Kezdőlap Hírek Hamisítványok. A növekedésre és a munkahelyekre is veszélyesek
No menu items!

Hamisítványok. A növekedésre és a munkahelyekre is veszélyesek

A hamisításból és a kalóztevékenységből fakadó veszteség uniós szinten 18 686 milliárd forintot tesz ki évente, Magyarországon pedig 223,6 milliárd forint kárt okoz – közölte becslései alapján az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO).

Az EUIPO legfrissebb tanulmánya szerint az érintett ágazatok összesített vesztesége eléri az összforgalom 7,4 százalékát.

A jelentés a szellemi tulajdont érintő jogsértésekre leginkább érzékeny 11 ágazatot vizsgálta. Ezek a kozmetikai és testápolási cikkek; a ruházati cikkek, lábbelik és kiegészítők; a sportcikkek; a játékok és játékszerek; az ékszerek és órák; a kézitáskák és bőröndök; a zenei felvételek; a szeszes italok és borok; a gyógyszerek; a növényvédő szerek, valamint az okostelefonok gyártása és kereskedelme.

Az elemzés szerint a hamisítás ezekben a szektorokban unió szerte akár 468 ezer munkahely megszűnéséhez vezethetett közvetlenül, mivel a jogszerűen működő gyártók kevesebb terméket állítanak elő, mint amennyit hamisítás nélkül előállítanának, és így kevesebb munkavállalót alkalmaznak.

Az EUIPO kiemelte: Magyarországon a hamisításból és a kalóztevékenységből fakadó éves veszteség becsült értéke 223,6 milliárd forint, azaz az érintett 11 ágazat összesített forgalmának 10,5 százaléka. Az elemzés szerint Magyarországon az elmaradt forgalom egy főre jutó értéke évente 22 763 forint.

Az EUIPO immár második alkalommal mérte fel a hamisítás és kalóztevékenység gazdasági hatásait ágazati szinten, a szellemi tulajdonhoz fűződő jogsértéseknek leginkább kitett, fő gazdasági ágazatokban. A tanulmány becslései szerint a 2018-as első elemzés óta uniós szinten két ágazat kivételével mindenhol csökkent az éves elmaradt forgalom: ezek a ruházati cikkek, lábbelik és kiegészítők, illetve a kozmetikai és testápolási cikkek gyártása.

Ruhákból és cipőkből készül a legtöbb hamisítvány. Illusztráció: MTI/Füzesi Ferenc. azüzlet.hu
Ruhákból és cipőkből készül a legtöbb hamisítvány. Illusztráció: MTI/Füzesi Ferenc

A ruházati cikkek, lábbelik és kiegészítők ágazata mind az értékesítési volumenben, mind a foglalkoztatásban a legnagyobb az összes vizsgált ágazat közül. Becslések szerint az ágazat elmaradt forgalma uniós szinten évente eléri a 8844 milliárd forintot, azaz az összesített értékesítés 9,7 százalékát – közölte az EUIPO.

Magyarországon a ruházati cikkek, lábbelik és kiegészítők tekintetében a hamisítás következtében elmaradt forgalom a becslések szerint éves szinten eléri az 54 milliárd forintot, azaz a forgalom mintegy 11,4 százalékát.

A jelentés becslései szerint a piacon lévő hamisított termékek uniós szinten évente mintegy 2180 milliárd forint elmaradt bevételt okoznak a kozmetikai és testápolási cikkek ágazatában. Ez az ágazat összesített forgalmának 10,6 százalékát teszi ki.

Magyarországon a kozmetikai és testápolási cikkek ágazatában elmaradt bevétel a becslések szerint eléri a 16 milliárd forintot, az ágazat teljes forgalmának 9,2 százalékát.

Az EUIPO ügyvezető igazgatója, Christian Archambeau elmondta, hogy az európai növekedés és munkahelyteremtés a tanulmányban szereplő 11 ágazattól függ. A hamisítás és a kalóztevékenység veszélyt jelenthet a növekedésre és a munkahelyekre egyaránt – tette hozzá. Az elemzéssel a politikai döntéshozókat szeretnék támogatni abban, hogy megoldást találjanak a problémára – jelezte, hozzátéve: az uniós fogyasztók figyelmét pedig arra szeretnék felhívni, hogy milyen gazdasági következményekkel jár a hamisítás és a kalóztevékenység. (MTI)

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.
Hirdetés

Hírek

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás