Kezdőlap Ingatlan Három biztosító vitte az új biztosítások több mint felét
No menu items!

Három biztosító vitte az új biztosítások több mint felét

A lakásbiztosítási kampány első három napjának adatai szerint viszonylag koncentrált a verseny az új lakásbiztosítási szerződésekért: az Insura.hu biztosításközvetítő adatai szerint a KÖBE, az Alfa és a Generali biztosítóknál kötötték az összes új szerződés 52 százalékát. Az eddig megrendelt szerződések átlagdíja 35 400 forint volt, ami 27 százalékkal alacsonyabb, mint a tavaly közvetített szerződések 48 700 forintos átlagos éves díja.

Kozma Gábor, az Insura.hu vezérigazgatója szerint a lakásbiztosítási piacot hagyományosan négy szereplő, az Alfa, a Generali, a Groupama és az Allianz uralja, együttes piaci részesedésük mintegy 80 százalék a távozó ügyfelek is jobbára az ő ügyfélkörükből kerülnek ki. -közölte a független biztosításközvetítő társaság hétfőn az MTI-vel.

A közlemény szerint ingatlantípusok szerint az ikerházakra és a családi házakra egyaránt 42 ezer forint körüli összegű éves díjon szerződtek az ügyfelek, miközben a társasházak lakásainak átlagdíja 22 ezer forint, a nyaralóké pedig 25 ezer forint volt. A kampány első napjaiban közvetített szerződéseknek 38 százaléka az MNB standard követelményeinek megfelelő minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítások (MFO-k) közül került ki.

Az, hogy az ügyfelek egy kedvezőbb ajánlat hatására ugyanannál a biztosítónál kötik újra a szerződésüket, egyelőre nem túl gyakori, az Insura által közvetített szerződések mindössze 14 százaléka tartozik ebbe a körbe. Az összes piaci kötés között ez az arány magasabb lehet. Az összesítésben hozzátették, hogy az első napokban az ügyfelek többsége egyelőre csak tájékozódik, átlagosan minden tizedik érdeklődésből született szerződés.

A nagyobb díjkedvezményt kínáló éves fizetési gyakoriságot választotta az ügyfelek 52 százaléka. Szintén a kedvezmény miatt morzsolódott tovább a csekkes fizetést választók aránya, ami immár alig éri el a 15 százalékot. Néhány százaléknyi engedmény fejében immár 88 százaléknyian vállalták a biztosítóval való kapcsolattartásra az elektronikus kommunikációs csatornákat – összegezte az Insura.hu független biztosításközvetítő.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.
Hirdetés

Hírek

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás