Hirdetés
Kezdőlap Kül-hon Határtalanul - szeptemberben érkezik a támogatás
No menu items!

Határtalanul – szeptemberben érkezik a támogatás

Idén rekordmennyiségű, több mint kétezer pályázat érkezett a Határtalanul! programban, az igényelt támogatás összege meghaladja a 6,3 milliárd forintot. A nyertesek legkésőbb szeptember 20-ig megkapják a pénzt.

Potápi Árpád János: idén több mint százezer diák vesz részt a programban. Kép: MTI/Kovács Attila

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a program eredményeit bemutató sajtótájékoztatón elmondta: a magyar iskolások határon túli területekre tervezett osztálykirándulásait támogató programban idén az utazó diákok száma meghaladja a 101 ezret. Az igényelt támogatás összege túllépte a programban rendelkezésre álló keretösszeget, ezért a kormány 590 millió forint plusz forrást biztosított.

Az államtitkár elmondta azt is, hogy 2010 óta több mint 300 ezer diák látogatott el a program kereteiben határon túli magyar területekre, a kirándulásokról, tapasztalatokról a Nemzetpolitikai Kutatóintézet idén felmérést is végez majd.

Az adatok szerint 2017-ben 1500, tavaly pedig 1700 pályázat érkezett be.

Erdélyi Rudolf Zalán: szeptember 20-ig megérkezik a támogatás. Kép: MTI/Kovács Attila

Erdélyi Rudolf Zalán, a program lebonyolítását végző Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója azt mondta, 20 százalékkal nőtt a beérkezett pályázatok száma az előző évihez képest, ennek fő oka, hogy év közben tájékoztató körutat tartottak az országban.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a szervezet egyszerűsítette a pályázati kiírást, illetve az elszámolási rendszert. A pályázatok eredményéről csütörtökön értesítik a résztvevőket, a nyertesek szeptember 6-áig megkapják a benyújtandó dokumentumok listáját, a támogatást a benyújtás utáni két héten belül folyósítják.

A programot 2010-ben indították el azzal a céllal, hogy minden magyarországi diák legalább egyszer ellátogathasson határon túli magyar területre és ott kapcsolatokat építsen és ezzel javítsák az anyaországi és határon túli magyarok közötti kapcsolatokat.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Az Apple kinyitja az autók ajtaját más MI-asszisztensek előtt

Fontos változásra készül az Apple: hamarosan lehetővé teszi, hogy...
Hirdetés

Hírek

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.