Kezdőlap Hírek Hamarosan érkezik az emelt nyugdíj
No menu items!

Hamarosan érkezik az emelt nyugdíj

Ebben a hónapban érkezik az évközi nyugdíjemelés, amikor mintegy 2,5 millió nyugdíjas együttesen 184 milliárd forint pluszpénzt kap. A januártól júniusig terjedő, visszamenőlegesen járó emelést a nyugdíjasok egy összegben, az aktuális, július havi emelt nyugdíjukkal együtt kapják meg – közölte Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.

A nyugdíjasok júliusban már a 3,9 százalékkal emelt összegben kapják a havi ellátásukat, és ezzel egy időben megkapják a január-júniusi, tehát 6 havi nyugdíjuk, illetve a 13. havi nyugdíjuk 3,9 százalékos különbözetét is, vagyis a címzettek összesen nyolc havi nyugdíj után kapják meg a növelést – összegezte az államtitkár.

Aki bankszámlára kérte az utalást, annak július 12-én kerül az összeg a bankszámlájára, aki postai úton kapja, annak a szokásos naptári napon viszi a postás.

A kormány kiemelt feladatának tartja, hogy gondoskodjék az idősek ellátásának értékállóságáról. Ahogyan azt is szem előtt tartjuk, hogy a nyugdíjasoknak is részesülniük kell a kedvező gazdasági eredményekből, a nehezebb helyzetekben pedig kiemelt védelmet kell kapniuk – hangsúlyozta Tállai András.

Tállai András

Emlékeztetett, hogy minden év elején az infláció tervezett mértékével nőnek a nyugdíjak. Idén 5 százalékos volt ez az emelés, de – tekintettel a nemzetközi energiaválságra és az elhúzódó háborúsválságra – ennél magasabb emelésre van szükség, és ezt az érintetteknek sokkal hamarabb kell megkapniuk, mint ahogy a nyugdíjtörvény előírja – szögezte le Tállai András.

A nyugdíjtörvény szerint, ha az éves várható infláció magasabb az előzetesen tervezettnél, vagyis a januári emelésnél, akkor novemberben kell, hogy folyósítsa az állam az érintetteknek a januárra visszamenőleges kiegészítő emelést. Ám a kormány, ahogy tavaly, úgy idén is korábban lép, így már júliusban évközi, kiegészítő nyugdíjemelésben részesülnek a jogosultak – tette hozzá.

A kormány nemcsak a nyugdíjak értékállóságáról gondoskodik, hanem nehéz helyzetekben kiemelt védelmet is biztosít számukra. Ezért döntött 2020 tavaszán, a koronavírus-járvány kitörését követően úgy a kormány, hogy visszaadja a baloldal által 2009-ben elvett 13. havi nyugdíjat – emelte ki Tállai András.

Megjegyezte, hogy az eredeti tervek szerint a juttatás fokozatosan négy év alatt épült volna vissza, de már az idén a teljes összeget kapták meg a jogosultak 13. havi nyugdíjként és ellátásként, ami 2022-től kezdődően minden évben, így jövőre is, februárban érkezik majd meg.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Útimorzsák Ománból. A gazdagság gazdasága.

  Szinte az egész világon felkapott Dubajtól alig egyórás repülőútra...

Magyar innováció a világ élvonalában: Díjat nyert az Agrosentinels a hannoveri Agritechnica kiállításon

A magyar mérnöki tudás nemzetközi szinten is versenyképes: az Agrosentinels fejlesztése egy kritikus iparági problémára (a gépek váratlan leállására) kínál működő, világszínvonalú megoldást, amit immár a globális piac szakértői is elismernek.

Az új fogyasztóvédelmi intézményi struktúra lehetőséget ad a szélesebb körű ellenőrzésre

A fogyasztóvédelmi új intézményi struktúra lehetőséget ad arra, hogy az állam a korábbinál szélesebb körben, gyorsabban, átlátható fogyasztóvédelmi ellenőrzéseket hajtson végre, de emellett fontos a jogkövető vállalkozások támogatása is.

Az egy évvel korábbinál 17,6, az előző hónaphoz képest 16,4 százalékkal nagyobb volt az építőipari termelés volumene

Az építőipar termelői árai átlagosan 0,7 százalékkal haladták meg a 2025. második negyedévi értékeket - közölte a KSH.
Hirdetés

Hírek

Magyar innováció a világ élvonalában: Díjat nyert az Agrosentinels a hannoveri Agritechnica kiállításon

A magyar mérnöki tudás nemzetközi szinten is versenyképes: az Agrosentinels fejlesztése egy kritikus iparági problémára (a gépek váratlan leállására) kínál működő, világszínvonalú megoldást, amit immár a globális piac szakértői is elismernek.

Az új fogyasztóvédelmi intézményi struktúra lehetőséget ad a szélesebb körű ellenőrzésre

A fogyasztóvédelmi új intézményi struktúra lehetőséget ad arra, hogy az állam a korábbinál szélesebb körben, gyorsabban, átlátható fogyasztóvédelmi ellenőrzéseket hajtson végre, de emellett fontos a jogkövető vállalkozások támogatása is.

Az egy évvel korábbinál 17,6, az előző hónaphoz képest 16,4 százalékkal nagyobb volt az építőipari termelés volumene

Az építőipar termelői árai átlagosan 0,7 százalékkal haladták meg a 2025. második negyedévi értékeket - közölte a KSH.

Megjelent a legújabb törvénytervezet a SZÉP Kártyával kapcsolatban

A Nemzetgazdasági Minisztérium által társadalmi egyeztetésre bocsátott rendelettel kapcsolatos véleményeket 2025. november 19-ig várja a minisztérium.

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

Szeptemberben az ipari termelés bővült

2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Alig változott csütörtök reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott, vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...