Kezdőlap Autó Vége az ingyenes töltésnek, itt a 30 milliárdos céges e-autó-támogatás – ráerősít...
No menu items!

Vége az ingyenes töltésnek, itt a 30 milliárdos céges e-autó-támogatás – ráerősít az MVM Mobiliti

Miközben 2023-ban gyakorlatilag mindenütt megszűnt az ingyenes elektromos autótöltés  lehetősége, az MVM Mobiliti regisztrált ügyfeleinek száma már a 100 ezret közelíti. A kormány által a cégek elektromos autó vásárlására most meghirdetett 30 milliárd forintos támogatási keret pedig újabb lendületet adhat a villanyautózás térnyerésének, amire újabb töltők telepítésével az MVM Mobiliti is felkészült – fejti ki Balogh Szabolcs, a cég ügyvezető igazgató

– A 2023-as évre úgy fordultunk, hogy addigra már a csúcsra ért az ukrajnai háború következtében 2022 őszén beindult drasztikus energiaáremelkedés, ami ráadásul a piac kiszámíthatatlanságával párosult. Ezért, kényszerűen el kellett engednünk azt a korábbi modellt, amiben minden töltőnkön egységes árazással találkozhatott a fogyasztó – elemez Balogh Szabolcs.

A cégvezető kifejtette: a viharos időszakot nemcsak a példa nélküli áremelkedés nehezítette, hanem az is, hogy megszűnt a korábban közel egységes energiabeszerzési ár. Azóta minden beszerzési forrásból más tarifával érkezik a villamosenergia, és a nagy árkülönbségek miatt nincs már lehetőség arra, hogy a különböző beszerzések eltérő költségeit kiegyenlítsék. Vagyis minden egyes töltő árazásánál azt nézik, hogy az adott helyre mennyiért jut el az elektromos áram. Így fordulhat elő, hogy miközben az MVM Mobiliti elektromosautó-töltő hálózatának döntő része saját telepítésű, és saját tulajdonú, még ebben a rendszerben is gyakran előfordul, hogy az ország különböző pontjaira eltérő beszerzési forrásból, más és más beszerzési árral érkezik az áram, amit természetesen eltérő tarifával kínálnak az autósoknak.

„A helyzetet tovább bonyolítja, hogy az MVM Mobiliti töltői, vagy a más tulajdonában álló, de általunk üzemeltetett töltők közül kifejezetten sok a partnereink (például hipermarketek, önkormányzatok) területére van telepítve, és az ő villamosenergia-beszerzési forrásaik is teljesen eltérőek. Ezért akár rendkívül jelentős árkülönbség is előfordulhat attól függően, hogy az áramszolgáltató mikor és milyen feltételekkel szerezte be az energiát. Ez is hozzájárul ahhoz, hogy még akár egy városon belül is más és más árazással találkozhat az ügyfél. Nem véletlenül hívjuk fel a  folyamatosan ügyfeleink figyelmét arra, hogy érdemes mindig előre tájékozódni a tarifákról az applikációnk segítségével.”

Ehhez kapcsolódóan azt is érdemes tudni, hogy az elektromosautó-töltési rendszer leginkább a mobiltelefonok világához hasonlít, ahol gyakran különválik a hálózat üzemeltetője és a szolgáltató. És miközben a hálózat tulajdonosa és üzemeltetője maga is lehet szolgáltató, a hálózatára – díjfizetés ellenében – más szolgáltató is rácsatlakozhat. Az elektromosautó-töltő hálózatnál így válik külön a töltőpont-üzemeltetés, vagyis a CPO (Charge Point Operator), illetve az e-mobilitás-szolgáltatás, az eMSP vagy EMP (eMobility Service Provider). A CPO biztosítja az elektromos áramot, gondoskodik a töltő távoli menedzsmentjéről, a töltés indításáról és leállításáról és a hiteles árammérés alapján az áramdíj elszámolásáról. Az eMSP pedig az, aki a villanyautó-tulajdonosok számára mobilapplikáció vagy RFID-kártya segítségével garantálja a töltőpontok használatát, biztosítja a fizetési lehetőségeket és emellett elvégzi az azonosítást, valamint a számlázást. Amellett, hogy a CPO-k az eMSP-kkel állnak szerződéses kapcsolatban, az eMSP-ek azok, akik közvetlenül az ügyfeleket szolgálják ki.

Az új rendszerű árképzés kapcsán Balogh Szabolcs azt is elmondta, hogy a 2023 elején bekövetkezett piaci konszolidáció keretében az MVM Mobiliti teljesen átdolgozta árstratégiáját. Az egységesítést célként kitűzve, több árkategóriát határoztak meg.

„Annak ellenére, hogy 2023. januártól mi is továbbközvetítettük a piaci árak emelkedését, csak átmeneti visszaesést tapasztaltunk a forgalomban. Ugyanakkor azt láttuk, hogy azok a versenytársak is változtattak a stratégiájukon, akik korábban a piaci elvekkel szembemenve, ingyen töltési lehetőséget adtak a villanyautósoknak. Így a kereskedelmi láncok parkolóiban is sorban szűnt meg az ingyen töltés, mert ezek a cégek is rájöttek, hogy a megemelkedett áramköltség mellett ez a vevőcsalogató fogás már nem hoz annyit, mint amekkora veszteséget okoz. Ennek következtében 2023 volt az az év, amikor a legnagyobb töltőszámmal bíró, korábbi ingyenes szolgáltatók elkezdték piaci alapon, pénzért árulni az áramot.”

Balogh Szabolcs ugyanakkor örömmel nyugtázta, hogy az elektromos autók száma Magyarországon az infláció szülte áremelkedés ellenére is növekedett. 2023-ban az új autóeladásokból 11 százalékot tett ki a plug-in hibrid (PHEV) és a tisztán elektromos autók aránya, ami régiós összehasonlításban is komoly eredmény, ha azt vesszük, hogy például a cseh és a szlovák piacon mindössze négy  százalék körüli volt az elektromos töltést igénylő autók aránya.

A tíz százalék feletti hazai arány jelentőségét növeli, hogy a kormány már évek óta segítette vissza nem térítendő támogatással a villanyautók értékesítését – noha 2023-ban ez a támogatás már megszűnt -, miközben a szürke import az elektromos autók között is jelentős arányt képvisel Magyarországon. A cégvezető azt is jó hírnek tartja, hogy az MVM Mobilitinél az elmúlt években kifejezetten dinamikusan nőtt az ügyfélkör: a regisztrált ügyfelek száma 2021 elején lépte át a 25 ezret, majd 2022 júniusában az 50 ezret, miközben mára már jóval meghaladja a 90 ezret.

Az ügyvezető a forgalmi adatok kapcsán azt is elmondta, hogy miközben a több, mint 900 saját tulajdonú és az MVM Mobiliti által üzemeltetett töltőállomás közül elsősorban a budapestiek között találhatók a legkeresettebbek, a töltési adatok alapján azt is tisztán látják, hogy a villanyautósoknál mikor indul a turisztikai idény, mikor kezdődik és mikor ér véget a balatoni szezon.”

„2024-re is komoly hálózatfejlesztési terveink vannak. Aminek kezdetét az a McDonald’s-szal aláírt szerződés jelenti, amelynek keretében a gyorsétteremlánc parkolójába telepítünk 50-150 kW-os töltőket. A másik aktivitásunk mentén pedig az autópályák melletti Auchan parkolókba, tíz helyen telepítünk 4-4 darab, 150 kW-os ultragyors töltőt. Emellett a reményeink szerint egy, még folyamatban lévő pályázatunk eredményeként további 20 darab gyorstöltő állomás telepítésével tudjuk majd segíteni a villanyautósok mobilitását”- elemez Balogh Szabolcs.
Az ügyvezető jó hírek közé sorolja azt is, hogy az áram árának tavaly év közben megkezdődött, jelentős csökkenése lassan már minden beszerzési forrásban érvényesül. Ennek eredményeként pedig – ha valamilyen kedvezőtlen folyamat nem következik be -, a töltőhelyeken is mérséklődnek az árak, ami több helyen akár tíz százalék körüli árcsökkenésben is megnyilvánulhat.

A kormány által a cégautó vásárlások támogatására most meghirdetett 30 milliárd forintos keret kapcsán Balogh Szabolcs azt tartja a legörvendetesebbnek, hogy ennek hatására az új elektromos autók értékesítése 2024-ben jelentősen megnövekedhet.

„Természetesen felkészülten várjuk ezt a pozitív változást, ami egyértelmű forgalomnövekedést hozhat a számunkra. Ugyanakkor azt is látjuk, hogy az elmúlt évek piaci bővülése már a tőkeerős versenytársak fantáziáját is megmozgatja, akik egyértelműen aktívabbá váltak a töltőállomás telepítések kapcsán. De azzal, hogy az ingyenes szolgáltatás megszűnt és a villanyautósok száma és a fogyasztás ennek ellenére is folyamatosan növekszik, olyan egészséges versenyhelyzet alakul ki, amelynek a nyertesei egyértelműen a fogyasztók. A szolgáltatók munkáját pedig az segíti, hogy az átlátható viszonyok között végre kiszámíthatóbbá válik a beruházások megtérülése, ami nagyban hozzájárul ahhoz, hogy újabb, megalapozott hálózatfejlesztések támogassák az elektromos autózás további térnyerését” – összegez az MVM Mobiliti ügyvezetője.

A témához kapcsolódik 2024 március 21.-i szakmai konferenciánk, ahol a 30 milliárdos kerettel megnyíló, elektromos autó beszerzést támogató pályázattal kapcsolatos információk, tanulságok mellett, a nagyvállalatok mellett a KKV-ék szempontjából is egyre meghatározóbb, már hatályos ESG törvény cégautó üzemeltetésre vonatkozó kérdéséről is hallhatnak a résztvevők. További információ: https://azuzletkonferenciakozpont.hu

Érsek M. Zoltán

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.
Hirdetés

Hírek

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.

Nagy év végi hajrá várható a bankfiókokban és a földhivatalokban!

Fontos, hogy az igazgatási szünet nem számít bele az ingatlanügyi és egyéb földhivatali eljárások ügyintézési határidejébe.

Ponthatármentes oktatás: 3000 magyar diák tanul Pozsonyban

Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás