Kezdőlap Bank Ennyit hozna az 5 százalékos THM-plafon: ugyanakkora törlesztővel milliókkal nagyobb lakáshitel 
No menu items!

Ennyit hozna az 5 százalékos THM-plafon: ugyanakkora törlesztővel milliókkal nagyobb lakáshitel 

Ha a kormánynak sikerülne kipréselnie a bankokból az 5 százalék alatti THM-mel kínált lakáshiteleket, akkor ugyanakkora törlesztőrészlettel 10-20 százalékkal magasabb összegű kölcsönhöz lehetne hozzájutni, ami ellensúlyozhatná a lakások drágulását – derül ki a Bank360.hu számításaiból. 

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter szeptemberben kérte a bankoktól az 5 százalék alatti önkéntes THM-plafon bevezetését néhány hónapon belül, és mostanra ez már a kormány 21 pontos gazdasági akciótervében is szerepel. Jelenleg ehhez képest 6,5-7,9 százalékos THM-ekkel találhatnak lakáshitelt az átlagügyfelek, és még a bankok hitelárazását befolyásoló hosszú távú, 10 és 20 éves BIRS referenciakamatok is 6,3-6,7 százalék körül mozognak.

Több millió forinttal több hitelt vehetünk fel, ha csökken a THM

Az átlag körülinek tekinthető 20 millió forintos lakáshitelt 20 éves futamidőre és 10 éves kamatperiódussal jelenleg jó esetben 6,46 százalékos teljes hiteldíj mutatóval (THM) tudják felvenni az átlagügyfelek extra kedvezmények nélkül. A Bank360.hu lakáshitel kalkulátora szerint a havi törlesztőrészlet ebben az esetben 146 370 forint. Ugyanekkora havi törlesztés vállalásával azonban 5 százalékos teljes hiteldíj mutatóval számolva akár 2 millió forinttal, 10 százalékkal nagyobb hitelösszeget is lehetne kapni.

A bankok kínálatában inkább jellemző 7 százalék feletti ajánlatokat vizsgálva még szembetűnőbb, hogy mekkora lenne a változás 5 százalék alatti THM-mel kínált lakáshitelek esetében. Van olyan nagybank is, amely jócskán a korábbi, június végéig élő önkéntes  kamatplafon felett, 7,86 százalékos THM-mel kínálja a lakáshitelét az átlagos jövedelmű ügyfeleknek. 20 millió forintot 20 évre így 162 270 forintos törlesztőrészlettel lehet felvenni. Ugyanezzel a törlesztőrészlettel 5 százalékos THM-mel az igénybe vehető hitelösszeg 24,5 millió forint is lehetne, ami 22,5 százalékkal több, mint amennyit a jelenlegi ajánlatok mellett tudnánk felvenni.

Az alacsonyabb jövedelműek jobb eséllyel találhatnak lakást

A kamatok csökkenése tehát azoknak is kedvezne, akik eddig azért nem vágtak bele a lakásvásárlásba, mert nem tudtak elegendő kölcsönt felvenni a kiszemelt ingatlan megvételéhez. Ők az ingatlanpiaci áremelkedéssel is versenyt futnak, de az 5 százalék alatti THM-eknél jobban nőne az ugyanazzal a törlesztővel felvehető hitelösszeg, mint amennyivel várhatóan drágulnak a lakások.

Az olcsóbb lakáshitelek azt is jelentenék, hogy ugyanahhoz a hitelösszeghez lényegesen kisebb törlesztő is elegendő lenne, így azok az igénylők is hozzájutnának, akik most beleütköznek a jövedelemarányos törlesztési mutató (JTM) szabta korlátokba, ami alapján a havi törlesztés nem lehet magasabb a jövedelmük meghatározott százalékánál.

Az 5 százalék alatti THM azok számára is nagy lehetőséget kínálna, akik az elmúlt években drágán, gyakran 10 százalék feletti THM-mel vettek fel jelzálogkölcsönt. Nekik már a jelenlegi kamatoknál is érdemes elgondolkodni a lakáshitel kiváltásán, mert ezzel több tízezer forinttal csökkenthetik a havi törlesztésüket. Ha azonban további 1,5-2 százalékkal lejjebb mennének a THM-ek, akkor még nagyobbat nyerhetnének – hívja a figyelmet a Bank360.hu szakértője, Vrazsovits Rita.

Könnyen lehet azonban, hogy ezek a lehetőségek nem mindenkinek, hanem csak a hiteligénylők egy részének nyílnak meg. Az elmúlt napok nyilatkozatai alapján a bankok és a kormányzat közötti kompromisszumot azt jelentheti, hogy az 5 százalék alatti THM-et egyelőre csak a fiatal igénylők tudnák elérni első, meghatározott feltételeknek eleget tevő  lakásuk megszerzéséhez.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ünnep másként: év végi utazás Törökországban

Az út utolsó szakasza Denizli térségéhez, Laodikeia városához vezet. Szent János utolsó levelét ennek a közösségnek címezte, így ez a helyszín a zarándoklat természetes lezárásává válik.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni
Hirdetés

Hírek

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás