Hirdetés
Kezdőlap Egészség-ügy Húsz százalékkal nőtt a halálos munkabalesetek száma tavaly
No menu items!

Húsz százalékkal nőtt a halálos munkabalesetek száma tavaly

Húsz százalékkal nőtt a halálos munkabalesetek száma tavaly, amikor 75 ember vesztette életét – hívta fel a figyelmet a munkahelyi balesetben megsérültek és elhunytak emléknapja alkalmából a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) hétfőn.

A szervezet közleménye szerint a legveszélyesebb ágazat továbbra is az építőipar, raktározás, feldolgozóipar és a mezőgazdaság, a legtöbb halálos baleset pedig a 45-64 éves munkavállalókat éri.

A munkahelyi biztonság nem luxus, hanem alapvető jog – jelentette ki a közlemény szerint Zlati Róbert. A MASZSZ elnöke szerint annak ellenére, hogy tavaly 20 százalékkal többen haltak meg a munkahelyükön mint 2023-ban, a kormány még mindig nem veszi elég komolyan a balesetek megelőzését, kevés és nem is elég hatékony a munkaügyi ellenőrzés.

Kitért arra, hogy 2024-2025-ben történtek olyan munkavédelmi jogszabályi változások, amelyek miatt a szakszervezetek, így a MASZSZ is hallatta a hangját.

Ilyen volt egyebek között egy veszélyes könnyítés, amely szerint bizonyos munkakörökben a hagyományos helyett elég egy általános írásos munkavédelmi “oktatás” és megszűnt a kötelező orvosi alkalmassági – üzemorvosi – vizsgálat is.

Ráadásul egyes esetekben munkaerőhiány miatt az orvosokat kényszerűségből más egészségügyi végzettséggel rendelkezőkkel próbálják helyettesíteni – hívta fel a figyelmet.

Kiemelte, hogy az idén január 1-jétől a munkahelyi kockázatértékelést az eddigi 3 helyett elég 5 évente elvégezni, ami álláspontjuk szerint szintén nem szolgálja a jobb munkavédelmet. A felsorolt lazítások akár néhány ember egészségébe, életébe is kerülhetnek – szögezte le Zlati Róbert.

Az elnök kedvező változásnak tartja, hogy a 2024-2027-es munkavédelmi politika részeként nőtt a kiszabható bírságok összege, és szigorodtak a hatósági ellenőrzések, ám hangsúlyozta: egyértelműen még több és még hatékonyabb megelőző intézkedésre, hatósági ellenőrzésre, és a munkavédelemben több, anyagilag is megbecsült, elismert szakemberre lenne szükség.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Apple kinyitja az autók ajtaját más MI-asszisztensek előtt

Fontos változásra készül az Apple: hamarosan lehetővé teszi, hogy...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Az Omnibus csak lassított, de nem állt le. 2025 az újratervezés éve volt a fenntarthatósági szabályozásban.

2025 az ESG-szabályozás történetében nem a korábban várt szigorításról,...
Hirdetés

Hírek

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 

Segíthetik a nemzeti zöldvagyon megőrzését – Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Az éghajlatváltozás jelentősen hat a termőhelyekre, sebessége százszorosa annak, mint amivel eddig a fafajaink találkoztak, az erdei ökoszisztémák természetes alkalmazkodási képessége nem képes ezt követni, különösen sérülékennyé téve az egyes erdei ökoszisztémákat.

Rágyorsított a Škoda

A Škoda Auto 2025-ben felgyorsította a gyártást, és hat...

NGM: Decemberben 3,5 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom

A fogyasztás tavaly mintegy 5 százalékkal bővült, ami közel 2 százalékponttal húzta fel a GDP-t, ezáltal ellensúlyozva a gyenge külső keresletet
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...