Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág Etikai forródrót a vállalati korrupció bejelentésére
No menu items!

Etikai forródrót a vállalati korrupció bejelentésére

Hamarosan minden hazai közép- és nagyvállalatnál lehetővé kell tenni, hogy egy névtelenséget biztosító etikai forródróton keresztül jelenthessék a dolgozók a szabálysértéseket. Az Európai Unió december 17-ig adott erre időt a több mint 249 főt alkalmazó szervezeteknek – hívta fel a figyelmet az EY tanácsadó cég.

Az érintett cégeknek lehetővé kell tenniük, hogy a dolgozók és egyéb érintettek tájékoztathassák a vezetőséget, ha vállalati visszaélést, például az emberi jogok megsértését, csalást vagy akár kartellgyanút tapasztalnak.

Az EU direktíva azt is meghatározza, hogy az ügyben induló belső vizsgálat állásáról legkésőbb három hónapon belül tájékoztatni kell a munkavállalót.

Az irányelv két év múlva, 2023. december 17-től már a legalább 50 főt alkalmazó vállalkozásokat is érinteni fogja.

A bejelentéseket segítő digitális csatornák pénzügyi szempontból is előnyösek lehetnek a hazai vállalatoknak. A csalások okozta kár ugyanis átlagosan eléri az éves árbevétel 5 százalékát az EY tavalyi nemzetközi kutatása szerint.

Az etikai forródróttal állandó rovatunk, a Menedzser Akadémia friss cikkében dr. Gonda György vezetési tanácsadó bővebben is foglalkozik.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A TEK a karácsonyi vásárokra is figyel

A rendezvények biztonsága érdekében a terrorelhárítók folyamatosan figyelemmel kísérik és elemzik a lehetséges kockázati tényezőket is, a partnerszolgálatokkal folyamatosan együttműködve értékelnek minden információt.

Megjelentek a vidéki közösségeket támogató első LEADER helyi felhívások

A támogatási kérelmek benyújtására 2025 márciusától lesz lehetősége a pályázóknak.

Az Európai Innovációs és Technológiai Intézet új innovációs képviselete hazánkban

A képviselet összegyűjti az EIT Közösség Magyarországon, az EU tagállamaiban és a Horizont Európa társult országaiban elérhető szolgáltatásairól és lehetőségeiről szóló információkat.

Megszűnik a Pénzügyminisztérium, feladatait a nemzetgazdasági tárca veszi át

A Pénzügyminisztérium a Nemzetgazdasági Minisztériumba történő beolvadással 2024. december 31-én megszűnik.
Hirdetés

Hírek

Alig változott a forint árfolyama péntek reggelre

A decemberi kezdéshez képest a forint az euró ellenében 0,4 százalékkal, a dollárral szemben 2,5 százalékkal a svájci frankkal szemben 0,6 százalékkal gyengült.

Csökkent a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

A 6 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az ÁKK 10,0 milliárd forintért vitt piacra állampapírt.

Vegyesen alakult kedd reggel a forint árfolyama

Kedd reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a decemberi kezdésnél, 0,9 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 1,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

Országgyűlés – Kedd a döntések napja – két tucat előterjesztés

A Pénzügyminisztérium év végével beolvad a Nemzetgazdasági Minisztériumba.

Címzetes egyetemi docensi címet kapott Feldman Zsolt

Az elismerés átadására a MATE Cselekvő Vezetők Konferenciáján került sor az intézmény kaposvári campusán.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint gyengébben áll a decemberi kezdésnél, 0,3 százalékkal az euró, 0,7 százalékkal a dollár és 0,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

A Mikulás nyomában Antalyában

A templomban található egy római kori szarkofág, amelyet halpikkelyek és akantuszlevelek díszítenek, és amelyről úgy vélik, hogy Szent Miklósé volt.

Vegyesen mozgott a forint péntek reggel

Az euró a kora esti 1,0553 dollár után 1,0568 dolláron áll péntek reggel.

Gazdaság

Lezárult a állampapír-vásárlási nyereményjáték

A MÁK tájékoztatott arról is, hogy a kincstár értékpapír- vagy Start-számlával rendelkező ügyfélköre az idén elérte az 1 milliót, ezzel 2020-hoz képest megduplázódott az ügyfelei száma.

A Fed 25 bázisponttal csökkentette az irányadó dollárkamatokat

z irányadó dollárkamatláb az idén átlagosan 4,4 százalék lesz.

Csökkentette az irányadó eurókamatokat az EKB

A kamatcsökkentést az EKB a kedvezőbb inflációs kilátásokkal és a monetáris politika transzmissziójának javulásával indokolta.

Egymillió magyar embernek van állampapírja a Magyar Államkincstárnál

Állampapírt ma már akár telefonról is, néhány kattintással lehet vásárolni a WebKincstár és a MobilKincstár felületein