Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág Felpörögtek a cégfelvásárlások - a techszektor a legvonzóbb
No menu items!

Felpörögtek a cégfelvásárlások – a techszektor a legvonzóbb

Tavaly a vállalati felváráslások becsült összértéke meghaladta az 5,69 milliárd dollárt (1680 milliárd forintot) Magyarországon, vagyis 7,5 százalékkal több volt, mint egy évvel korábban – közölte az EY.

A kimutatás szerint 2020-ban Magyarországon az előző évinél 4 százalékkal több, 105 lezárt ügyletet regisztráltak. Az akvizíciók pénzügyi adatait az esetek 32 százalékában hozták nyilvánosságra, ami az egy évvel korábbi 19 százalékos aránnyal összevetve látványos előrelépést mutat.

Hét ügylet értéke haladta meg a 100 millió dollárt, míg az ez alatti tranzakciók értéke átlagosan 16 millió dollárra becsülhető. A befektetők számára a technológiai szektor számított a legvonzóbb területnek az országban, ahol 22 tranzakciót jelentettek be, köztük a Netrisk.hu, az Innobyte és a Barion Payment felvásárlását. Ezen felül kedvelt célpont volt az ingatlanpiac, valamint az járműipari és közlekedési szektor is.

Tavaly a magyarországi felvásárlások és összeolvadások 53 százalékánál belföldi társaság volt a vevő, a külföldi befektetők aránya 29 százaléknál is kevesebb volt.

A magyar vállalatok által külföldön végrehajtott akvizíciók részaránya 2019-hez képest némi növekedést ért el. Ez utóbbi tranzakciók során szerezte meg az MVM Magyar Villamosművek Zrt. az Innogy társaságot, az Optimum Alapok a Globe Trade Centert, és ide tartoznak a Cordia lengyelországi ügyletei is. A kockázati és magántőke társaságok különösen aktívak voltak tavaly, így együttesen 22 üzletet kötöttek.

Vaszari Péter

Vaszari Péter, az EY stratégia és tranzakciós tanácsadás üzletág vezetője elmondta: a döntéshozók már a válság utáni időszakra készülnek a felvásárlásokkal, ehhez pedig minden feltétel adott számukra. Magyarország ugyanis a finanszírozási lehetőségek különösen széles skáláját kínálja azoknak a közép- és nagyvállalatoknak, akik akvizíciók révén kívánnak terjeszkedni.

Hozzátette, a tapasztalataik szerint a felvásárlások elsődleges célja a válságbiztosabb portfólió létrehozása, valamint új képességek, például technológiai tudás megszerzése, azok erősítése volt. Az idén további bővülésre számítanak, amelynek feltételeit többek között a relatív olcsón elérhető, a részvények vásárlásához és az adósságok finanszírozásához rendelkezésre álló források biztosítják.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Módosul a dunántúli távolsági vonalak közlekedési rendje, és indul a peronépítés a Keleti pályaudvaron

A főpályaudvar Kerepesi út felőli, 11-13. vágányoknál található kapuját lezárják február végéig.

B+N Csoport bekerült a világ legnagyobb takarítórobot-flottákat üzemeltető vállalatai közé

A magyar tulajdonú B+N Csoport a 8. helyen végzett a világ legnagyobb takarítórobot-flottákat üzemeltető vállalatai között a FieldBots Radar 2025 független, nemzetközi felmérése alapján.

Bővült a Volkswagen Magyarországon 2025-ben

A Volkswagen márka értékesítése 6,8 százalékkal bővült 2025-ben a magyarországi újautó-piacon, kissé meghaladva a teljes személyautópiac 6,5 százalékos gyarapodását, a márka az idén a privát vásárlók megszólításában lát lehetőséget a növekedésre .

ÉKM: elindult a Barnamezős Kataszter – három év munka eredménye, új irány a településfejlesztésben

A rendszer jelenleg több mint 3600 validált barnamezős ingatlant tartalmaz és felmenő rendszerben, folyamatos adategyeztetéssel bővül. Nem egyszerű lista, hanem közhiteles nyilvántartás.
Hirdetés

Hírek

Tovább mérséklődött az eurózóna inflációja

Fotó: freepik 2025 végén tovább lassult az infláció az eurózóna...

Ez tényleg világszám lesz: az EU jóváhagyta a Mercosur-megállapodást – létrejön a világ legnagyobb szabadkereskedelmi térsége

Illusztráció: consilium.europa.eu Az Európai Unió Tanácsa  hivatalosan is jóváhagyta az...

Jóautók.hu: tavaly 128 155 használt autó érkezett külföldről

A jóautók.hu a mostani folyamatok alapján idén is emelkedést vár. Az import erősödése 2023 óta tart, előtte éveken át csökkent, a járvány előtt az éves darabszám többször is meghaladta a 150 ezret.

40-65 cm hóvastagság, kemény fagy és extrém jó síterep vár mindenkit a Mátrában

A hétvége különleges programja, hogy pénteken és szombaton lámpafényes esti síelés is elérhető lesz 20 óráig, így a sötétedés után is élvezhető a havas lejtők varázsa.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás