Kezdőlap Francia kapcsolat Erősebb jelenlétet akar Károlyi László, a Magyar–Francia Kereskedelmi és Iparkamarara elnöke

Erősebb jelenlétet akar Károlyi László, a Magyar–Francia Kereskedelmi és Iparkamarara elnöke

Károlyi László elnök: a kamara 2019-ben elnyerte a francia kereskedelmi és iparkamarák, a francia régiók és a Business France irodájának kizárólagos magyarországi képviseletét

Agilis, erősebb, jobban látható kamarát kíván építeni Károlyi László a Magyar-Francia Kereskedelmi és Iparkamara tavaly megválasztott, új elnöke. A szakember, aki egyben a Legrand Zrt. vezérigazgatója, az anyacége nevéből levezetett szójátékkal élve azt szeretné, hogy a kamara nagy(obb) legyen nagy, vagy ahogy a francia mondja,plus (le) grand.

A Magyar-Francia Kereskedelmi és Iparkamarával már lassan 20 éves a kapcsolatom. Alelnökként, elnökségi tagként, már tapasztalatot szereztem a folyamatokról és a működéséről. Tavaly a koronavírus járvány miatt egy olyan válsághelyzet alakult ki a világban amire talán 100 éve nem volt példa. Ez a pandémia nemcsak az üzleti szektort, hanem a magánéletünket is érintette, és többek között ezért került áthelyezésre a kamarai elnökválasztás időpontja is, a szokásos tavasziról őszire. Azért pályáztam meg az elnökségi pozíciót, mert  hiszem, hogy ebben az üzleti közösségben is  van lehetőség a továbblépésre, a fejlődésre, akár ilyen nehéz helyzetben is” – fejtette ki a kamara elnöke. És még egy fontos érv, tette hozzá:  “2021-ben kereken 30 éves a kamara, egy ilyen kerek évforduló megfelelő alkalom egy a tradíciókra építő megújulásra”

nem csak a magyarországi francia vállakozások és vállalkozni vágyó Francia cégeket tudjuk támogatni, de azon magyar vállalatokat is, akik Franciaországban szeretnék bővíteni a tevékenységüket

A szakember világos vízióval kezdett munkába. Az a cél vezérli, hogy a kamara, tagjainak érdekérvényesítő képességét erősítve, agilisabb, erősebb, láthatóbb szereplőjévé váljon a magyar gazdasági életnek. Ehhez jó alapot adhat, hogy a kamara 2019-ben elnyerte a  francia kereskedelmi és iparkamarák, a francia régiók és a Business France irodájának kizárólagos magyarországi képviseletét. Ennek apropóján írták alá tavaly ősszel egy stratégiai megállapodást a Magyar Exportfejesztési Ügynökséggel, a HEPA-vál, így nem csak a magyarországi francia vállalkozások és vállalkozni vágyó Francia cégeket tudják támogatni, de azon magyar vállalatokat is, akik Franciaországban szeretnék bővíteni a tevékenységüket.

Franciaország Európa egyik meghatározó gazdasága, a negyedik legnagyobb befektető Magyarországon. Ez a jelentős potenciál meggyőződése szerint bőven tartogat fejlesztési lehetőségeket a két ország gazdasága számára. A járvány sok mindent átrendezett a gazdaságban. Nehéz helyzetet teremett, ugyanakkor lehetőségeket is nyitott – mondja.

“Cégvezetőként mindig azt vallottam, hogy egy új helyzetben új megoldásokra van szükség. Ha kellő odafigyeléssel értékeljük a változásokat és elemezzük a helyzetet, akkor levonhatjuk a megfelelő következtetéseket, és megtalálhatjuk a gazdaság bármely területén  a sikeres megoldási lehetőségeket. Saját tapasztalatomból merítve: amikor a 2008-as globális gazdasági válság hatására 2012 januárjában, négy év után még mindig bizonytalanok voltak az építőipar kilátásai, nemzetközi benchmarkok kreatív átgondolásával, avagy “crenchmarking”-al ,olyan új üzleti tervet készítettem és terjesztettem elő, amely azt ígérte a Legrand Csoport központi vezetésének,  hogy amennyiben elfogadják a stratégiai irányváltást, mi felvállaljuk, hogy három éven át a magyarországi GDP növekedésének duplájával bővül majd cégünk forgalma.  Az ígéretünket túlszárnyalva, négyszeres azaz 10%-ot meghaladó növekedést  tudtunk elérni a Magyar piacon, és ezt azóta is tartani tudtuk minden évben. Hasonló pozitív szemlélettel kezdtem el dolgozni azon, hogy a kamara egy másféle pályára állva vonzóbb lehessen potenciális új tagok számára, a magyar gazdasági életben fajsúlyosabb szerepet betöltve, a  már meglévő tagjainak pedig a korábbinál többet tudjon nyújtani.”

A járvány sok mindent átrendezett a gazdaságban. Nehéz helyzetet teremett, ugyanakkor lehetőségeket is nyitott

A kamara ennek szellemében bővíti aktivitását. Erősíti együttműködését a franciaországi anyakamarával, aktívan és szorosan együttműködik a magyarországi Francia Nagykövetséggel és annak gazdasági osztályával azért, hogy miközben a Magyarországon tevékenykedő francia cégek érdek érvényesítő képességét javítja, a jövőben  kifejezetten erősítse a francia piac felé orientálódó magyar cégek üzleti lehetőségeit és érdek érvényesítő képességét.

Károlyi László: a kamara sikere az agilis működésben rejlik, amely egy bizonytalan, kiszámíthatatlan gazdasági környezetben is tud értéket nyújtani tagjainak

“Meggyőződésem, hogy a kamara sikere az agilis működésben rejlik, amely egy bizonytalan, kiszámíthatatlan gazdasági környezetben is tud értéket nyújtani tagjainak. Fontos a pontos és időszerű  információ biztosítása a tagok számára. Például az idei  évi új tagok bemutatkozó rendezvényén, júniusban több olyan magyar céget ismerhettünk meg, amelynek kézzelfogható segítséget tudtunk nyújtani új franciaországi üzleti kapcsolatok kialakításához.”

Ennek szellemében májusban, hagyományteremtő szándékkal indították útjára az “Év Témája” (Hot topic of the year) rendezvény sorozatot,  melynek első témája a “Kitőrési pontok a Covid után” volt. A rendezvény hibrid formában került megszervezésre, a kerekasztal résztvevői és az előadók személyesen, míg a hallgatóság interneten keresztül követhette az eseményeket.  A kerekasztal beszélgetés résztvevői a várható lehetőségeket és az ehhez szükséges erőforrások – human és pénzügyi – megszerzésének a módjait vitatták meg. A meghívott előadó Ésik Róbert, a HIPA vezérigazgatója volt. A rendezvény zárszavában Pasquale Andreani, Franciaország magyarországi nagykövete köszöntötte a résztvevőket és összegezte az elhangzottakat.

“A lépésváltásra törekedve természetesen a múlt évben és idén tavasszal is, a járvány időszakában is, aktívak voltunk. A fizikai távolság tartás szabályait betartva, elsősorban csak online fórumok megszervezésére nyílott lehetőségünk. Mostantól viszont olyan, éves szinten egymásra épülő tematikájú, a személyes találkozást és üzleti kapcsolat építést biztosító fórumokat, üzleti eseményeket is rendszeresen szervezünk majd, mint régen amelyek célja katalizátorként segíteni a francia-magyar gazdasági kapcsolatok erősítését és vele a tagvállalataink üzleti sikerességét.”

Károlyi László szerint a járványhelyzet miatti különleges állapotok egyik következménye az is, hogy a Magyar-Francia Kereskedelmi és Iparkamara július 7-én megtartott közgyűlésén az elnökválasztás tavalyi kényszerű csúszása miatt, csak a szeptembertől eltelt kilenc hónap munkájáról tudott beszámolni, nem egy teljes évről.

a járvány hatására globálisan is minden megváltozott körülöttünk,  ezért a munka világában egy új normalitásra kell felkészülnünk

“A közgyűlésen arról beszéltem, hogy a járványhelyzet miatti a szükséghelyzet teremtette korlátozásokat is figyelembe véve sikeresnek tekinthetjük az eltelt szűk egy évet, még akkor is, ha nem tudtunk olyan ütemben és olyan dinamikával haladni, ahogyan azt szerettük volna. A találkozásokat korlátozó életkörülmények mellett is több rendezvényt tartottunk digitális úton, majd amikor a járványhelyzet enyhülésével  lehetővé vált, idén májusban a kamara első hibrid üzleti eseményére is sor került. A közgyűlésen kiemeltem, hogy a járvány hatására globálisan is minden megváltozott körülöttünk,  ezért a munka világában egy új normalitásra kell felkészülnünk. A megváltozott helyzetben csak az lehet sikeres, aki maga is képes a változásra, tisztában van azzal, hogy egy új helyzet új lehetőségeket is megteremt. A tagság érdekében, a Magyar-Francia Kereskedelmi és Iparkamaránál eltökélt célunk ezt jól kihasználni.”

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ilyen őrületes az árkülönbség a panellakásoknál – toplistával

A Budapesten és a megyei jogú városokban eladó panellakások...

Ezt hozhatja a Széchenyi Kártya MAX+ kamatcsökkenése

A Széchenyi Kártya Program új kamatfeltételei kézzelfogható segítséget nyújtanak...

Hét új város, csúcsra járatott ülőhelykínálat. A indul Budapest Airport téli menetrendje.  

Minden eddiginél nagyobb ülőhely kapacitással vág neki az október...

Lefutott a trend, a lefolyóba kerül a műhúsok szupersztárja?

Illusztrációk: beyondmeat.com Néhány éve még a tőzsde egyik legnagyobb sztárja...
Hirdetés

Hírek

A mesterséges intelligencia-láz az új aranyláz a San Franciscoban

Fotó:Freepik San Francisco ismét a világ figyelmének középpontjába került –...

Akár 640 ezres kezdőbér várja a technikumot választó fiatalokat

Bár sokan még bizonytalanok 14 évesen, egyre több diák választ tudatosan olyan területeket, ahol a személyes érdeklődésüket anyagi és társadalmi elismertséggel is kamatoztathatják.

Varázsvilággal nyit a Lumina Park Budapest

A Varázsvilág csodás tájakon és mesebeli világokon át izgalmas utazással várja a Palatinus fürdőbe látogatókat október 22-től egészen a tavasz kezdetéig

Trófeamustra a Hegyközben

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 16. alkalommal rendezte meg a szarvasbőgési szezonban terítékre került gímbikák trófeáinak mustráját. A Hegyközi Erdészeti Igazgatóság által megszerezett program helyszíne a füzérradványi Károlyi-kastély parkja volt.

Vegyesen indítottak a vezető nyugat-európi tőzsdék

Vegyesen kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden. A londoni FTSE100 index 0,29 százalékkal erősödött, a frankfurti DAX index 0,04 százalékkal gyengült, a párizsi CAC-40 index pedig 0,07 százalékkal emelkedett. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,04 százalék mínuszt jelzett nyitáskor.

Országos ellenőrzési akciósorozat indul halloween és a mindenszentek idején

Nem éri meg szabályt szegni halloween és a mindenszentek idején sem: a NAV revizorai ebben időszakban fokozottan vizsgálják a koszorú- és virágárusokat, jelmezkölcsönzőket, valamint mindenkit, aki szezonális termékekkel kereskedik; ellenőrzések országszerte várhatók.

Megjelent az Otthon Start Program feltételeinek megfelelő lakások építését támogató rendelettervezet

Hétfő este jelent meg a kormány honlapján az a rendelettervezet, amelynek célja, hogy elősegítse az Otthon Start Program feltételeit teljesítő lakások építését. A rendelet mindezt úgy tenné meg, hogy kiemelt beruházássá minősít bizonyos építési beruházásokat, valamint a kiemelt beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja.

Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Hirdetés

Gazdaság

Ezt hozhatja a Széchenyi Kártya MAX+ kamatcsökkenése

A Széchenyi Kártya Program új kamatfeltételei kézzelfogható segítséget nyújtanak a hazai kkv-knak, különösen a működés finanszírozásában: a vállalkozások által fizetendő nettó kamat október 6-tól...

Tisztázzuk a vagyonadó terveket: ma egymilliárdosnak lenni már nem akkora szó, mint tíz éve

Ma már nagyjából 7000-10.000 magyar rendelkezik legalább 1 milliárd forintos klasszikus pénzügyi vagyonnal, 30.000 fő rendelkezik egymilliárdot meghaladó teljes vagyonnal, számuk pedig 2030-ra ötödével nőhet.

Oda az MBH kapcsolat, de marad a régi gondoskodás

Megújul a Gondoskodás Egészség- és Nyugdíjpénztár – megszűnik az MBH-val való együttműködés A mai nap első híre az volt, hogy az MBH Bank felülvizsgálta és...

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő