Kezdőlap Világgazdaság Huawei: nem ártottak a forgalomnak a szankciók
No menu items!

Huawei: nem ártottak a forgalomnak a szankciók

A Huawei Technologies 401,3 milliárd jüan (58,3 milliárd dollár) forgalmat ért el az első fél évben, 23,2 százalékkal múlva felül az előző év azonos időszakát. Nettó nyereségrátája 8,7 százalék volt az első hat hónapban. 

A bevételből a legnagyobb részt, 220,8 milliárd jüant (32 milliárd dollár) az okoseszközökért felelős fogyasztói üzletág érte el. A vállalati üzletág féléves forgalma 31,6 milliárd jüan (4,6 milliárd jüan), a távközlési üzletágé 146,5 milliárd jüan (21,5 milliárd dollár). A kutatási-fejlesztési beruházások idei összértéke a tervek szerint eléri a 120 milliárd jüant (17,6 milliárd dollár).

Liang Hua, a Huawei elnöke

A Huawei továbbra is főképp a hordozható okoskészülékeinek tulajdonítja a növekedést, de jelentősnek értékelik a táblagépeik és számítógépeik forgalombővülését is. A távközlési bevételeket többek között a vezeték nélküli hálózatok, az optikai átvitel, valamint az adatkommunikáció növekedése hajtotta – tették hozzá.

Az első fél évben 118 millió okostelefont forgalmaztak, 24 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában. Kiemelték továbbá, hogy a Huawei eddig 50 kereskedelmi 5G hálózat kiépítésére kapott megbízást, a már leszállított bázisállomások száma világszerte meghaladja a 150 ezret.

A vállalat elnöke kiemelte, hogy az eredményeket az amerikai szankciók ellenére érték el. Liang Hua ugyanakkor nem tartja kizártnak, hogy a Huawei előtt álló nehézségek akár rövid távon is befolyásolhatják a növekedési kilátásokat.

A Huawei Technologies 2018-ban 721,2 milliárd jüan, az előző évinél 19,5 százalékkal magasabb értékesítési árbevétel mellett 50,3 milliárd jüan nettó nyereséget ért el. Előbbi 19,5 százalékkal, utóbbi 25 százalékkal haladta meg az előző évit. A fogyasztói üzletág 348,9 milliárd jüan, a vállalati üzletág 74,4 milliárd jüan, a hálózati berendezések üzletág 294 milliárd jüan forgalmat ért el. A kutatási-fejlesztési beruházások értéke 101,5 milliárd jüan volt tavaly.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Egymillió forint támogatás is járhat januártól a KTH Start hitelek mellé a turisztikai kisvállalkozásoknak

A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának

Az ország zöldvagyona a kulcs a klímavédelmi célok eléréséhez

2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetünk el országszerte a vidéki településeken. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 év végére

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.
Hirdetés

Hírek

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás