Hirdetés
Kezdőlap Fogyasztóvédelem Házhoz rendelt a Nébih - több étel is szennyezett volt
No menu items!

Házhoz rendelt a Nébih – több étel is szennyezett volt

Öt kategóriában összesen 26 készételt rendeltek házhoz a Nébih ellenőrei. A laboratóriumi eredmények alapján három étteremben helyszíni ellenőrzést tartottak, egy vállalkozás működését pedig ideiglenesen fel is függesztették.

A Nébih közölte: a járványügyi korlátozó intézkedések miatt jelentősen megnőtt az étel-házhozszállítással is foglalkozó éttermek, vendéglátó egységek száma, és a vásárlók igénye is egyre nagyobb az internetes rendelések iránt. A helyzetre reagálva a házhozszállítással foglalkozott az élelmiszerlánc-biztonsági hivatal a legutóbbi Szupermenta terméktesztjén.

Pizzákat, tésztákat, frissensülteket, hamburgereket, valamint a távol-keleti konyha leveseit rendelték házhoz. A Nébih laboratóriumában mért eredmények alapján a dobozokról vett minták nem mutattak ki mikrobiológiai szennyeződést a csomagoláson.

Három ételnél azonban a laboratóriumi vizsgálat szennyezettséget jelző mikroorganizmust mutatott ki, ebből egy frissensültben Escherichia coli baktérium volt, két esetben pedig magas Coliform és mikroorganizmus számot állapítottak meg.

A végeredmény. Nagyításhoz KLIKK a képre

A három szennyezettnek tekinthető, problémás étel vizsgálati eredményei alapján az érintett vállalkozásoknál a hatósági felügyelők helyszíni ellenőrzést tartottak. Az ezek során tapasztalt szabálytalanságok miatt egy esetben szükség volt a működés azonnali felfüggesztésére.

Mindhárom ellenőrzött vállalkozással szemben hatósági eljárás indult, egy esetben figyelmeztetés, két esetben bírság kiszabása folyamatban van – közölte a Nébih.

Az ellenőrzések során figyelmet fordítottak a weboldalakon, alkalmazásokban lévő tájékoztatók és az ételekhez kapcsolódó információk ellenőrzésére is. Hat kiszállított étel allergén-tartalmáról semmiféle információt nem kaptak, sem a megrendelés előtt a weboldalon nem szerepelt erre vonatkozó tájékoztatás, sem kiszállításkor nem volt az ételen annak allergén-tartalmára utaló jelölés. Az érintett vállalkozásokkal szemben hatósági eljárás indult.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.
Hirdetés

Hírek

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.

GKI: a magyar cégek több mint negyedénél bevált a távmunka

A GKI felmérése szerint a távmunkát alkalmazó cégek 76 százaléka nem tervez változtatást a jelenlegi gyakorlaton.

A Magyar Államkincstár is csatlakozott a Digitális Állampolgárság Programhoz

A WebKincstárban a DÁP azonosítóval történő belépési lehetőség ügyfél általi beállítását követően a felhasználónév és jelszó megadása helyett elegendő lesz a QR-kód beolvasása, míg a MobilKincstár esetében a két alkalmazás összekapcsolását követően a DÁP mobilalkalmazásban kell jóváhagyni a belépést.

Félreértés az ingyenes készpénzfelvétel kapcsán: sokan mennek feleslegesen bankfiókba

Azért, hogy teljes mértékben ki lehessen használni a jogszabály adta lehetőséget, a jogalkotó 300 000 forintra emelte az ATM-ből egy tranzakcióval felvehető készpénz minimális összegét.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás