Kezdőlap Autó Hetvenezer felett a tisztán elektromos flotta Magyarországon
No menu items!

Hetvenezer felett a tisztán elektromos flotta Magyarországon

A kép illusztráció. Forrás: Bigstock

Erős hajrával zárult az óesztendő a zöldautózás terjedésében, hetvenezer fölé nőtt tavaly a tisztán elektromos flotta Magyarországon – olvasható az Energiaügyi Minisztérium (EM) közösségi oldalának hétfői bejegyzésében.

A tárca közleménye szerint tavaly decemberben helyezték forgalomba a harmadik legtöbbet a kizárólag elektromos hajtású gépjárművekből. Az 1970-es múlt havi darabszámot csak a tavalyi március előzi meg 2108 darabbal az örökrangsorban, illetve 2072-vel holtversenyben 2024 júniusa és szeptembere. A lendületes gyarapodásnak köszönhetően lett a leginkább környezetkímélő járműpark több mint 70 ezer darabos – írták.

A közlekedési nyilvántartási adatok alapján 2024-ben minden korábbinál több, összesen majdnem 22 ezer tisztán elektromos gépkocsi kapott zöld rendszámot Magyarországon. A legnagyobb hányaduk, több mint 20 ezer darab személyautó volt. A tiszta és csendes állomány 2023-ban kevesebb mint 14 ezer darabbal bővült, az előző év tehát újabb szintlépést hozott az elektromobilitás térnyerésében – tették hozzá.

A sorozatos rekorddöntések a bejegyzés szerint jelentős részben a vállalatok e-autó beszerzéseit támogató kormányzati programnak köszönhetők. A február óta futó kiírásban már több mint 5400 személyautó, kisteherautó és kisbusz megvásárlásához kértek a cégek több mint 21 milliárd forint támogatást.

A 30 milliárd forintos keretösszeg bő felét mostanra szerződésekben lekötötték, közel hatodát pedig ki is fizették a nyerteseknek. A gazdasági társaságok március végéig pályázhatnak a járművenként 2,8-4 millió forint állami hozzájárulásra. A kormány két felhívásban összesen közel 60 milliárd forinttal ösztönzi a további előrelépést. A másik program a vidéki e-töltőhálózat fehér foltjainak felszámolására szolgál az országos lefedettség elérése érdekében, 28 milliárd forintos kerettel.

A tisztán elektromos hajtású gépjárművek száma 2020 eleje óta több mint kilencszeresére nőtt Magyarországon. A zöldautózás terjedése is elősegítette, hogy a korábbi folyamatos növekedéssel szemben a közlekedés kibocsátása üvegházhatású gázokból 7 százalékos csökkenésbe fordult 2023-ban – közölte a minisztérium.(MTI)

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Vállalati kötvényei feltételrendszerének módosításáról állapodott meg a 4iG a befektetőivel

Módosul a Magyar Nemzeti Bank növekedési kötvényprogramja (NKP II.) keretében kibocsátott 4iG-kötvények feltételrendszere, miután a vállalatcsoport megállapodott erről a kötvények intézményi és banki befektetőivel.

Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsó ingatlanok mögött

Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsónak tűnő ingatlanok mögött – figyelmeztet Kálmán Ildikó, a BrixIngatlan.hu szakértője.

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.
Hirdetés

Hírek

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.

A HU-Rizont program idei pályázatán 23 program kapott támogatást

A kormány által meghirdetett HU-Rizont program idei pályázatán 23...

MNB: a Kúria is jóváhagyta a Primus Trustra kiszabott büntetést – 300 millió forint

z MNB vizsgálata előzőleg megállapította, hogy a több vagyont (trustot) is kezelő Primus Trust több cégnek és magánszemélynek nyújtott kölcsönöket több tízmilliárd forint összegben az egyes trustok vagyonkezelőjeként.

A jövő év számos adózási könnyítést hoz a kkv-knak – ígéri a NAV

Még több cég választhatja a kivát és kevesebb szochót fizetnek a főállású vállalkozók

BÉT – Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX a héten

Uniós forrást nyert el a 4iG leányvállalata. A 2Connect Kft. összesen 11,6 milliárd forint értékben nyert európai uniós forrást, amelyet 3 év alatt vehet igénybe a fejlesztések elkészültével.

Európai egyetem magyar vezetője kapott rangos üzleti díjat

A Fiatal Vállalkozók Hete záróeseményén Noll-Batek Frigyes, a Varsovia Üzleti és Alkalmazott Tudományok Egyetemének prorektora vehette át a FIVOSZ különdíját.

Ekkora hitelre futja a legutóbbi átlagfizetésből

Októberben a magyarországi bruttó átlagkereset már megközelítette a 700 ezer forintot, ami 8,7%-os emelkedést jelent év/év alapon.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás