Kezdőlap Cégvilág Hamis munkaidő-nyilvántartás, fekete foglalkoztatás, rengeteg a munkaügyi jogsértés 
No menu items!

Hamis munkaidő-nyilvántartás, fekete foglalkoztatás, rengeteg a munkaügyi jogsértés 

Munkaügyi szabálytalanságot találtak a vizsgált 13 316 munkáltató 70 százalékánál, az ellenőrzött több mint 54 ezer munkavállalónak pedig a 68 százalékánál a 2018 első kilenc hónapjában tartott ellenőrzéseken, a legtöbb jogsértés a feketefoglalkoztatásból adódott, ami főként az építőipart és a vendéglátást érintette – ismertette jelentésében a Pénzügyminisztérium munkaügyi főosztálya.

A vizsgálat megállapította, hogy az ellenőrzött dolgozók 13,62 százalékát foglalkoztatták feketén, akiknek a 38 százaléka az építőiparban dolgozott. A feketén dolgozók aránya 2 százalékpontos romlást mutat az egy évvel korábbi adathoz képest.

Az építőipar mellett a vendéglátásban a leggyakoribb a feketefoglalkoztatás, a szektorban a 2017-ben mért 935-ről, a 2018. január-szeptemberi időszakban 983-ra nőtt a bejelentés nélkül foglalkoztatottak létszáma.

A PM közleménye szerint a többi vizsgált ágazatban – mezőgazdaságban, feldolgozóiparban, gépiparban, kereskedelemben és a személy- és vagyonvédelem területén is – csökkent a feketefoglalkoztatás aránya.

Közölték, a munkaidővel, pihenőidővel és rendkívüli munkavégzéssel összefüggő jogsértések 14 998 dolgozót érintettek a vizsgált időszakban, ami az ágazatok közül a gépipar, a feldolgozóipar és a kereskedelem területén jelent meg számottevően.

A munkaidőkeretben foglalkoztatottaknál pedig a kezdő és befejező időpont írásbeli meghatározásának elmaradása jelentett problémát, hiszen ez a munkavállaló és a hatóság számára is ellenőrizhetetlenné teszi például a munkaidőkereten felüli rendkívüli munkavégzést, és annak ellentételezését is.

Rendkívüli munkavégzéssel összefüggő szabálytalanság miatt ritkábban intézkedett a hatóság, ami részben abból adódik, hogy a jogsértést hamis munkaidő-nyilvántartás vezetésével leplezik a munkáltatók, így a rendkívüli munkavégzés mértéke nem állapítható meg.

Amennyiben egy-egy esetben fény derül erre a szabálytalanságra, az rendszerint több dolgozót érint és a rendkívüli munkavégzés éves felső mértékének túllépésével valósul meg. Példaként említették, hogy tavaly az első három negyedévben a gépiparban 2570 munkavállaló foglalkoztatásánál valósult meg ez a szabálytalanság, a feldolgozóiparban pedig 581 dolgozót érintett.

A munkaidő-nyilvántartással kapcsolatos jogsértések elfedik az esetleges munkabérrel, munkaidővel, illetve pihenőidővel kapcsolatos szabálytalanságokat is.

A munkaidő nyilvántartás hiányossága, vagy hiánya miatt nem ellenőrizhető a pihenőidőre, pihenőnapra, munkaszüneti napon történő munkavégzésre vonatkozó szabályok betartása és a pótlékfizetés teljesítése sem, tehát közvetetten a munkavállalók alapvető jogai sérülnek – hangsúlyozta közleményében a minisztérium munkaügyi főosztálya.munkaügyi ellenőrzés

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az OTP és más piaci szereplők az Alkotmánybírósághoz fordultak

Az OTP Bank Nyrt. több más piaci szereplővel közösen alkotmányjogi panaszt terjesztett az Alkotmánybíróság elé, az úgynevezett kamatstop-rendelet módosítása miatt - közölte a bank szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

Augusztusban lassult az albérleti díjak emelkedése

Augusztusban lassult a bérleti díjak emelkedése: országosan 1,1, Budapesten 0,7 százalékos volt a havi lakbéremelkedés, ami az elmúlt három hónap legalacsonyabb ütemének számít - derül ki a KSH-ingatlan.com lakbérindex legfrissebb adataiból.

Jelentkezés a START Ideathon országos ötletversenyre

Már lehet jelentkezni a START Ideathonra, a középiskolások pályaorientációját segítő országos ötletversenyre.

Lakásvásárlás önerő nélkül – nem könnyű, de lehetséges

Bár általánosan elterjedt vélekedés, hogy lakásvásárlás csak önerővel lehetséges, a szabályozás ezt nem zárja ki – hívta fel a figyelmet Vincze Krisztián, a GV Hitelközpont vezetője. A Magyar Nemzeti Bank rendelete szerint a hitelezés felső határa forintalapú jelzáloghitelek esetén a fedezet forgalmi értékének 80 százaléka, de megfelelő pótfedezet – például egy másik ingatlan – bevonásával önerő nélkül is finanszírozható a vételár. Bizonyos esetekben – első lakás vagy energiahatékony ingatlan – akár pótfedezet nélkül is nyújtható 90 százalékos hitel. A szakértő tapasztalt pénzügyi tanácsadó bevonását javasolja.
Hirdetés

Hírek

Az OTP és más piaci szereplők az Alkotmánybírósághoz fordultak

Az OTP Bank Nyrt. több más piaci szereplővel közösen alkotmányjogi panaszt terjesztett az Alkotmánybíróság elé, az úgynevezett kamatstop-rendelet módosítása miatt - közölte a bank szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

Augusztusban lassult az albérleti díjak emelkedése

Augusztusban lassult a bérleti díjak emelkedése: országosan 1,1, Budapesten 0,7 százalékos volt a havi lakbéremelkedés, ami az elmúlt három hónap legalacsonyabb ütemének számít - derül ki a KSH-ingatlan.com lakbérindex legfrissebb adataiból.

Jelentkezés a START Ideathon országos ötletversenyre

Már lehet jelentkezni a START Ideathonra, a középiskolások pályaorientációját segítő országos ötletversenyre.

Nyári forgalom, kora őszi programok a fővárosi fürdőkben

Ezen a nyáron az időjárás ismét megmutatta, komoly hatással...

Ebben az évben is megmérettethetik magukat a legjobb gluténmentes pékségek

Idén is keresik az év gluténmentes kenyerét és péksüteményét. A Magyarok Kenyere program keretében megvalósuló megmérettetés célja változatlan: felhívni a figyelmet a speciális étrendet követő, lisztérzékenységgel élők igényeire és elősegíteni a gluténmentes termékekkel kapcsolatos innovációt.

Energiaügyi Minisztérium: már nyertesei is vannak a lakossági távhőprogramnak

Megszülettek az első támogatói döntések a népszerű pályázaton, amely társasházak, lakásszövetkezetek részére biztosít vissza nem térítendő forrást korszerű, távleolvasható mérési rendszerek telepítéséhez - jelentette be az MTI-nek megküldött közleményében az Energiaügyi Minisztérium (EM).

SAFE hitelkeretéből 16,2 milliárd eurónyi forrás támogathatja Magyarország védelmi beszerzéseit és beruházásait

A SAFE, az európai biztonsági cselekvési eszköz hitelkeretéből 16,2 milliárd eurónyi forrás, vagyis több mint 6300 milliárd forint támogathatja Magyarország védelmi beszerzéseit és beruházásait, ez a lengyel és francia igény után a harmadik legnagyobb, a teljes hitelkeret több mint 10 százaléka.

Úgy nőhet a házasságkötések száma az Otthon Start miatt, hogy ez nem is feltétele az igénylésének

Az Otthon Start hitel berobbanása annak ellenére megfordíthatja a negatív trendet, hogy a kedvezményes, legfeljebb 3 százalékos kamattal elérhető konstrukciónak nem feltétele sem a gyermekvállalás, sem a házasság. 
Hirdetés

Gazdaság

Nézzük a jó oldalát – Van, amiben Mészáros Lőrinc rávert Elon Muskra

Elon Musk vagyona ma már kontinensek leggazdagabbjainak elitjét utasítja maga mögé – mutat rá Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezető igazgatója. Musk 342 milliárd dollárja több, mint Afrika és Óceánia 10 országának leggazdagabb vállalkozójának együttes vagyona. Ám egy dologban meg kell hajolnia Mészáros Lőrinc előtt: a magyar top-milliárdos vagyona 10 év alatt 150-szeresére ugrott, miközben Musk, csak 38-szorosára növelte pénzét. Igaz, Mészáros vagyona európai viszonylatban még így is a középmezőnyben marad.

Az Otthon Start indulása miatt is új MNB szabályok az ingatlan- és jelzáloghitelpiacon

A Magyar Nemzeti Bank a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan átfogóan áttekintette a hazai ingatlan- és jelzáloghitelezést érintő makroprudenciális eszközeit (vagyis azokat a szabályokat, amelyek...

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.