Kezdőlap Cégvilág Intersport. A sportolás funkcionális, technikai ruházatban válik igazi élménnyé
No menu items!

Intersport. A sportolás funkcionális, technikai ruházatban válik igazi élménnyé

Habár a globális gazdasági válság után jó évek jöttek, a mostani, kedvező üzleti környezetben sem szabad elfelejteni, hogy hosszú távon csak az lehet sikeres, aki nem kapkod és a szükség estére B tervvel is rendelkezik, mert a partnerek is értékelik, ha valaki hosszútávra tervezve valósítja meg üzleti stratégiáját – vallja Horváth Csobán, az Intersport Magyarország ügyvezető igazgatója.

Az elmúlt időszakban előbb a régió legnagyobb, majd legmodernebb Intersport áruházát nyitotta meg az Intersport Magyarország, amely azután a kontinens egyik legfejlettebb online áruházát indította útnak nálunk. Annak kapcsán, hogy a gazdasági válság után azonnal fejlesztésbe kezdett az Intersport Magyarország, a cégvezető azt mondja: a magyar piac iránti elkötelezettségük jegyébe már a legnehezebb időszakban is a jövőt tervezték. 2017-ben ennek szellemében, 1,2 milliárd forintos beruházással indították el áruház-megújítási programjukat, amelynek összegét később folyamatosan emelték.

A világ legnagyobb, több, mint 40 országban jelen lévő sportszer-kereskedelmi hálózatának számító Intersport magyar tagja először szombathelyi áruházának adott új arculatot, majd a zászlóshajónak számító budaörsi áruházát újította meg. Mindez több volt az egyszerű modernizálásnál: a 800 négyzetméterrel nagyobbra, 3000 négyzetméterre növekedett üzlet a régió legnagyobb Intersport áruházává vált, majd következett az Allee-beli üzlet, amely a régió legmodernebb kereskedelmi technológiát meghonosítva erősíti a versenyképességet.

Horváth Csobán

– Az áruház felújítási program folytatódik: a nagykanizsai után, az Intersport tulajdonába visszakerült veszprémi üzletünk is új arculatot kapott. Március elején pedig nyit a megújult keszthelyi, majd az új helyre költözött debreceni áruház, miközben új helyszínen, Siófokon is megjelenik az Intersport. Mindez mindenütt a választék bővítését is lehetővé tette-teszi. Más kérdés, hogy az üzletek külső-belső megjelenése mellett, olykor az üzemeltetés is átalakult: ahol a központ támogatása ellenére sem éreztük a növekedési potenciált, szükség esetén a korábbi franchise partnereinktől visszavettük az üzemelést. A válság ugyanis erőteljesen megmutatta: mindig eljöhet az a pillanat, amikor szükség van egy B tervre – elemez a cégvezető.

Szavai szerint a következetes üzletpolitikához az is jó alapot adott, hogy a válság egyik nyertese a sportszer piac volt, ami Nyugat-Európában a recesszió időszakában is közel 20 százalékos forgalomnövekedést ért el. Az első hallásra meglepő információ magyarázata az, hogy miközben a válság hatására nőtt a bizonytalanság és csökkent az emberek bevétele, sokan a korábban megszokott nyaralások helyett a rendszeres sportolásban, túrázásban találták meg a testi-lelki kikapcsolódást. Igaz Magyarországon nem volt ennyire kedvező a helyzet, azért lassacskán hozzánk is elért az egészséges életmódváltás, amelynek eredményeként a magyarok körében is érezhető a természetjárás, a kerékpározás és télen a síelés iránti igény megnövekedése. Ezt a szemléletváltást tükrözi az Intersport regionális felmérése is, amelynek fontos üzenete, hogy a magyar szülők sportos gyermekekre vágynak.

A szakember szerint, a válság ugyan elmúlt, de az arra hatékony választ adó új stratégia eredményeit megőrizték. A cégvezető a recesszió idején, a korábban más multinacionális cégeknél a kontrolling és a pénzügyi területért vezetőként szerzett tapasztalatait felhasználva vizsgált át újra minden költségelemet. Mondván a kontrollingos tapasztalat nagy előnye, hogy a cégnél zajló minden területre, folyamatra rálátást enged. Munkatársaival az így szerzett információk birtokában alakította ki az új körülményekhez igazodó, a hosszútávú versenyképességet szem előtt tartó stratégiát. Ezt szolgálja például az is, hogy a 13 üzlettel rendelkező áruházlánc központjában még ma is mindössze hatan dolgoznak.

