Hirdetés
Kezdőlap Budapest Gyalogosbarát átalakítás a pesti alsó rakpart első szakaszán
No menu items!

Gyalogosbarát átalakítás a pesti alsó rakpart első szakaszán

Kép forrása: Fürjes Balázs/Facebook

A budapesti rakpartok gyalogosbarát megújítását a fővárosi önkormányzat első lépésben a pesti alsó rakparton a Kossuth tér és a Margit híd közötti szakaszon kezdi el a mintegy 500 méter hosszú szakasz hiányzó gyalogos kapcsolatának megteremtésével – tudatta Karácsony Gergely főpolgármester 

A rekonstrukcióra 787 millió forintot folyósított a kormány.

A tervek tavaly év elején érkeztek be a hivatalba, de mivel ezek még az előző városvezetés elképzeléseit tükrözték, és nem egyeztek az új városvezetés elvárásaival, a projekt áttervezése mellett döntöttek. A tervezés során szélesítettek a járdát, növelték a forgalomcsillapított szakasz hosszát, kivették a szalagkorlátot az útpálya mellől, és talajkapcsolatos fák ültetését kérték – olvasható Karácsony Gergely Facebook-bejegyzésében.

A meglévő út felújításával egy időben összefüggő, 4-5 méter széles gyalogos sétányt alakítanak majd ki a forgalom 30 km/h-s csillapításával.

A gyalogos sétány arculata a rakpart Parlament előtti szakaszának kialakításához illeszkedik majd, gránitkockakő-burkolattal, emellett a projekt során 35 fát is ültetnek a sétány mentén. Ahhoz, hogy a sétánynak helyet biztosíthassanak, a Markó utcai lehajtó támfalat is átépítik a műemlékvédelmi előírások figyelembevételével – írta a főpolgármester.

Karácsony Gergely

Kitért arra is, bár elkötelezettek a kerékpározás feltételeinek javítása mellett, a rakpart ezen szakaszának szűk keresztmetszete nem teszi lehetővé a kerékpársáv kialakítását, így a kerékpárosok továbbra is a felső rakpartot vehetik igénybe a biztonságos közlekedéshez.

Karácsony Gergely közölte, megjelent a nyílt közbeszerzési felhívás a kivitelezési munkák elvégzésére. Az építkezés ütemterv szerint idén júniusban kezdődik, és december 31-én tervezik befejezni.

A közbeszerzési eljárásban március 17. délelőtt 10 óráig van lehetőség ajánlattételre.

Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára ugyancsak Facebook-bejegyzésben közölte: a kormány segítségével megújul a pesti alsó rakpart.

A célunk világos: a rakpart újjáépítése és összefüggő Duna-parti sétány létrehozása. Ez azt jelenti, hogy ez a rész északról a Jászai Mari téri szakaszhoz, délről pedig a Parlament előtt a Kossuth Lajos térhez kapcsolódna” – írta az államtitkár, hozzátéve: így végre méltó Duna-parti környezet fogadja a Budapestre látogatókat és az ott élőket.

Fürjes Balázs

Kiemelte, mindkét szakasz kormányzati finanszírozásban készült el az elmúlt tíz évben, a munka folytatása pedig mutatja: “az elkötelezettségünk Budapest fejlesztése iránt nem változott.

Fürjes Balázs közölte: a Kossuth Lajos tér 2014-es felújításánál alkalmazott arculat – burkolatok, utcabútorok és kandeláberek – használatával, az Országház előtti rakpartszakaszhoz csatlakozva a Margit hídig kiépül a sétány, ezáltal a rakpart gyalogosan végigjárhatóvá válik a Duna Arénától az Országháztól délre eső Cipők a Duna-parton emlékműig.

A sétány mentén új fasor is létesül az Olimpia park, a Képviselői Irodaház és a Jászai Mari tér előtti szakaszon. A Jászai Mari téri rakparti lehajtó mellett járda épül, így az ott létesítendő új gyalogátkelő révén kényelmesebben megközelíthető lesz a parti sétány. Továbbá az Olimpia park előtt meglévő átkelő – némileg délebbre tolva – szintén rendelkezésre áll majd – írta.

A 2×1 sávos útpálya szűkített keresztmetszettel megmarad, azonban a mai parkolóhelyek többségét gyalogosfelületek váltják fel, és megnyílik a lehetőség a rakpart forgalomcsillapítására.

Az államtitkár emlékeztetett, a támogatási szerződés még 2017-ben jött létre a kormány és a fővárosi önkormányzat között. A műszaki tartalmat a főváros és a kormány közös városfejlesztési fóruma tavaly rögzítette, a Városháza és a Budapest Fejlesztési Központ azóta is szorosan együttműködött  – írta Fürjes Balázs.

Közölte: a Kossuth Lajos tértől délre eső, a Bálnáig tartó rakpartszakasz megvalósításának finanszírozásáról még tartanak az egyeztetések a főváros és a kormány között, hiszen ez is egyike azon projekteknek, amelyek átvállalására a kormány javaslatot tett a fővárosnak a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának tavaly októberi ülésén.

A kivitelezésre nyújtott állami támogatás átutalásának feltétele az építési engedélyek megszerzése volt: ez a feltétel tavaly, közvetlenül a karácsony előtti napokban teljesült, a támogatás folyósítása pedig 2020 utolsó napjaiban meg is történt – olvasható a bejegyzésben.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A magyar alma biztonságos és kiváló minőségű

A magyar alma nemcsak biztonságos, hanem kiváló minőségű is, amit nemcsak a termesztési feltételek, hanem a rendszeres és nagyon szigorú élelmiszer-biztonsági szabályok, illetve ellenőrzések is garantálnak

A magyar erdők jövője a klímaváltozáson túlmutató társadalmi kérdés

Nemcsak a klímaváltozás negatív hatásai, hanem a társadalmi igények és elvárások miatt is kiemelt kérdés a magyar erdők jövője.

HUN-REN: a kutatási intézmények uniós pályázati részvétele folyamatos lesz

A HUN-REN vezetése arra kérte intézményeit, hogy mihamarabb regisztráljanak az új PIC számokra és ehhez minden szakmai segítséget és támogatást megad - írták a közleményben.

Kész  a Vendéglátóipari Vállalkozási Kisokos

Bővül a felszolgálási díj alkalmazásának lehetősége: teljes árbevételük 20 százalékát fordíthatják a szervizdíjra érvényes könnyített közteherrel munkabérfizetésére.
Hirdetés

Hírek

A magyar erdők jövője a klímaváltozáson túlmutató társadalmi kérdés

Nemcsak a klímaváltozás negatív hatásai, hanem a társadalmi igények és elvárások miatt is kiemelt kérdés a magyar erdők jövője.

Kész  a Vendéglátóipari Vállalkozási Kisokos

Bővül a felszolgálási díj alkalmazásának lehetősége: teljes árbevételük 20 százalékát fordíthatják a szervizdíjra érvényes könnyített közteherrel munkabérfizetésére.

Randstad: a vállalatok 44 százaléka nettó árbevételének növekedésére számít

A kutatás szerint a létszámtervek 2026-ban visszafogott képet mutatnak: a cégek csupán 26 százaléka tervez bővítést, 12 százaléka leépítést, míg 17 százaléka nem pótolja a távozó munkavállalókat, 45 százalék változatlan létszámmal tervez.

NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz

A tervezetek 2026. március 15-től érhetők majd el, Ügyfélkapu+- vagy DÁP-azonosítással.

Az Északi tengeri út újraírja a világkereskedelmet

Fotó: freepik Az Északi tengeri út, a Northern Sea Route...

Nagy változás a bankoknál: mától havi 300 ezer forint készpénz vehető fel díjmentesen

Mindez azt jelenti, hogy 2014-ben az átlagos öregségi nyugdíj 126,6%-át, illetve a nettó átlagkereset 96,3%-át lehetett garantáltan ingyen felvenni az ATM-ekből.

Több mint 25 ezren síeltek január végéig a Mátrában

A Sípark területén balesetvédelmi okokból a szánkózás nem engedélyezett.

Március végén Erdély a Skanzenba költözik

A Taste of Transylvania fesztivált 2022 óta minden évben nagy sikerrel rendezik meg a borospataki skanzen festői lankái között. A háromnapos gasztrokultúrális fesztivál az idei év legnagyobb hazai Erdély tematikájú rendezvényének ígérkezik.
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...