Kezdőlap Építőipar Építőipari kilátások: csak tízből négy cég számol árbevétele növekedésével
No menu items!

Építőipari kilátások: csak tízből négy cég számol árbevétele növekedésével

Illusztráció: Bigstock

Az építőipari vállalkozások 55,56 százalékának nőtt az árbevétele tavaly az előző évihez képest, idén azonban árbevétel-növekedésre a cégeknek csupán 38,89 százaléka számít – közölte az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ).

A szakszövetség 400 cég megkérdezésével mérte fel, hogy tavaly milyen változásokat hoztak a piaci körülmények, illetve a cégek milyen várakozásokkal tekintenek 2023-ra.

Az orosz-ukrán háború okozta nehézségek közepette 2022-ben a vállalkozások több mint felének nőtt az árbevétele az előző évihez képest, egyharmaduké csökkent, több mint 10 százaléké nem változott.

Az idén a vállalkozások több mint 38 százaléka számít árbevétel-növekedésre, 45 százalékuk kalkulál csökkenéssel. A felmérésben részt vevő cégek fele számít árbevétel-arányos jövedelmezőségének mérséklődésére, 17 százalékuk vár javulást.

A korábbi évektől eltérően a válaszadó cégek 77,8 százaléka a tevékenységüket leginkább akadályozó tényezőként a megrendelések hiányát emelte ki. Ezt követte 66,7 százalékkal az infláció, 55,6 százalékkal pedig a szakemberhiány, amely korábban az első helyen szerepelt.

Közölték, 2023-ra vonatkozóan a megkérdezett vállalkozások mindössze 5,6 százaléka jelezte, hogy rendelésállománya meg fogja haladni a jelenlegi kapacitást, 38,9 százalékuk számít arra, hogy 80 százalék feletti lesz, egyharmaduk pedig arra, hogy 50-80 százalék között lesz az idei kapacitást lekötő megrendelésállománya.

A közlemény szerint 2022. december 31-én kintlévősége a válaszadók 83,3 százalékának volt, ami a fél évvel ezelőtti felméréshez képest 19 százalékpontos növekedés. A kintlévőséggel rendelkező cégek 80 százaléka ítélte úgy, hogy a tartozások 90 százaléka peres út nélkül behajtható. A fél évvel korábbi adatokhoz képest ez romló tendenciát mutat, ami a lánctartozás várható növekedését vetíti előre.

A várakozások szerint 2023 első félévében leginkább a személyi jellegű költségek, az alvállalkozói díjtételek, az építési törmelék elszállítása és lerakása, és a fuvarozás drágulása lesz a legnagyobb mértékű. Az építőanyagok átlagos árváltozása a várakozások szerint valamivel 10 százalék alatt marad, viszont a cement, az építési kő, kavics, a hőszigetelő anyagok, a faanyagok és a beton esetében 10 százalék feletti áremelkedéssel számolnak 2022 végéhez képest.

Ugyanakkor jelezték, hogy a tervezésnél 4,2 százalékos, a kivitelezésnél 5,5 százalékos, a mérnöki szolgáltatásoknál pedig 5,7 százalékos áremelést vetítettek előre az idén 2022 végéhez képest.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg
Hirdetés

Hírek

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás