Hirdetés
Kezdőlap Edukáció Információs kampány diákmunkavállalóknak
No menu items!

Információs kampány diákmunkavállalóknak

A diákmunkavállalók tájékoztatása, illetve a diákok munkajogi problémáinak megoldása érdekében együttműködési megállapodást kötött a JOGpontok jogsegélyhálózat és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) – jelentették be a szervezetek képviselői szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Szabó Imre Szilárd, a Munkástanácsok Országos Szövetségének (MOSZ) titkárságvezetője, munkajogász elmondta: a JOGpontok és a HÖOK közötti együttműködés részeként a diákoknak információs kampányt indítanak, amelyben bemutatják a munkavállalás lépéseit, az egyes foglalkoztatási formákhoz tartozó szerződéseket, illetve azt, hogy a diákok milyen bérezésre számíthatnak. Közölte, a HÖOK az együttműködésben vállalta, hogy a munkaerőpiaci problémával küzdő diákokat a JOGpontokhoz irányítja, ahol a felnőtt munkavállalókhoz hasonlóan ingyenes jogi segítséget vehetnek igénybe.

A munkajogász kérdésre válaszolva elmondta: a diákokat érintő munkaügyi problémák sokszor tudatlanságból fakadnak, és jellemzően a kisebb cégeknél fordulnak elő. Példaként a diákok nem megfelelő bejelentését, illetve a törvényes munkaidő be nem tartását említette. A problémák elkerülése érdekében javasolta, hogy a diákok ellenőrizzék ügyfélkapu segítségével, hogy munkaadójuk teljesítette-e bejelentési kötelezettségét.

Magyarországon évente 200 ezer fiatal, köztük 100 ezer felsőoktatásban résztvevő hallgató vállal munkát diákként. A diákok többsége a nyári időszakban tesz szert az első munkaerőpiaci tapasztalatokra, ezért szükség van megfelelő felkészítésükre  – mondta Gulyás Tibor, a HÖOK elnöke. Elmondása szerint a HÖOK a felsőoktatási hallgatók mellett a középiskolásokra is nagy figyelmet fordít, hiszen Magyarországon már a 16. életév betöltése után lehet diákmunkát vállalni. A szervezet tájékoztató anyagaiban elsősorban az iskolaszövetkezetek működésére helyezi a hangsúlyt, valamint a különféle szövetkezeteket bemutató honlappal segíti a fiatalok munkába állását.

Komoróczki István, az Általános Fogyasztási Szövetkezetek és Kereskedelmi Társaságok Országos Szövetsége (ÁFEOSZ-COOP) főtitkára arról beszélt, hogy a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján évente összesen mintegy 20 milliárd forintot keresnek a diákmunkavállalók. A főtitkár szerint a munkaerőhiány miatt főként a turisztikailag frekventált övezetekben működő kereskedelmi, illetve vendéglátóipari egységekben van szükség a diák munkavállalókra. Komoróczki István  az együttműködés pozitívumát abban látta, hogy ezáltal a munkát vállaló tanulók jelezhetik, ha bármiben sérültek jogaik, így a hibákat az érintett szervezetek ki tudják javítani.

A JOGpontok jogsegély hálózatot konzorciumi formában működteti a MOSZ, az ÁFEOSZ-Coop Szövetség, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés, a Magyar Iparszövetség, az Ipartestületek Országos Szövetsége és a Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége. A JOGpontok 2016-ban kezdték meg működésüket. A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretében európai uniós forrásból finanszírozott projekt 2019 nyarán zárul le – ismertette a MOSZ munkajogásza. (MTI)

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Pénzintézetek számára mesterséges intelligencia által vezérelt platformot hoztak létre

Az ABLEMENTS platform képes az ügyfél meglévő adatmodelljére építkezni, így a harmadik fél szolgáltatók integrációja gyorsan és hatékonyan valósítható meg az ügyfél meglévő rendszereinek módosítása nélkül.

Tovább erősíti stratégiai együttműködését a Richter és a Fuji

A nőgyógyászati innováció elősegítése érdekében a Richter a közelmúltban létrehozott egy kutatóközpontot nőgyógyászati originális kutatás és fejlesztés céljából Belgiumban, valamint megerősítette budapesti kutatási és fejlesztési tevékenységét.

A hazai kkv-k 4 milliárd forintból növelhetik kapacitásaikat

Fontos elvárás, hogy a felvételt megelőző 30 napban az érintett munkavállalók ne végezzenek kereső tevékenységet

Idén is várja a korcsolyázókat a Bécsi Jégálom

A korcsolyázás mellett az ice stock sport szerelmeseit is várják: összesen nyolc pályán lehet kipróbálni a sportágat.
Hirdetés

Hírek

Pénzintézetek számára mesterséges intelligencia által vezérelt platformot hoztak létre

Az ABLEMENTS platform képes az ügyfél meglévő adatmodelljére építkezni, így a harmadik fél szolgáltatók integrációja gyorsan és hatékonyan valósítható meg az ügyfél meglévő rendszereinek módosítása nélkül.

Tovább erősíti stratégiai együttműködését a Richter és a Fuji

A nőgyógyászati innováció elősegítése érdekében a Richter a közelmúltban létrehozott egy kutatóközpontot nőgyógyászati originális kutatás és fejlesztés céljából Belgiumban, valamint megerősítette budapesti kutatási és fejlesztési tevékenységét.

A hazai kkv-k 4 milliárd forintból növelhetik kapacitásaikat

Fontos elvárás, hogy a felvételt megelőző 30 napban az érintett munkavállalók ne végezzenek kereső tevékenységet

A magyar erdők jövője a klímaváltozáson túlmutató társadalmi kérdés

Nemcsak a klímaváltozás negatív hatásai, hanem a társadalmi igények és elvárások miatt is kiemelt kérdés a magyar erdők jövője.

Kész  a Vendéglátóipari Vállalkozási Kisokos

Bővül a felszolgálási díj alkalmazásának lehetősége: teljes árbevételük 20 százalékát fordíthatják a szervizdíjra érvényes könnyített közteherrel munkabérfizetésére.

Randstad: a vállalatok 44 százaléka nettó árbevételének növekedésére számít

A kutatás szerint a létszámtervek 2026-ban visszafogott képet mutatnak: a cégek csupán 26 százaléka tervez bővítést, 12 százaléka leépítést, míg 17 százaléka nem pótolja a távozó munkavállalókat, 45 százalék változatlan létszámmal tervez.

NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz

A tervezetek 2026. március 15-től érhetők majd el, Ügyfélkapu+- vagy DÁP-azonosítással.

Az Északi tengeri út újraírja a világkereskedelmet

Fotó: freepik Az Északi tengeri út, a Northern Sea Route...
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...