Kezdőlap Világgazdaság EU - A vártnál jobb lett a negyedéves GDP-adat
No menu items!

EU – A vártnál jobb lett a negyedéves GDP-adat

Az előző negyedévinél és a piaci várakozásoknál is nagyobb ütemben nőtt a harmadik negyedévben az Európai Unió és az euróövezet GDP-je – derül ki az Eurostat első becsléséből.

Az euróövezetben 2,2 százalékkal nőtt az előző negyedévihez képest a GDP, szemben a második negyedévi 2,1 százalékkal. Az egy évvel korábbit 3,7 százalékkal haladta meg az euróövezet bruttó hazai terméke a harmadik negyedévben.

Elemzők 2,0 százalékos növekedést vártak a harmadik negyedévre az euróövezeti 19 tagállamában negyedéves, és 3,5 százalékost éves viszonyításban.

Az Európai Unió 27 tagállamában a harmadik negyedévben 2,1 százalék volt a negyedéves GDP növekedés a második negyedévi 2,0 százalék után, a tavaly harmadik negyedévi uniós GDP-t pedig 3,9 százalékkal haladta meg.

A második negyedévben az euróövezeti GDP 14,2 százalékkal, az uniós 13,7 százalékkal haladta meg a 2020 második negyedévit az alacsony bázis miatt.

A harmadik negyedévi GDP-növekedést elsősorban a belső kereslet és az erőteljes export támogatta az Eurostat megállapítása szerint. A növekedés ütemét viszont visszavetette a feldolgozóipar termelését fékező fennakadás a beszállítói láncokban, az alapanyagellátás bizonytalansága, valamint az emelkedő infláció.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Nagy az érdeklődés a lakáscélú megtakarítások iránt

egyre többen választják megtakarításra a lakástakarékot

BÉT – Csökkenő forgalomban ismét új csúcson zárt a BUX a héten

Ismét a Magyar Telekom volt a legjobban teljesítő részvény a BÉT-en, jegyzése 5,5 százalékkal került feljebb az előző heti 4,6 százalékos emelkedést követően

Erzsébet Alapítvány: kiemelten fontos a táborozó gyermekek biztonsága

Nyáron hetente 4500 gyermek vesz részt egyszerre az összes...

MÁV: nem működik az online jegyvásárlás

Szombat délelőttől rendszerhiba miatt nem működik a jegyértékesítés az online csatornákon, a MÁV appban és a jegy.mav.hu felületen sem,
Hirdetés

Hírek

BÉT – Csökkenő forgalomban ismét új csúcson zárt a BUX a héten

Ismét a Magyar Telekom volt a legjobban teljesítő részvény a BÉT-en, jegyzése 5,5 százalékkal került feljebb az előző heti 4,6 százalékos emelkedést követően

Erzsébet Alapítvány: kiemelten fontos a táborozó gyermekek biztonsága

Nyáron hetente 4500 gyermek vesz részt egyszerre az összes...

MÁV: nem működik az online jegyvásárlás

Szombat délelőttől rendszerhiba miatt nem működik a jegyértékesítés az online csatornákon, a MÁV appban és a jegy.mav.hu felületen sem,

Negyedszer az első az Apple – a világ legértékesebb márkája

Idén már negyedszer egymás után áll az Apple a világ legértékesebb márkáinak az élén

Az Otthon Start Program részleteiről egyeztetett Panyi Miklós a Bankszövetség képviselőivel

A Bankszövetség képviselőivel folytatott pénteki egyeztetésen sikerült tisztázni a még nyitott kérdéseket az Otthon Start Program részleteiről.

NGM: tovább szárnyal a Demján Sándor 1+1 Program

A 130 milliárd forintra emelt keretösszegű Demján Sándor 1+1 Program keretében a tárca eddig 1325 magyarországi vállalkozás támogatásáról hozott döntést,

Az építőanyag-piacon visszafogott volt a kereslet az első fél évben

Visszafogott volt a kereslet az építőanyag-piacon az első fél évben, de a jövőt tekintve optimisták az építőanyag-kereskedők

Még tart a nyár – számtalan program vár a fürdőkben

Tombol a nyár, hőségriadó is vár ránk a következő...
Hirdetés

Gazdaság

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.