Hirdetés
Kezdőlap Kül-hon Határtalanul - megjelentek a következő tanév pályázatai
No menu items!

Határtalanul – megjelentek a következő tanév pályázatai

Elérhetők a külhoni osztálykirándulásokat finanszírozó Határtalanul! program következő tanévének pályázati kiírásai. Idén pedagóguscsoportok is pályázhatnak tanulmányutakra – közölte a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.

Potápi Árpád János kiemelte, az idei tanévre rekordszámú jelentkezés érkezett, aminek eredményeként 101 ezer, többségében hetedik osztályos diák összesen 450 ezer vendégéjszakát tölt el a környező országokban.

A program célja változatlanul az, hogy megerősítse a fiatalok hazaszeretetét, magyar identitását és a külhoni magyarokkal ápolt kapcsolatrendszerét – fejtette ki az államtitkár.

Potápi Árpád János a Határtalanul! – Több mint turizmus című konferencián. Fotó: bgazrt.hu

Hangsúlyozta, a magyar kormány finanszírozásával működő program intenzitása 100 százalékos, vagyis a nyertes pályázók összes költségét fedezi az állam. Az iskolák a következő tanévben a korábbi 5-6 millió forint helyett már 6-7 millió forintot nyerhetnek el az utazások finanszírozására – tette hozzá.

Potápi Árpád emlékeztetett, a 2010-ben elindított Határtalanul! az egyik legrégebbi és legsikeresebb nemzetpolitikai program, amelynek elsődleges célja, hogy a magyar fiatalok iskolás éveik alatt legalább egyszer eljuthassanak egy határon túli magyarlakta területre.

Az elmúlt tanévekben összesen mintegy 300 ezren éltek ezzel a lehetőséggel, akikhez több mint 100 ezer diák csatlakozik a jelenleg tartó iskolaévben – mondta. Megjegyezte, a kabinet éves szinten mintegy 5,3 milliárd forinttal támogatta a programot az előző egy-két tanévben.

Az államtitkár kitért arra is, hogy 2020 az erős magyar közösségek éve, amelynek kiemelt eleme a Határtalanul!; ennek keretében konferenciákat, rendhagyó tanórákat és vetélkedőket szerveznek.

A program újdonságaként említette, hogy ez évtől pedagóguscsoportok is pályázhatnak tanulmányutakra.

Potápi Árpád a programot támogató két kiadványra is felhívta a figyelmet: a Rákóczi nyomában – Kárpát-medence útikönyv, valamint a Magyarság Háza és a Székelyföldi Legendárium gondozásában készült Bakancslista füzet egyaránt segítséget nyújt a fiataloknak az utazásukban.

A kormány képviselője szólt arról is: a Nemzetpolitikai Kutatóintézet egy tavaly, év végén készült felméréséből kiderült, hogy a magyar fiatalok legalább 78 százaléka járt már valamelyik határon túli területen, 62 százalékuknak pedig van határon túli barátjuk.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Az Apple kinyitja az autók ajtaját más MI-asszisztensek előtt

Fontos változásra készül az Apple: hamarosan lehetővé teszi, hogy...
Hirdetés

Hírek

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.