Kezdőlap Mozaik Új minimálbér még nincs, nyugdíjprémium, ápolói emelés lesz
No menu items!

Új minimálbér még nincs, nyugdíjprémium, ápolói emelés lesz

Jövőre 2,7 százalékkal emelkednek a nyugdíjak a kormány inflációs adatok alapján hozott döntése nyomán. Emellett az ápolók, a központi közigazgatásban dolgozók és a bírók fizetése, valamint a minimálbér is emelkedik 2019-ben – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.

A tárcavezető szólt arról is, a kabinetnek nyugdíjprémium kifizetéséről is döntenie kellett, ami összesen 41 milliárd forintos kiadást jelent az államnak az idei évben, és átlagosan 16-17 ezer forintot jelentett valamennyi nyugdíjasnak. Megjegyezte továbbá, készek a nyugdíjemelés későbbi korrekciójára, amennyiben a végleges inflációs adatok változást mutatnak.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Gulyás Gergely emlékeztetett, a kormánynak idén tavasszal sikerült Erzsébet-utalványokkal is támogatni a nyugdíjasokat, reményeik szerint pedig a jövőben is évente egyszer sor kerül hasonlóra a magyar gazdaság jó teljesítménye esetén.

Azt is közölte, hogy jelentősen emelkedik az ápolónők bére, akiknek a fizetése 2012-2019 megduplázódik, majd 2022-ig további csaknem 70 százalékkal emelkedik.

A Miniszterelnökség vezetője a részletekről kifejtette: az ápolók fizetése a következő négy évben 72 százalékkal fog emelkedni. 2019 novemberéig még tart az a korábbi bérmegállapodás, amely szerint utolsó ütemben 8 százalékkal emelik jövőre a béreket, de ennek időpontját előrehozzák 2019. július 1-jére. Ezt követően 2020. január 1-jén újabb 14 százalékos, 2020. november 1-jével 20 százalékos, 2022. január 1-jével pedig további 30 százalékos ápolói béremelés lesz – ismertette.

Összegzése szerint az ápolónők majdnem a háromszorosáért fognak dolgozni a ciklus végére, mint amennyiért 2012-ben, vagyis tíz év alatt háromszorosára nő a fizetésük.

Kiemelte: a központi közigazgatásban átlagosan – január 1-jétől – 30 százalékos fizetésemelés lesz, és a honvédelmi, valamint a rendészeti igazgatási alkalmazottaknál is lesz béremelés, az ő körükben “a bértömegváltozás 25 százalék”, de szerinte az átlagos emelkedés ezt meghaladó lesz.

Gulyás Gergely tájékoztatása szerint a kormány szerdán felkérte az Igazságügyi Minisztériumot, hogy – a Pénzügyminisztériummal és az Országos Bírósági Hivatallal (OBH) együttműködve – készítsen elő egy valamennyi bírót érintő jelentős fizetésemelési javaslatot.

A tárcavezető úgy fogalmazott, reményeik szerint a kabinet ezzel orvosolni tudja a bírák jelenlegi méltatlan fizetési helyzetét, az ország 2800 bírója pedig legkésőbb 2020. január elsejétől egy új bértábla szerint kaphatja majd illetményét.

Kérdésre elmondta, a minimálbér is emelkedik jövőre, annak mértékéről egyelőre azonban nincs döntés. Aláhúzta, a kormány továbbra is garantálja, hogy jóváhagyja a munkaadók és munkavállalók minimálbér-emelésről szóló egyezségét – jelentette az MTI.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.

Varga Mihály: a tőzsde a legjobb indikátora a gazdasági folyamatoknak

Az év mérföldkőnek tekinthető a tőzsdei kereskedésben, mivel a BÉT képes volt kiemelkedő eredményekre a komoly globális geopolitikai kihívások ellenére is.

Folyamatosan bővülnek a LEADER lehetőségek a vidéki közösségek számára

A vidék jövője helyben is építhető - ezt segíti az Európai Unió és a magyar kormány társfinanszírozásával megvalósuló LEADER program, amely a helyi közösségek kezdeményezéseire építve támogatja a vidéki térségek fejlődését.

Magyarország a karrierváltók országa lett 2025-re

2025 a karrierváltás éve: Miért keresnek ennyien új szakmát?
Hirdetés

Hírek

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.

Varga Mihály: a tőzsde a legjobb indikátora a gazdasági folyamatoknak

Az év mérföldkőnek tekinthető a tőzsdei kereskedésben, mivel a BÉT képes volt kiemelkedő eredményekre a komoly globális geopolitikai kihívások ellenére is.

A hazai ingatlandrágulás a külföld felé sodorhatja az ingatlanbefektetőket

Ezekre a kihívásokra és lehetőségekre reagálva rendezik meg az “Ingatlanbefektetés külföldön” konferenciát november 29-én.

BKK: új, téli MOL Bubi-bérletet vezetnek be december 23-ig

A BKK érvényben lévő szolgáltatási szerződése december 23-ig érvényes, a jelenleg elérhető bérletkonstrukció már a szolgáltatás jövőbeni átállásához igazodik.

BÉT- Az OTP húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 29,5 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.

Dámszezon Gúthon: 85 százalék az érmes arány

A barcogás időszakában 110 lapátos dámbika került terítékre, az átlagsúly 4,08 kilogramm volt.

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Az Apple 13. éve a világ legértékesebb márkája

A listavezető Apple márkaértéke 470,9 milliárd dollár volt, 3,7 százalékkal kisebb a tavalyinál.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...