Kezdőlap Ingatlan Építőipari közös cég: Kész a kézben mennek tovább
No menu items!

Építőipari közös cég: Kész a kézben mennek tovább

Speciális szegmensben, közös cégben egyesíti erejét a KÉSZ Csoport és az Assist-Trend Kft. Az új vállalkozás az ipari épületek és objektumok teljes körű higiéniai, takarítási szolgáltatásainak ellátására alakult.

A KÉSZ Csoport többségi tulajdona mellett, közös ügyvezetéssel létrehozott közös vállalkozás értelmét az adja, hogy ezáltal egyesítik az ipari objektumok üzemeltetését, takarítását és az ehhez szükséges higiéniai eszközök beszerzését. Ez pedig amellett, hogy növeli a költséghatékonyságot, a munkaerő-megtakarítással is segíti az ipari objektumok takarításánál jelentkező munkaerőhiány kezelését.

Az Assist-Trend Industrial Hygienic Services (Assist-Trend IHS) Kft. néven induló vállalkozás már az első üzleti évre

500 millió forint árbevételt tervez, figyelembe véve azt is, hogy az első megbízásaik egyike a a ferihegyi repülőtér 2-es termináljának építési munkálatai utáni takarítás.

Az új cég mindkét tulajdonosa sikeres magyar nagyvállalkozó. A 110 milliárd forint feletti árbevételével, – amihez három milliárd feletti nyereség párosult -, Magyarország egyik legnagyobb építőipari vállalkozásának számító KÉSZ Csoport alapító tulajdonosa Varga Mihály, míg a hétmilliárd feletti forgalmával a szálloda- és vendéglátóipar higiéniai szolgáltató szektor meghatározó szereplőjének számító Assist-Trend csoport ügyvezető-tulajdonosa Bodrogai Ferenc, aki az általa alapított, majd értékesített Forest-Papír révén vált ismertté.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A hűvösebb észak felé fordulnak a nyaralók: Skandinávia az új nyári úti cél

Az elmúlt évek mediterrán hőhullámai és a klímaváltozás hatására egyre több európai utazó a hűvösebb északi desztinációk, ezen belül is főleg a skandináv térség felé fordul a nyári hónapokban. A "coolcation" (hűsítő nyaralás) 2025 egyik legmeghatározóbb utazási trendjévé vált, egyre többen keresik a kellemes hőmérsékletű pihenőhelyeket a tikkasztó meleg elől menekülve.

Vidéken aktívabbak az ingatlanvásárlók

Az ingatlanvásárlók a főváros és Pest vármegye mellett azokban a vármegyékben aktívabbak, ahol óriásberuházások történtek, és már minden negyedik nyaralót kereső budapesti a Duna-menti településeket részesíti előnyben.

A Microsoft hétfőtől megszünteti a Skype-ot

A Microsoft korábbi bejelentésének megfelelően hétfőtől megszűnik a Skype, az internetalapú telefon- és videoszolgáltatás. A cég honlapján közzétett hírlevél szerint a Microsoft a Teams-et fejleszti tovább.

Mi legyen az állampapír-pénzzel, ha nem akar kockáztatni?

Jellemzően kockázatos befektetésekbe kerültek a PMÁP-ból kivett megtakarítások. Az elmúlt hetek tőzsdei turbulenciái láttán viszont sokan kereshetnek biztonságosabb helyet a pénzüknek.
Hirdetés

Hírek

Wagner Tibor: a megapixel világcsúcsok után új szegmenssel támad a Xiaomi

Több mint öt év után új korszak kezdődik a hazai telekom piac meghatározó személyisége, Wagner Tibor karrierjében. A Xiaomi magyarországi piacának felépítője és country managere vezető üzleti tanácsadóként folytatja a munkát a kínai cégnél.

Balogh Szabolcs: Szintet lép a hazai e-mobilitás a töltéseket tekintve is

Az MVM Mobiliti elektromos töltőhálózatának fejlődése nemcsak, hogy lépést tart a hazai villanyautók számának növekedésével, hanem az e-autók szélesebb körű elterjedéséhez igazodva, a Mobiliti   tovább bővíti hálózatát az új helyszínek és a töltők kapacitásának tekintetében is

Megerősítette Magyarország államadósság-besorolását a Scope Ratings

A berlini Scope Ratings megerősítette Magyarország "BBB" besorolását, továbbá a hitelminősítő megerősítette a korábbi stabil kilátást is, továbbra is befektetésre ajánlott kategóriában tartják nyilván Magyarországot.

Káosz Spanyolországban és Portugáliában: áram nélkül maradtak a nagyvárosok

Nagy kiterjedésű áramkimaradás sújtja Spanyolország és Portugália jelentős részeit, beleértve a fővárosokat, Madridot és Lisszabont is.
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.