Kezdőlap Bank Hibás Apple-tranzakciók kezelésén közösen dolgoznak
No menu items!

Hibás Apple-tranzakciók kezelésén közösen dolgoznak

Megduplázott Apple-tranzakciók kezelésén dolgoznak a bankok az MNB és a kártyatársaságok együttműködésével – közölte a Magyar Bankszövetség kedden az MTI-vel.

A közlemény szerint szeptember 30-án éjszaka az Apple alkalmazásboltja (Apple Store) technikai hibából eredően megismételte olyan tételek foglalását, amelyeket korábban már befoglaltak, de pénzügyileg nem rendeztek. Azaz az Apple fennálló előfizetések aktuális havi tételeinek beszedését egyes esetekben duplán kezdeményezte. A technológiai hiba az információk szerint nemzetközi probléma, mintegy 20 ország kártyabirtokosait érinti.

Az érintett magyar kártyabirtokosok ennek kapcsán találkozhatnak fennálló előfizetéseikhez kapcsolódóan átmenetileg duplán befoglalt tételekkel, melyek pénzügyi rendezése azonban egyszer sem történt meg.

A magyar bankok a nyári Apple technológiai hiba esetének tapasztalatait is beépítve – az MNB-vel szoros együttműködésben – nyomon követik a tételeket, és ellenőrzik, hogy tényleges terhelés – az Apple tájékoztatásával összhangban – csak egyszer történjen meg a számlán.

Néhány nap múlva ügyfélként is javasolt ellenőrizni a számlatörténetben a fennálló szerződés szerinti összeg pontos teljesítését. Ha bármely eltérést tapasztalnak, jelezzék majd ezt a bank ügyfélszolgálatán.

A jegybank arról tájékoztatott, hogy értesült az Apple-lel kapcsolatos ismételt fizetési problémákról. Az MNB ennek nyomán haladéktalanul felvette a kapcsolatot a pénzforgalmi szolgáltatókkal és intézkedéseket kezdeményezett az ügyfelek védelmére. A jegybank szorosan együttműködik e tevékenység során a vele állandó munkakapcsolatban lévő Magyar Bankszövetséggel — írták.

Az MNB közlése szerint az elsődleges, még meg nem erősített adatok szerint a korábbi problémáktól eltérően jóval kevesebb ügyfelet érint a fennakadás.

Az Apple korábban, június 26-án egy technikai hiba miatt jelentős számú magyar ügyfélnél indított jóvá nem hagyott kártyás fizetést. A jegybank akkor azt közölte: összesen 780 ezer tranzakció történt mintegy 2 milliárd forint értékben.

Az MNB az incidens bekövetkezésének pillanatától szorosan nyomon követte az eseményeket, és folyamatosan kapcsolatot tartott a hazai bankszektorral, a kártyatársaságok és az Apple képviselőivel. Július 2-ra a legtöbb érintett Apple-ügyfél visszakapta azt a jogosulatlanul terhelt összeget, amelyet a technikai hiba miatt emeltek le a számlájáról.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

Ez aztán a karácsonyi meglepetés: kinyitja a kormány a földpiacot a pénzügyi befektetők előtt

Ez a módosítás ellentétes a földforgalmi törvény eredeti koncepciójával, amely szerint a termőföld nem lehet pénzügyi spekuláció tárgya, és csak az birtokolhatja, aki maga is műveli azt.

Ünnep másként: év végi utazás Törökországban

Az út utolsó szakasza Denizli térségéhez, Laodikeia városához vezet. Szent János utolsó levelét ennek a közösségnek címezte, így ez a helyszín a zarándoklat természetes lezárásává válik.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.
Hirdetés

Hírek

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás