Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Fortune-lista. Kínai térnyerés az ötszázas klubban
No menu items!

Fortune-lista. Kínai térnyerés az ötszázas klubban

A világ legnagyobb forgalmú vállalatainak Fortune Global 500-as listáján idén már csaknem annyi a kínai, mint az amerikai cég. Két évtizede a kínai vállalatok száma még a tízet sem érte el.

Az ötszázas ranglistán a kínai cégek száma egy év alatt 111-ről 119-re nőtt, az amerikai vállalatoké pedig 126-ról 121-re csökkent.

A szűkebb, 150-es listán 39 kínai vállalat szerepel, öt kivételével mindegyik állami tulajdonban van.

Az első tíz cég közül három kínai és csak kettő amerikai

A nagy kínai technológiai cégek gyors ütemben javították helyezéseiket, így például az Alibaba Group Holding 118 hellyel, a Tencent Holdings pedig 94 hellyel a 182., illetve 237. helyre lépett elő. A hongkongi tőzsdén jegyzett Xiaomi először került fel a listára, a 468. helyet szerezte meg.

A tízes listát továbbra is az amerikai kiskereskedelmi Walmart vezeti. A tavalyi harmadik helyről a másodikra lépett előre a kínai Sinopec, miközben a második helyről a harmadikra csúszott vissza a Royal Dutch Shell.

A negyedik és az ötödik helyen kínai cégek állnak, a China National Petroleum és a State Grid, amelyeket a hatodik helyen a Saudi Aramco követ.

A hetedik helyen a BP, a nyolcadikon az Exxon Mobil, a kilencediken a Volkswagen, a tízediken pedig a Toyota Motor áll.

A Global 500 listáján szereplő cégek bevételének a 25,6 százalékát adták a kínai vállalatok, és 28,8 százalékát az amerikaiak.

Az ötszáz cég együttes bevétele 32,7 ezer milliárd dollár volt tavaly, 2,15 ezer milliárd dollár profit mellett. Az ötszázas listán szereplő cégek 69,3 millió embert foglalkoztattak.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Átadták a Nemzeti Pálinkakiválóság Program 2025 díjait

A szabályzat szerint 18 nevező 74 tétele kapott minősítést: 21 tétel nyerte el a TOP Pálinkakiválóság címet, 39 tétel kapott Pálinkakiválóság minősítést, míg az arany minősítésű gin, vodka, whisky, párlat és likőrök száma 8, az ezüst minősítésűeké pedig 6 volt.

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...
Hirdetés

Hírek

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.