Hirdetés
Kezdőlap Élelmiszeripar Harminc országba szállítja majd Győrből az új snackjét az Intersnack Magyarország ...
No menu items!

Harminc országba szállítja majd Győrből az új snackjét az Intersnack Magyarország  

fotó: NAK / Lévai Zsolt.

 Megkezdte az új, burgonya alapú snackje készítését a győri üzemében a Chio-termékek gyártója. Az ún. oven chips gyártósora 8 milliárd forintba került, és szinte egész Európát ez a kemence szolgálja majd ki az új chipsszel. A berendezést Papp Zsolt, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke és Lukács Dénes ügyvezető közösen indította el. A vállalat az idén folytatja a napelemparkjának bővítését is, és együttműködési programot tervez helyi iskolákkal, illetve az egyetemmel. 

Az Intersnack Magyarország ügyvezetője az átadáson kiemelte, a győri gyár látja majd el szinte az egész vállalatcsoportot az új snackkel. Az oven chips fontos jellemzője, hogy nem olajban, hanem kemencében sütik, így a zsírtartalma 70 százalékkal kisebb a hagyományos chipsekhez képest. Az új gyártósoron naponta 10 tonna készül majd belőle. – „Ez az újfajta sütési módszer is jelzi az elkötelezettségünket a fenntarthatóság iránt. Nem csak az alacsonyabb zsírtartalom, hanem a repceolaj-felhasználás csökkentése is lényeges szempont volt a beszerzésnél. Ebben az évben 2,300 tonna oven chipset gyártunk majd, amiből kb. 2 millió zacskó kerül a magyar piacra.”  

Lukács Dénes arról is beszélt, hogy más fenntarthatósági beruházásokat is tervez a vállalat, a régebbi gépeknél jóval kevesebb energiát igénylő, 8 milliárd forint értékű kemence üzembe helyezése mellett. A cég 2022-ben telepítette a napelemparkját a gyár területén, és tavaly már a napenergiából nyerte a termelésben felhasznált elektromos áram 17 százalékát. Az idén 60 százalékkal bővítik a napelempark kapacitását, így már 25 százalék lesz a megtermelt, saját villamos energia részaránya.

Lukács Dénes fontosnak tartotta azt is, hogy az élelmiszeripar nem véletlenül stratégiai ágazat, és hogy ezt a szektort nem érintik a gyorsan változó globális trendek, mint pl. az autógyártást. – „Ez a stabilitás azt is jelenti, hogy az Intersnack Magyarország 33 éve kiszámítható, megbízható munkáltatóként illetve partnerként van jelen a megye és a város életében. 1992-ben húsz fővel kezdtük a működésünket, ma pedig 302 főt foglalkoztatunk a győri gyárban. A fejlődést mutatja az is, hogy azt tervezzük, az idén csatlakozunk a duális képzés rendszeréhez, és a terveink szerint együttműködést indítunk a győri illetve a veszprémi egyetemmel is.”

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke, Papp Zsolt beszédében hangsúlyozta: a versenyképesség egyik alapfeltétele a folyamatos fejlesztés. A hazai agrár- és élelmiszergazdaság szempontjából ezért kiemelt jelentőségűek azok a beruházások, amelyek fokozzák egy adott térség gazdasági erejét, bővítik a munkaerőpiacot. – „A kamara elkötelezett élelmiszeripari tagjainak szakmai támogatásában. Arra törekszünk, hogy megosszuk a fejlődésükhöz szükséges információkat, és elősegítsük az általuk előállított élelmiszerek piacra jutását. Mint ahogy az is fontos szempont, hogy növeljük a hazai mezőgazdasági alapanyagok itthoni feldolgozásának arányát, fokozzuk a hozzáadott értéket.” – tette hozzá Papp Zsolt.

A tizedik gyártósor átadása nyomán tovább nő a Chio termékeket gyártó Intersnack jelentősége Győr-Sopron-Moson megye, ill. a Kisalföld agrárgazdaságában. A vállalat jelenleg 552 magyar beszállítóval illetve partnerrel áll szerződésben. A termékeihez évente közel 15,000 tonna búzát vásárol a régió hatvan magyar gazdájától.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Idén is várja a korcsolyázókat a Bécsi Jégálom

A korcsolyázás mellett az ice stock sport szerelmeseit is várják: összesen nyolc pályán lehet kipróbálni a sportágat.

A magyar alma biztonságos és kiváló minőségű

A magyar alma nemcsak biztonságos, hanem kiváló minőségű is, amit nemcsak a termesztési feltételek, hanem a rendszeres és nagyon szigorú élelmiszer-biztonsági szabályok, illetve ellenőrzések is garantálnak

A magyar erdők jövője a klímaváltozáson túlmutató társadalmi kérdés

Nemcsak a klímaváltozás negatív hatásai, hanem a társadalmi igények és elvárások miatt is kiemelt kérdés a magyar erdők jövője.

HUN-REN: a kutatási intézmények uniós pályázati részvétele folyamatos lesz

A HUN-REN vezetése arra kérte intézményeit, hogy mihamarabb regisztráljanak az új PIC számokra és ehhez minden szakmai segítséget és támogatást megad - írták a közleményben.
Hirdetés

Hírek

A magyar erdők jövője a klímaváltozáson túlmutató társadalmi kérdés

Nemcsak a klímaváltozás negatív hatásai, hanem a társadalmi igények és elvárások miatt is kiemelt kérdés a magyar erdők jövője.

Kész  a Vendéglátóipari Vállalkozási Kisokos

Bővül a felszolgálási díj alkalmazásának lehetősége: teljes árbevételük 20 százalékát fordíthatják a szervizdíjra érvényes könnyített közteherrel munkabérfizetésére.

Randstad: a vállalatok 44 százaléka nettó árbevételének növekedésére számít

A kutatás szerint a létszámtervek 2026-ban visszafogott képet mutatnak: a cégek csupán 26 százaléka tervez bővítést, 12 százaléka leépítést, míg 17 százaléka nem pótolja a távozó munkavállalókat, 45 százalék változatlan létszámmal tervez.

NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz

A tervezetek 2026. március 15-től érhetők majd el, Ügyfélkapu+- vagy DÁP-azonosítással.

Az Északi tengeri út újraírja a világkereskedelmet

Fotó: freepik Az Északi tengeri út, a Northern Sea Route...

Nagy változás a bankoknál: mától havi 300 ezer forint készpénz vehető fel díjmentesen

Mindez azt jelenti, hogy 2014-ben az átlagos öregségi nyugdíj 126,6%-át, illetve a nettó átlagkereset 96,3%-át lehetett garantáltan ingyen felvenni az ATM-ekből.

Több mint 25 ezren síeltek január végéig a Mátrában

A Sípark területén balesetvédelmi okokból a szánkózás nem engedélyezett.

Március végén Erdély a Skanzenba költözik

A Taste of Transylvania fesztivált 2022 óta minden évben nagy sikerrel rendezik meg a borospataki skanzen festői lankái között. A háromnapos gasztrokultúrális fesztivál az idei év legnagyobb hazai Erdély tematikájú rendezvényének ígérkezik.
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...