Komoly veszélyt jelenthet Oroszország számára, ha az ukrajnai támadás után energiaszállítói pozícióját geopolitikai nyomásgyakorlásra próbálja felhasználni. Bár az európai gázárak és a hordónkénti 100 dolláros árat átlépő kőolajárak emelkedése azt sugallhatja, hogy Moszkva kezében van minden ütőkártya, az előnye múlékonynak bizonyulhat. Mégpedig azért, mert noha Európának szüksége van az orosz kőolajra és gázra, Oroszország sokkal inkább függ az európai vásárlóktól.
Az Európa által 2020-ban elfogyasztott mintegy 465 milliárd köbméter gázból az orosz vezetékek és LNG-kikötők mintegy 169 milliárd köbmétert, azaz a teljes mennyiség több mint egyharmadát biztosították. Ez úgy hangzik, mintha Moszkva szorongatná a kontinenst, de a függőség a másik irányban még nagyobb. Az orosz gázexport több mint 70 százaléka Európába irányul – derül ki a Bloomberg véleménycikkéből.
Európának van még egy előnye. Mivel az Atlanti-óceán szélén található félszigetek között szétszórtan helyezkedik el, viszonylag könnyen diverzifikálhatja ellátási forrásait a globális LNG-kereskedelem megcsapolásával.
A kontinens az elmúlt évtizedben csak lassan tette ezt meg, részben azért, mert arra számítottak, hogy Oroszország olcsóbb és megbízhatóbb szállítónak bizonyul. Az Európai Unió és az Egyesült Királyság területén működő terminálok a Nemzetközi Gázunió szerint összesen évi 196 milliárd köbmétert tudnak fogadni. Ez alig több mint Dél-Korea kapacitása, és csak körülbelül kétharmada Japánénak.
Ami még rosszabbá teszi a helyzetet, hogy ritkán használják ki őket teljes mértékben. A 2020-as import mindössze 89 milliárd köbmétert tett ki, így a kapacitás több mint fele kihasználatlanul maradt. Ha a felhasználás az egész kontinensen 90 százalékos szintre emelkedne, mint például Kínában, Belgiumban és Olaszországban jellemző, akkor az import összértéke nagyjából megduplázódna.
Az elmúlt hetekben valóban ez történt, mivel a csökkenő orosz csővezetékes szállítások miatt az európai tárolási szintek aggasztóan alacsonyak voltak. A Rystad Energy tanácsadó cég szerint az import januárban megugrott, és elérte a kapacitás nagyjából 100 sázalékát. Ennek mintegy 56 százaléka csak az Egyesült Államokból származott.
Ezt az importtempót azonban nem lesz könnyű fenntartani. Az óceánokon szállított cseppfolyósított földgáz nagy részére már leszerződtek a vevőkkel, és az általános világgazdasági helyzet miatt a piac különösen feszes, így kevés tartalék áll rendelkezésre az európai tartályok feltöltésére. Hosszú távon több tárolót kellene építeni ahhoz, hogy a gázüzemeket a nyári hónapokban, amikor a kereslet alacsonyabb, le lehessen foglalni.
Ám egyik problémát sem lenne lehetetlen megoldani középtávon. Az LNG cseppfolyósító üzemek építése körülbelül három évet vesz igénybe, és a Nemzetközi Gázunió szerint a jóváhagyásra váró projektek elegendőek ahhoz, hogy körülbelül 1213 milliárd köbmétert szállítsanak a globális piacokra.
Oroszországnak ezzel szemben korlátozottabb kereskedelmi lehetőségei vannak. Egyetlen jelentősebb vezetékes exportja Európán és a volt Szovjetunió területén kívülre a Power of Siberia vezetéken keresztül történik, amely 2019 óta szállít gázt Kínába a Bajkál-tó közelében lévő elszigetelt mezőkről.
Az orosz exportpiacot fenyegető nagyobb veszélyt mégsem a rivális fosszilis tüzelőanyag-szállítók, hanem a megújuló energiaforrások jelenthetik. Az Európai Unió 2030-ig 55 százalékos kibocsátás-csökkentési terve szükségessé teszi a fosszilis tüzelőanyagokról való gyors átállást. Ez a Nemzetközi Energiaügynökség status quo forgatókönyve szerinti 392 milliárd köbméterről 315 milliárd köbméterre csökkentheti az EU gázigényét 2030-ra.
Soha nem lesz tehát jobb alkalom Oroszország számára, hogy a jelenleginél jobban learassa kőolajexportjának geopolitikai hozadékát. De a világ hamarosan kilép a fosszilis tüzelőanyagok korából, ezért Moszkva meggondolatlansága, hogy a kőolajat befolyásra használja, csak felgyorsítja ezt a folyamatot.
