Kezdőlap Építőipar ÉVOSZ: jóval az uniós átlag fölött a magyar építőipar
No menu items!

ÉVOSZ: jóval az uniós átlag fölött a magyar építőipar

Az építőipar teljesítménye januártól májusig 3-5 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakában mérttől. Ez továbbra is jobb arány az Európai Unió országainak 15-20 százalékos elmaradásánál – közölte az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ).

Az ÉVOSZ hetente tekinti át az ágazat helyzetét a koronavírus-járvány körülményei között, a tapasztalatok alapján készít javaslatokat a kormány számára.

A múlt heti ősszegzés szerint a legnagyobb gondot még mindig az új szerződéskötések számának folytatódó csökkenése okozza. Május elején 18-20 százalékkal kisebb rendelésállománnyal rendelkeztek az építőipari vállalkozások a szövetség becslése szerint mint egy éve.

A Közbeszerzési Hatóság adatai szerint 2019. január 1. és május 6. között 1489 építési-beruházási célú közbeszerzés volt, 509,8 milliárd forint értékben, 2020. hasonló időszakában viszont csak 999 darab, 498,6 milliárd forint értékben.

A rendelések csökkenésével arányosan romlik a vállalkozások likviditási helyzete. Az állami és önkormányzati megrendelésekre végzett munkáknál egyre nagyobb nehézségeket okoz a teljesítések igazoltatása, a befogadott számlák határidőn túli kifizetése. Ezért a szervezet az államkincstár részéről történő gyorsított számlakifizetéseket, valamint az elvégzett munkák gyorsabb igazolását szorgalmazza – tették hozzá.

Nagyításért KLIKK a képre

Az építőipari cégek 5-8 százalék közötti anyagár emelkedést tapasztaltak, az import termékeknél ezt meghaladót, a forint gyengülése miatt. Az árfolyam változásából adódó többletköltségek nem férnek bele a szerződésben vállalt árakba, ezért az ÉVOSZ az állami, önkormányzati megrendeléseknél és a támogatott magán létesítményeknél is azt javasolja, hogy az import termékek költségét, számlával igazoltan a beszerzésük időpontjában fennálló árfolyamon számolhassák el.

Arról is beszámoltak, hogy március-áprilisban drasztikusan kevesebb új lakóingatlan kivitelezése kezdődött meg.

A helyzetet súlyosbítja, hogy a kistelepüléseken január 1-jétől igényelhető maximum 5 millió forint nagyságú áfa-visszatérítés lehetőségét a járványhelyzet a mai napig blokkolja.

Az ÉVOSZ szerint az építési vállalkozók is fontosnak tartják, hogy a rozsdaövezetekben megvalósuló laképítéseknél érvényesíthető lesz az 5 százalékos áfa alkalmazása, azonban számukra az is fontos, hogy a kedvezményes forgalmi adózás rendjét minél előbb bevezessék.

A szakszövetség jelentésében a járványhelyzet építésgazdaságra gyakorolt pozitív hatásait is összegyűjtötte: erősödik a verseny, ami az áremelkedések ellen hat, gyors ütemben halad az informatikai eszközök használata, szintet lép az építőipar digitalizációja, valamint bővült a korábban külföldön dolgozó, most itthon munkát vállaló szakmunkások, mérnökök köre.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Egymillió forint támogatás is járhat januártól a KTH Start hitelek mellé a turisztikai kisvállalkozásoknak

A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának

Az ország zöldvagyona a kulcs a klímavédelmi célok eléréséhez

2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetünk el országszerte a vidéki településeken. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 év végére

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.
Hirdetés

Hírek

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás