Kezdőlap Pénzvilág Infláció - Fordulat kell a bátrabb jegybanki válságkezeléshez
No menu items!

Infláció – Fordulat kell a bátrabb jegybanki válságkezeléshez

Szeptemberben még nem várható inflációs fordulat, októbertől viszont látványosan lassulhat a fogyasztói árak emelkedése, ami lehetőséget adhat a Magyar Nemzeti Banknak az élénkítésre – mondta az Amundi Alapkezelő Zrt. befektetési igazgatója.

Forián-Szabó Gergely a magyarországi inflációs folyamatokkal ellentétes európai tendenciákról az igazgató azt mondta, teljes kudarc kíséri a világ nagy jegybankjainak küzdelmeit az inflációs cél eléréséért. Ez 2008 óta zajlik, azonban az infláció Európában és Japánban is elmarad a céloktól, és az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve is csak néha-néha éri el a 2 százalékos célját – jegyezte meg.

Elemzése szerint Magyarországon a járvány sem törte meg a gyorsuló inflációt, miközben a nagy jegybankok teljes erőbedobással dolgoznak a pénzromlás felpörgetésén, egyelőre nem túl sok sikerrel.

Mint mondta, Magyarország jelenleg azon ritka kivételek közé tartozik, ahol a jegybank a járvány miatti gazdasági visszaesés ellenére a túlzottan magas inflációval küszködik.

Részben a korábbi évek laza monetáris politikájának köszönhető szerinte, hogy a válságkezelés során az MNB keze erősen meg van kötve. A következő hónapok azonban itthon is fordulatot hozhatnak.

Forián-Szabó Gergely

Forián-Szabó Gergely közölte: a fogyasztói árindexben vagy az augusztus vagy a szeptember jelentheti a csúcsot idén, októbertől viszont látványos csökkenés indulhat el. Az inflációcsökkenés megindulását segítheti a lazuló munkaerőpiac, ahogy a bázishatás mellett az alacsony importált infláció.

A gazdasági kilátásokról elmondta még, hogy idén 5-6 százalék körüli GDP-csökkenést tart reálisnak, jövőre már növekedés jöhet. Ugyanakkor a turizmus visszaesése a teljes gazdaságnak “komoly gyomros”, a budapesti idegenforgalom elmaradása miatti helyzetre azt mondta: az ágazat néhány részterületén súlyos gondok lesznek, ami az egész munkaerőpiacot érinteni fogja.

A globális kilátásokról az igazgató elmondta: jelenleg a fejlett világban minden erőfeszítés ellenére sem sikerül felszítani egy egészséges mértékű inflációt a fogyasztói árakban. Miközben a befektetési eszközök terén nagyon elszabadult az infláció. A tartósan negatív reálkamatok és a pénzbőség mellett a befektetők egyre többet hajlandóak fizetni az ingatlanokért vagy a részvényekért, ami buborékok kialakulását eredményezheti – vélekedett.

Hozzátette, hogy a nagy jegybankok a devizaárfolyamokon keresztül egymással is küzdenek, “devizaháború” van. A “leértékelési versenyben” az elmúlt hónapokban a dollár vezet, aminek egyik oka, hogy a Fed története során először vizsgálta felül teljeskörűen a célrendszerét legutóbbi ülésén, lazább monetáris politika felé tolódva. Az euró erősödése a dollárral szemben Európában tovább nehezíti az inflációs cél elérését, emiatt a közeljövőben az Európai Központi Banknak is lépnie kell – mondta. Ez az eszközvásárlási program erősítését fogja jelenteni az igazgató szerint.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.
Hirdetés

Hírek

Nagy év végi hajrá várható a bankfiókokban és a földhivatalokban!

Fontos, hogy az igazgatási szünet nem számít bele az ingatlanügyi és egyéb földhivatali eljárások ügyintézési határidejébe.

Ponthatármentes oktatás: 3000 magyar diák tanul Pozsonyban

Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás