Kezdőlap Egészség-ügy Idén 15-20 százalékos bevételnövekedés lehet a cégnél a Richter-vezérigazgatója szerint
No menu items!

Idén 15-20 százalékos bevételnövekedés lehet a cégnél a Richter-vezérigazgatója szerint

Orbán Gábor vezérigazgató a vállalat második negyedéves eredményeit értékelő sajtótájékoztatóján pénteken Budapesten elmondta, hogy a Richter árfolyamhatástól megtisztítva, a korábbinál magasabb, 15-20 százalék közötti bevétel- és nettó nyereségnövekedéssel számol forintban az idén.

A Vraylar néven kapható kiemelt készítmény (cariprazine) a vártnál jobban teljesít, ezért felfelé módosítottak a várakozásaikon. Az előző negyedév végén még 10 százalékos bevétel-, és nyereségnövekedéssel számoltak 2023-ra. Jelentős eredménynek nevezte, hogy a tervek szerint alakulnak az eredményeik, és még kedvező meglepetést is hozott a negyedév.

Négy, önmagában erős üzletág – nőgyógyászat, biotechnológia, neuropszichiátria, és generikus üzletág – alkotja a céget, ezt a legfrissebb a számok is alátámasztják. A nőgyógyászati innovációkkal folyamatosan megújul a portfóliójuk, a biotechnológiában is szemmel látható a növekedési potenciál, a magyar kutatók teljesítménye világszínvonalú – fejtette ki.

Azt is kiemelte, hogy az első fél évben a tisztított EBIT (kamatok, és nyereségadó-ráfordítások levonása előtti eredmény) 23,1 százalékkal nőtt, 111,2 milliárd forint lett. A mérföldkő bevétel 8,6 milliárd forintot tett ki a második negyedévben.

A vezérigazgató elmondta, hogy az időszakban a külső tényezők kedvezőtlenül alakultak, közöttük az adózási környezet, vagy a devizaárfolyamok. Ugyanakkor a termékek iránt erős a bizalom, a rendelésállomány nőtt, a legtöbb piac teljesítménye is bővült – sorolta.

A romló árfolyamkörnyezet okozta 49 milliárd forint veszteséget – amit a rubelárfolyam drasztikus romlása, a dollár gyengülése okozott – fele részben ellensúlyozta a román egységek értékesítéséből eredő nyereség, a kamatbevétel, és a fedezeti ügyletek.

Kitért arra, hogy a rendkívüli adók mértéke “rendkívüli”: időarányosan 12,5 milliárd forint, egész évben várhatóan 29,8 milliárd forint lesz.

Bogsch Erik, az igazgatóság elnöke ehhez hozzáfűzte, hogy az extraprofit adó jövő évre is marad, ami újabb jelentős tétel. Csaknem 70 milliárd forint 2022 óta a befizetésük, mindez a vállalat versenyképességét súlyosan lerontja – mondta.

Orbán Gábor megjegyezte: a gyógyszergyártók számára Magyarország az egyik legkedvezőtlenebb adózási környezet lett, ellentétben azzal, hogy legalább 15 évig a legkedvezőbb volt. További jogalkotás nélkül durván romlik a versenyképesség – mondta.

A Richter eladta a romániai nagy- és kiskereskedelmi üzletágát, a tranzakciót idén május 15-én lezárták, valamennyi pénzügyi kimutatásban 1-5 havi adatok szerepelnek. A tranzakció könyv szerinti érték feletti bevétele javította az eredményt.

A tervek szerint emelkedett az értékesítési és marketingköltség valamint a kutatás+fejlesztés (k+f) költsége is, utóbbi az árbevétel 9,5 százalékát teszi ki, és 10,4 százalékkal 22,2 milliárd forintra nőtt a második negyedévben. A fejlesztéseik a terveik szerint haladnak – ismertette a vezérigazgató.

A Richter Gedeon Nyrt. az idén a második negyedévben 30,0 milliárd forint adózott nyereséget ért el, ami  az elemzői várakozásoknak megfelelően 61,1 százalékkal elmarad az előző év azonos időszakitól – a péntek hajnalban közzétett jelentés szerin.

Az összes árbevétel a negyedévben 203,78 milliárd forint lett, 5,6 százalékkal nagyobb az egy évvel korábbinál. A vállalat az idén az első fél évben 69,04 milliárd forint adózott nyereséget ért el, ami 40,0 százalékkal elmarad az előző év azonos időszakitól, az árbevétel 413,43 milliárd forint lett, ami 14,5 százalékos növekedés.

A Richter részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek. Az elmúlt évben a legmagasabb árfolyama 9150 forint, a legalacsonyabb 7060 forint volt, a papír csütörtökön 35 forinttal, 0,39 százalékkal 8930 forintra erősödött.

 

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.
Hirdetés

Hírek

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás