Kezdőlap Építőipar ÉVOSZ: vis maior esetben módosíthatók az építési-beruházási közbeszerzések
No menu items!

ÉVOSZ: vis maior esetben módosíthatók az építési-beruházási közbeszerzések

Az orosz-ukrán háború által kiváltott üzleti kockázatok csökkentése érdekében módosíthatók az építési-beruházási közbeszerzési eljárások és szerződések – áll az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) és a Közbeszerzési Hatóság (KH) közös közleményében.

A közlemény szerint ÉVOSZ és a KH által közösen kidolgzott ajánlás célja, hogy a háború kitörése előtt elindult közbeszerzési eljárásoknál a vis maior helyzetben felvázolja azokat a jogszerű megoldásokat, amelyekkel az ajánlatkérők, illetve a szerződést kötő felek élhetnek, hogy teljesíthetőek legyenek a korábban megkötött szerződések, vagy új közbeszerzési eljárásokat tudjanak kiírni, amelyek a megváltozott helyzethez igazodnak.

Az építésgazdaság területén példaként az építőanyagár- emelkedést, az akadozó alapanyag-beszerzést, a termelés-kivitelezés lelassulását, a szállítási nehézségeket, az üzemanyagár drágulását említették. Mindezek az építési-beruházási célú közbeszerzési eljárásokat is befolyásolják – mutattak rá.

Az ajánlás értelmében a folyamatban lévő közbeszerzési eljárásoknál az eredmény kihirdetését megelőzően az ajánlatkérő módosíthatja a felhívást, azon belül például az ajánlattételi, részvételi határidőt is.

A módosítások azonban nem eredményezhetnek olyan mértékű változtatást, amely az érdekelt gazdasági szereplők részvételi szándékát befolyásolhatták volna – jelezték.

Amennyiben belátható időn belül nincs remény megfelelő ajánlattételre, akkor az ÉVOSZ és a KH szerint az eljárás visszavonása lehet megoldás.

Megjegyezték: az ajánlattételi, részvételi határidő lejártát követően is lehetősége van az ajánlatkérőnek visszalépnie az eljárástól, amennyiben a határidő után történt, előre nem látható körülmény miatt a szerződés teljesítésére nem lenne képes.

Kifejtették, hogy a folyamatban lévő közbeszerzési eljárásoknál, ahol az eredményt már kihirdették, de a szerződést még nem kötötték meg, akkor mind az ajánlatkérő, mind az ajánlattevő mentesülhet a szerződéskötési kötelezettség alól. Ennek feltétele mindkét fél részéről például, hogy előre nem látható körülmény miatt a szerződés teljesítésére nem lenne képes.

A már megkötött szerződést az építőanyagárak vagy szállítási költségek növekedése miatt módosítani lehet, építési beruházásnál a módosítást követően a szerződés ellenértékének a növekedése nem érheti el a 15 százalékot.

Felhívták a figyelmet, hogy a már megkötött szerződés módosításában akkor emelhető az ellenérték az eredeti szerződéses érték 50 százalékáig, amennyiben az ajánlatkérő kellő gondossággal eljárva sem láthatta előre azokat a körülményeket, amelyek a szerződésmódosítást szükségessé tették.

A közlemény kiemeli: önmagában az orosz-ukrán háború ténye ebben az esetben sem elegendő hivatkozási alap a szerződés módosításához, minden esetben az adott kötelezettség teljesítését ellehetetlenítő, előre nem látható körülmények fennállását és az azok közötti okozati összefüggést igazolni és dokumentálni kell.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Döntött a magyar kormány a Rába Nyrt.-ben meglévő többségi tulajdonrészének értékesítéséről

A 4iG Csoport bekapcsolódása a Rába Csoport tulajdonosi körébe nemzetközi piaci integrációt jelent, amely stratégiai lépés megerősíti a Rába piaci stabilitását és lehetőséget teremt a hazai és nemzetközi piacokon való még intenzívebb jelenlétre.

Elindult az őszi hajózási szezon  a Balatonon

Szeptember 8-tól október 26-ig őszi menetrend szerint, ritkábban járnak a balatoni menetrend szerinti hajójáratok

Soha még nem vettünk fel ennyi személyi kölcsönt egy hónap alatt

Miközben mindenki az Otthon Start lakáshitelről beszélt júliusban, a személyi kölcsönök piacán történelmi csúcs született: a havi folyósítás átlépte a 100 milliárdos lélektani határt. A bankok között is óriási a verseny az ügyfelekért: már több pénzintézet kínál 10 százalék alatti kamatot átlagos jövedelemre is.

Véget vet a visszaéléseknek a termékpiaci törvény módosítása

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ), valamint a Gabonatermesztők Országos Szövetsége (GOSZ) kezdeményezésére módosult a termékpiaci törvény. Az új szabályozás szigorítja a terményfelvásárlás során előforduló minőségi kifogásokat, így nem fordulhat elő, hogy a felvásárlók utólag emelnek kifogást a már átvett termény minőségével kapcsolatban.
Hirdetés

Hírek

Lítiumos rendszerek öregedése növeli a tűzkockázatot

Az energiatárolás hazai piaca új korszakhoz érkezett: miközben a lítium-vasfoszfát akkumulátorok öregedése hosszú távon növekvő tűzkockázatot jelenthet, a fél szilárdtest-technológia ipari alkalmazása áttörést hozhat a biztonság és hatékonyság terén. A Jedlik Ányos Energia Program jelentős támogatásaival, valamint a Top NRG új generációs energiatároló megoldásaival olyan fejlesztések valósulhatnak meg, amelyek nemcsak gazdaságosabbá, hanem biztonságosabbá is teszik a vállalati és lakossági energiahasználatot.

Sztrájk lesz a Lufthansánál? A tárgyalásos megoldást részesítik előnyben

.A Lufthansa pilótáit képviselő szakszervezet sztrájkszavazást indít, miután eredménytelenül zárultak a nyugdíjrendszerről szóló egyeztetések a légitársasággal.

Egy felmérés szerint magyar kkv-k adózási és adminisztrációs könnyítéseket sürgetnek

A 600 cég részvételével készített felmérésben a leggyakoribb javaslatok közé tartozik a szociális hozzájárulási adó átmeneti kedvezménye új HR, pénzügyi vagy marketing munkakörök bevezetésekor, mentorprogram indítása a pénzügyi tudatosság, digitalizáció és külpiacra lépés támogatására és az áfafinanszírozási terhek mérséklése, például a pénzforgalmi áfalimit emelésével

Balatoni Katalin: számunkra minden magyar oktatási intézmény kincs, amelyet óvni és erősíteni kell

A miniszterelnöki biztos ünnepélyes keretek között átadta az első külhoni magyar pedagógusigazolványt Burus-Siklódi Botondnak, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) elnökének.
Hirdetés

Gazdaság

Az Otthon Start indulása miatt is új MNB szabályok az ingatlan- és jelzáloghitelpiacon

A Magyar Nemzeti Bank a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan átfogóan áttekintette a hazai ingatlan- és jelzáloghitelezést érintő makroprudenciális eszközeit (vagyis azokat a szabályokat, amelyek...

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.