eljárásában azt vizsgálta és állapította meg, hogy a két társaság egyesülése kapcsán valamennyi, a fúzióban részt vevő társaság piaci, gazdasági, pénzügyi és jogi helyzetének, valamint azok várható alakulásának alapjául szolgáló adat és információ a befektetők rendelkezésére áll.

A felügyeleti eljáráshoz szükséges, az összeolvadáshoz kapcsolódó egyenértékűségi dokumentum tartalmazza az Opus Global és a Konzum egyesülésével létrejövő új óriásvállalat 2018. december 31. fordulónapjára készített proforma konszolidált pénzügyi kimutatásait is. A dokumentum úgy mutatja be a cégcsoport tagvállalatainak összevont pénzügyi helyzetét, mintha a Konzum már 2018. január 1-jével beolvadt volna az Opus Globalba.

A 2018. december 31-én zárult pénzügyi évre elkészített proforma konszolidált pénzügyi kimutatások alapján az egyesült Opus Global működését legjobban mérő összes működési bevétel 254,2 milliárd forint, több mint 23,5 milliárd forintot meghaladó EBITDA-val. A társaság teljes átfogó jövedelme közel 41,3 milliárd forint. Az Opus konszolidált teljes saját tőkéje pedig meghaladta a 350,8 milliárd forintot.

A proforma konszolidált pénzügyi adatok alapján Magyarország legnagyobb, és egyik legtőkeerősebb befektetési holdingja jön létre az összeolvadással, amely stabil pénzügyi helyzettel és kiváló növekedési kilátásokkal folytatja tevékenységét az összeolvadást követően – írják.

Összeolvadással jön létre a Bét ötödik legnagyobb cége

A BÉT honlapján közölt tájékoztatás szerint a felügyelet június 12-i határozatával hagyta jóvá az Opus Global által készített egyenértékűségi dokumentum  és az erről szóló hirdetmény közzétételét az Opus Global által kibocsátandó 165 261 574 darab, a korábbiakban kibocsátott részvényekkel mindenben azonos jogokat biztosító “A” sorozatú, egyenként 25 forint névértékű törzsrészvénynek a BÉT prémium kategóriájába történő bevezetéséhez, illetve nyilvános értékesítésre történő felajánláshoz.

A társaságok rendkívüli közgyűlései április 9-én döntöttek a Konzum Opus Globalba való június 30-i beolvadásáról. A Konzum és az Opus Global részvényeinek átváltását 2:1 arányban határozták meg. A cserearány megállapításakor a társaságok 2018. december 31-i fordulónapra számított IFRS szerinti konszolidált saját tőkéjét vették alapul, mely tisztítás nélkül a Konzumnál meghaladta a 73,8 milliárd, az Opus Globalnál pedig a 280,4 milliárd forintot.

A Konzum részvényei csütörtökön délután fél öt előtt 202 forinton forogtak, ami 2 forinttal, 0,98 százalékkal alacsonyabb az előző záróárnál. Az Opus Globál részvényei ugyanakkor 404,8 forinton álltak, ami 4,2 forinttal, 1,05 százalékkal magasabb az előző záróárnál. /MTI/

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Indamedia csoporthoz került a Ringier Hungary

A vezető hazai állásportál, a Profession továbbra is kizárólagosan a Ringier tulajdonában marad, a Sportal.hu sportoldal tulajdonosa továbbra is a Ringier Sports Media Group (RSMG).

A bankszövetség ellenzi az ingyenes készpénzfelvételi limit emelését

A Magyar Bankszövetség a havi díjmentes ATM-használati limit emelése helyett a tranzakciós illeték csökkentését javasolja.

Az Asiana Airlines közvetlen járatot indít Szöul és Budapest között

Új kapu nyílik Ázsia felé – Dél-Korea közvetlenül elérhetővé válik Magyarországról.  

Bécs egy nagy keringőtérré válik

Ha a keringőre gondolunk, előbb-utóbb mindenkinek Johann Strauss jut eszébe. 2025-ben Bécsben minden róla szól: az év során a város a zeneszerző születésének 200. évfordulóját ünnepli, és a jubileum alkalmából számtalan kulturális programmal találkozhatnak a látogatók.
Hirdetés

Hírek

Az Indamedia csoporthoz került a Ringier Hungary

A vezető hazai állásportál, a Profession továbbra is kizárólagosan a Ringier tulajdonában marad, a Sportal.hu sportoldal tulajdonosa továbbra is a Ringier Sports Media Group (RSMG).

Az Asiana Airlines közvetlen járatot indít Szöul és Budapest között

Új kapu nyílik Ázsia felé – Dél-Korea közvetlenül elérhetővé válik Magyarországról.  

Az ipari termelői árak 2025 szeptemberében átlagosan 0,4 százalékkal elmaradtak az előző hónaphoz képest és 2,4 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit

Az előző hónaphoz viszonyítva a belföldi értékesítési árak 0,5, az exportértékesítési árak 0,3 százalékkal csökkentek, így az ipari termelői árak összességében 0,4 százalékkal mérséklődtek.

Javította az OTP adósosztályzati kilátását és egyes besorolásait a Moody’s

Az EBRD kimutatása szerint Lengyelországban 14,1 százalékkal, Magyarországon 12 százalékkal volt alacsonyabb 2024 végén a rosszhitel-állomány, mint egy évvel korábban.

KSH: Az ipari termelői árak szeptemberi mutatói

Az élelmiszeripar értékesítési árai 6,8 százalékkal nőttek.

Nagy Márton: a gazdasági növekedés az idei évben 0,5 és 1 százalék között alakul

A magyar gazdaság járműipari teljesítménye 100 százalékos együttmozgást mutat a német járműipari teljesítménnyel.

Beigazolódtak a várakozások: már Budapesten is korlátozzák a beköltözéseket

A XVI. kerület korlátozásai ugyanis véget vethetnek annak az egyre gyakoribb jelenségnek, hogy melléképületekből, garázsokból, tárolókból alakítanak ki lakásokat, amiket osztatlan közös tulajdonú ingatlanokként értékesítenek.

Adzsman – Az autentikus emírség, ahol a hagyomány találkozik a jövővel

A Heritage Trail az Adzsman Vision 2030 stratégia egyik kiemelt projektje, amely az emírség elkötelezettségét tükrözi a kulturális örökség megőrzése és az autentikus turisztikai élmények iránt.
Hirdetés

Gazdaság

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...

Ezt hozhatja a Széchenyi Kártya MAX+ kamatcsökkenése

A Széchenyi Kártya Program új kamatfeltételei kézzelfogható segítséget nyújtanak a hazai kkv-knak, különösen a működés finanszírozásában: a vállalkozások által fizetendő nettó kamat október 6-tól...

Tisztázzuk a vagyonadó terveket: ma egymilliárdosnak lenni már nem akkora szó, mint tíz éve

Ma már nagyjából 7000-10.000 magyar rendelkezik legalább 1 milliárd forintos klasszikus pénzügyi vagyonnal, 30.000 fő rendelkezik egymilliárdot meghaladó teljes vagyonnal, számuk pedig 2030-ra ötödével nőhet.