Egy friss felmérés szerint a globális vállalati szektor zöme a korábbiaknál kedvezőbben ítéli meg a világgazdaság középtávú növekedési kilátásait, de a cégvezetők közül sokan tartanak attól, hogy a koronavírus-járvány esetleges ismétlődő hullámai hátráltathatják a gazdasági kilábalást.
Az egyik legtekintélyesebb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőház, az Oxford Economics első negyedévi globális vizsgálatában 204 nagyvállalat várakozásait mérte fel. A körkérdésbe bevont cégek együttesen 6 millió alkalmazottat foglalkoztatnak, összesített éves forgalmuk hozzávetőleg kétezer milliárd dollár.
A ház ismertetése szerint a válaszadók 54 százalékának valamelyest vagy jelentős mértékben javult a következő két év globális növekedési kilátásairól alkotott véleménye. Azoknak a vállalatoknak az aránya, amelyek kissé borúlátóbbakká váltak, nem egészen 30 százalék, azoké pedig, amelyek a korábbinál sokkal negatívabban ítélik meg az idei és a jövő évre várható növekedési dinamikát, alig mérhető.
Az elemzőműhely vizsgálatába bevont nagyvállalatok legnagyobb csoportja – 37, illetve 38 százalékuk – 4-6 százalék közötti világgazdasági növekedést vár 2021-re és 2022-re.
Ugyanakkor a növekedési várakozások középértéke a teljes mezőnyre vetítve csak 3,7 százalék mindkét évre.
Az Oxford Economics elemzői hangsúlyozzák, hogy ez jelentősen elmarad a saját alapeseti előrejelzési sávjuktól, amely 2021-re és 2022-re is 4-6 százalék közötti globális GDP-növekedést valószínűsít.
A várható növekedési pálya alakját sem ítélik meg egyértelmű derűlátással a felmérésbe bevont vállalatok.
Az Oxford Economics ismertetése szerint a válaszadók harmada “befejezetlen V“, más kifejezéssel “négyzetgyökjel” alakú növekedési pályát valószínűsít, vagyis azzal számol, hogy a meredek visszaesést eleinte hasonlóan meredek ívű fellendülés követi, majd a növekedés megtorpan és stagnálásba megy át a koronavírus-járvány előtti ütemeknél alacsonyabb szinten.
A piaci szereplők 21 százaléka U-alakú – vagyis a visszaesés után enyhe ívű irányváltással fokozatosan növekedésbe forduló – pályát jósol, 19 százalék kettős mélypontú recessziót jelentő W-alakú növekedési pályát vár, 11 százalék pedig L-alakú, vagyis a meredek visszaesés után hosszabb ideig alacsony szinten stagnáló növekedéssel számol.
A V-alakú, vagyis a hirtelen zuhanás után éles váltással meredek növekedésbe átforduló változatra a válaszadóknak szintén a 11 százaléka számít.
Az Oxford Economics felmérésében részes vállalatok a koronavírus újabb variánsainak terjedését és az ennek megfékezését célzó esetleges további korlátozó intézkedéseket tartják a növekedési kilátásokat rövid távon terhelő elsődleges kockázatnak.
A válaszadók 56 százaléka szerint a legfőbb idei növekedési kockázat az, hogy esetleg az év egészében érvényben kell tartani egyes korlátozó intézkedéseket. További 23 százalék szerint a legnagyobb kockázatot az jelentené, ha ismét egész országokra kiterjedő zárlatokat kellene elrendelni.
A felmérésbe bevont vállalatok 33 százaléka a következő öt évre is nagyon jelentős globális növekedési kockázatnak tartja a koronavírus-járvány esetleges újabb hullámait, annak ellenére, hogy már megkezdődtek a tömeges oltási kampányok.
A válaszadók jelentős többsége, 63 százaléka ugyanakkor a növekedési előrejelzésekre felhajtóerőként ható legfőbb tényezőnek is a tömeges oltások elkezdődését tartja, és 93 százalék sorolta ugyanezt a kilátásokat potenciálisan javító három legfőbb kedvező tényező közé.