Kezdőlap Világgazdaság Fed-elnök: vakcinára van szükség a teljes felépüléshez
No menu items!

Fed-elnök: vakcinára van szükség a teljes felépüléshez

Az amerikai gazdaság teljes talpra állításához egy-másfél évre is szükség lehet – jelentette ki a CBS televíziónak adott interjújában Jerome Powell, az amerikai jegybank szerepét betöltő központi tartalékrendszer (Fed) elnöke.

Ez a gazdaság rendbe fog jönni, de ehhez némi időre lesz szükség” – fogalmazott Powell. Hozzáfűzte, hogy a talpra állás talán az év végéig, de akár a jövő év elejéig is elhúzódhat. “De valójában nem tudjuk” – szögezte le.

A koronavírus-válságra utalva a Fed elnöke kifejtette, hogy a gazdaság helyreállítása függ attól is, hogy az emberek mennyire érzik biztonságban magukat, illetve az egészségüket. “Feltételezve, hogy a járványnak nem lesz újabb hulláma, szerintem a gazdaság a második félévben egyenletesen épülhet fel. De csak akkor épül fel teljesen, ha az emberek is igazán bizakodni fognak, erre viszont talán addig várnunk kell, amíg meglesz a vakcina” – fogalmazott Powell.

Jerome Powell. Fotó: Al Drago/Bloomberg

Az Egyesült Államokban jelenleg több mint 36 millióan vannak munka nélkül, vagy legalábbis ennyien nyújtottak be kérelmet munkanélküli segélyre. Jerome Powell a múlt héten úgy nyilatkozott, hogy további intézkedésekre lehet szükség a Fed részéről az amerikai gazdaság nagyobb mértékű és hosszú távú károsodásának elkerülésére.

Nagy szenvedések és nagy nehézségek idejét éljük, s ez olyan gyorsan és olyan erővel tört ránk, hogy nem is tudjuk szavakba foglalni az emberek fájdalmát és bizonytalanságérzetét” – mondta az interjúban Powell.

A Fednek a koronavírus-járvány gazdaságot sújtó hatásainak ellensúlyozására hozott eddigi intézkedései – például az irányadó kamatlábak csaknem nullára csökkentése, vagy egy sor program a fizetőképesség biztosítására – eredményeseknek bizonyultak. Elemzők szerint ugyanis a pénzpiacok a márciusi mélypont után magukhoz tértek. A gazdaságélénkítést szolgálják a szövetségi kongresszus által eddig elfogadott, több mint 3000 milliárd értékű csomagtervek is.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Magyar Fejlesztési Bank élén Kovács Zsolt váltja Katona Bencét

A tulajdonosi jogokat gyakorló Nemzetgazdasági Minisztérium döntése értelmében Nagy Márton a bank vezetésére Kovács Zsoltot, a Magyar Posta Biztosító eddigi vezérigazgatóját nevezi ki.

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Energiafüggetlenség és költségcsökkentés: akár 50%-os támogatás a vállalkozásoknak

1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

Otthon Start: új lendület a nagy összegű személyi hitelek piacán is?

A 15 millió forintos felső határ tehát ma már nem szokatlan, jóllehet több olyan bank is van, amelynél kisebb a személyi kölcsönök maximálisan igényelhető hitelösszege – a Raiffeisen Banknál és az UniCredit Banknál például csak 12 millió forint, míg az MBH Banknál és a MagNet Banknál 10 millió forint a felső korlát.
Hirdetés

Hírek

A Magyar Fejlesztési Bank élén Kovács Zsolt váltja Katona Bencét

A tulajdonosi jogokat gyakorló Nemzetgazdasági Minisztérium döntése értelmében Nagy Márton a bank vezetésére Kovács Zsoltot, a Magyar Posta Biztosító eddigi vezérigazgatóját nevezi ki.

Energiafüggetlenség és költségcsökkentés: akár 50%-os támogatás a vállalkozásoknak

1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

Otthon Start: új lendület a nagy összegű személyi hitelek piacán is?

A 15 millió forintos felső határ tehát ma már nem szokatlan, jóllehet több olyan bank is van, amelynél kisebb a személyi kölcsönök maximálisan igényelhető hitelösszege – a Raiffeisen Banknál és az UniCredit Banknál például csak 12 millió forint, míg az MBH Banknál és a MagNet Banknál 10 millió forint a felső korlát.

Az OTP és más piaci szereplők az Alkotmánybírósághoz fordultak a kamatstop-rendelet módosítása miatt

Az OTP Bank Nyrt. több más piaci szereplővel közösen alkotmányjogi panaszt terjesztett az Alkotmánybíróság elé, az úgynevezett kamatstop-rendelet módosítása miatt - közölte a bank szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

Augusztusban lassult az albérleti díjak emelkedése

Augusztusban lassult a bérleti díjak emelkedése: országosan 1,1, Budapesten 0,7 százalékos volt a havi lakbéremelkedés, ami az elmúlt három hónap legalacsonyabb ütemének számít - derül ki a KSH-ingatlan.com lakbérindex legfrissebb adataiból.

Jelentkezés a START Ideathon országos ötletversenyre

Már lehet jelentkezni a START Ideathonra, a középiskolások pályaorientációját segítő országos ötletversenyre.

Nyári forgalom, kora őszi programok a fővárosi fürdőkben

Ezen a nyáron az időjárás ismét megmutatta, komoly hatással...

Ebben az évben is megmérettethetik magukat a legjobb gluténmentes pékségek

Idén is keresik az év gluténmentes kenyerét és péksüteményét. A Magyarok Kenyere program keretében megvalósuló megmérettetés célja változatlan: felhívni a figyelmet a speciális étrendet követő, lisztérzékenységgel élők igényeire és elősegíteni a gluténmentes termékekkel kapcsolatos innovációt.
Hirdetés

Gazdaság

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Nézzük a jó oldalát – Van, amiben Mészáros Lőrinc rávert Elon Muskra

Elon Musk vagyona ma már kontinensek leggazdagabbjainak elitjét utasítja maga mögé – mutat rá Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezető igazgatója. Musk 342 milliárd dollárja több, mint Afrika és Óceánia 10 országának leggazdagabb vállalkozójának együttes vagyona. Ám egy dologban meg kell hajolnia Mészáros Lőrinc előtt: a magyar top-milliárdos vagyona 10 év alatt 150-szeresére ugrott, miközben Musk, csak 38-szorosára növelte pénzét. Igaz, Mészáros vagyona európai viszonylatban még így is a középmezőnyben marad.

Az Otthon Start indulása miatt is új MNB szabályok az ingatlan- és jelzáloghitelpiacon

A Magyar Nemzeti Bank a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan átfogóan áttekintette a hazai ingatlan- és jelzáloghitelezést érintő makroprudenciális eszközeit (vagyis azokat a szabályokat, amelyek...

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.