Kezdőlap Világgazdaság Eurózóna. Az energiaárak húzták lefelé az inflációt
No menu items!

Eurózóna. Az energiaárak húzták lefelé az inflációt

Lassult és még távolabb került az inflációs céltól a fogyasztói árak emelkedésének üteme az euróövezetben márciusban – derült ki az Európai Unió statisztikai hivatalának (Eurostat) gyorsbecsléséből.

Az előzetes adatok szerint márciusban éves összehasonlításban 0,7 százalékkal nőttek a fogyasztói árak a 19 uniós országot tömörítő eurózónában. Elemzők 0,8 százalékkal számoltak.

Februárban 1,2 százalékos, tavaly márciusban még 1,4 százalékos emelkedést mértek.

Márciusban az energiaárak húzták lefelé az euróövezeti inflációt. Éves összevetésben 4,3 százalékkal csökkentek az energiaárak, szemben a februári 0,3 százalékos mérséklődéssel. Az élelmiszer-, alkohol- és dohánytermékek ára 2,4 százalékkal, a szolgáltatásoké pedig 1,3 százalékkal nőtt márciusban a februári 2,1 százalék, illetve 1,6 százalékos emelkedés után.

Az energiaárakat nem számolva 1,3 százalékkal emelkedtek éves szinten a fogyasztói árak a februári 1,4 százalék után, a gyakran változékony energia-, élelmiszer-, alkohol- és dohányárakat nem tartalmazó maginfláció pedig 1 százalékkal nőtt a februári 1,2 százalékot követően.

Havi összevetésben 0,5 százalékkal nőttek a fogyasztói árak az euróövezetben. Az energiaárakat nem számolva 0,9 százalékos volt a növekedés, az energia-, élelmiszer-, alkohol- és dohányárakat sem tartalmazó maginfláció pedig 1,1 százalékkal nőtt.

Az Európai Központi Bank elsődleges célja az árstabilitás fenntartása, ennek jegyében arra törekszik, hogy az infláció középtávon 2 százalék alatt, ám ahhoz közeli értéken maradjon.

Tavaly egy hónapban sem érte el a 2 százalékot a fogyasztói árak éves összevetésű emelkedésének üteme, a legmagasabb értéket, 1,7 százalékot áprilisban mérték. Legutóbb 2018 októberében állt 2 százalék fölött az éves infláció az euróövezetben.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

BÉT – Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX a héten

Uniós forrást nyert el a 4iG leányvállalata. A 2Connect Kft. összesen 11,6 milliárd forint értékben nyert európai uniós forrást, amelyet 3 év alatt vehet igénybe a fejlesztések elkészültével.

Európai egyetem magyar vezetője kapott rangos üzleti díjat

A Fiatal Vállalkozók Hete záróeseményén Noll-Batek Frigyes, a Varsovia Üzleti és Alkalmazott Tudományok Egyetemének prorektora vehette át a FIVOSZ különdíját.

Ekkora hitelre futja a legutóbbi átlagfizetésből

Októberben a magyarországi bruttó átlagkereset már megközelítette a 700 ezer forintot, ami 8,7%-os emelkedést jelent év/év alapon.

Biztosítók figyelmeztetnek: a karácsony a lakástüzek főszezonja

A Bank360 ennek kapcsán hazai biztosítókat kérdezett arról, hogy mi jellemzi leginkább az év végi lakástüzeket.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX a héten

Uniós forrást nyert el a 4iG leányvállalata. A 2Connect Kft. összesen 11,6 milliárd forint értékben nyert európai uniós forrást, amelyet 3 év alatt vehet igénybe a fejlesztések elkészültével.

Európai egyetem magyar vezetője kapott rangos üzleti díjat

A Fiatal Vállalkozók Hete záróeseményén Noll-Batek Frigyes, a Varsovia Üzleti és Alkalmazott Tudományok Egyetemének prorektora vehette át a FIVOSZ különdíját.

Ekkora hitelre futja a legutóbbi átlagfizetésből

Októberben a magyarországi bruttó átlagkereset már megközelítette a 700 ezer forintot, ami 8,7%-os emelkedést jelent év/év alapon.

Biztosítók figyelmeztetnek: a karácsony a lakástüzek főszezonja

A Bank360 ennek kapcsán hazai biztosítókat kérdezett arról, hogy mi jellemzi leginkább az év végi lakástüzeket.

Energiaügyi Minisztérium: minden jelentkező nyert a közvilágítási pályázaton

A Jedlik Ányos Energetikai Program immár összesen 580 milliárd forinttal ösztönzi az energiaszektor zöldítését, működési hatékonyságának javítását. Jelenleg a biogáz-biometán előállítását 40 milliárd forinttal támogató felhívás érhető el.

Felbontja adásvételi megállapodását az MVM és az E.ON

Az MVM Csoport 2024. december 16-án jelentette be, hogy többségi tulajdonrészt vásárol Románia vezető energiaszolgáltatójában, az E.ON Energie Romaniában

BÉT: a standard kategóriában folytatja a kereskedést az STRT Holding

Az újonnan kibocsátott törzsrészvények végleges értékesítési ára egységesen 900 forint lett. A társaság így összesen 1,35 milliárd forint friss tőkét vont be, amelyet az STRT Holding a növekedési és befektetési célok finanszírozására fordít.

KSH: októberben a bruttó átlagkereset 692 700 forint volt, ami 8,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit

Január-októberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 691 400 forint, a nettó átlagkeresete 476 600 forint volt.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.