Ugyanakkor, mivel az ügyvezető igazgató meggyőződése szerint a kereskedelem területén az igazi minőségi különbséget az áruválaszték mellett a képzett szakembergárda jelenti, az Intersport – az iparág legtöbb szereplőjével ellentétben – a nehéz időkben sem hajtott végre drasztikus létszámleépítést. Csak azoktól váltak meg, akik mérhetően átlag alatti teljesítményt nyújtottak. Miközben a törzsgárda tagjai később elkötelezettségükkel igazolták vissza a cég lojalitását, a legnagyobb feladat most az, hogy a jövő generációjából is hasonlóan elkötelezett munkatársakat találjanak. Már csak azért is, mert bár a régi kollégák ugyan nem mentek máshová Magyarországon, de közülük, idővel többen az ausztriai és németországi munkát választották az egyértelműen jobb anyagi feltételek miatt.

– A munkavállalókkal való kapcsolatban a fair play híve vagyok – folytatja Horváth Csobán.  Igyekszem mindig olyan embereket keresni, akiket a szakmai múltjuk, referenciájuk alapján már azonnal bedobhatunk a mélyvízbe. Ez már csak azért is fontos, mert nálunk mindenki önálló területet kap, amiért cserébe önálló felelősséggel tartozik. Annak ellenére, hogy manapság egyre nehezebb felkészült, elkötelezett kollégákat találni, nem adjuk fel az elveinket. A legjobbakat keressük, miközben a fiatalok képzésére is nagy hangsúlyt fektetünk. A hitvallásom ugyanis az hogy, a mi áruházi koncepciónkban a szaktudás az igazi hozzáadott érték, hiszen a cipő, a sporteszköz mindenütt ugyanaz. A vevő számára viszont nem mindegy, hogy az egyre többféle speciális tulajdonsággal rendelkező ruhák, eszközök közül meg tudja-e találni azt, amire  valóban szükségük van. Ebben segítenek azok a szakképzett eladók, akiket mi tanácsadóknak, coachoknak nevezünk.

Az értékesítői szaktudás felértékelődését jelzi, hogy miközben a válság idején a magyar piac legalább 10-20 éves lemaradásban volt, mert az emberek többsége még minden sporthoz pamut ruhát viselt – amiben könnyű volt beizzadni – mára érezhetően megváltozott az igény. Egyre többen, különösen a fiatalok felismerték már, hogy a sportolás élménye a jól szellőző, a széltől, nedvességtől védő, funkcionális, technikai ruházatban válik igazi élménnyé. A trendváltást mutatja az is, hogy ha az osztrák e-Bike boom ugyan nem is ért még el hozzánk, de azért a drága, a kerékpározás élményébe új rétegeket is bekapcsoló elektromos biciklik iránt mifelénk is érezhetően megnőtt a kereslet.

– A válság máig ható tanulsága az is, hogy nem szabad meggondolatlanul kapkodni. Inkább vesszen el egy ígéretesnek tűnő üzlet, minthogy olyan, nehezen előrelátható elkötelezettséget vállaljunk, amiből később csak nagy veszteségek árán lehet kilépni – elemez az elmúlt években folyamatosan kétszámjegyű növekedést elért, közel 8 milliárd forgalmú Intersport vezetője. – Ezt igazolja az is, hogy miután nemet mondtunk, később már lényegesen kedvezőbb feltételekkel, sorra jöttek  vissza a fantasztikus „egyszeri” ajánlatok. A következetesség hasznát az is beigazolta, hogy a recesszió legnagyobb nyertesei azok a tőkeerős cégek voltak, akik identitásukat megőrizve, következetesen kitartottak a hosszútávra megfogalmazott stratégiájuk mellett.

Az Intersport ennek szellemében az internetes áruház elindításával is sokáig kivárt, hogy aztán tavaly az áruházlánc, – az osztrák és a német változatot megelőzve -, a régióban legkorszerűbb webshopját hozza el Magyarországra. A cégvezető ezzel kapcsolatban kifejti: számításaik szerint az online áruház nem jár majd a hagyományos üzletek forgalmának kannibalizálásával, mert miközben a vevők az egyszerűbb, sztenderd termékeket rendelik meg a webshopban, a szakmai tanácsot és próbát igénylő cikkekért a jövőben is felkeresik majd az áruházaikat.

– A webshop és a hagyományos üzletek fémjelezte kétcsatornás megoldással továbbra is fenntartjuk az Intersport védjegyévé vált szakértő kereskedő státuszt, miközben az online térben olyan kereskedelmi megoldásokat is alkalmazni tudunk, amelyekre a fizikai üzletekben nem nyílik lehetőség – mondta az igazgató.

A hálózat

A Magyarországon már több, mint tíz éve jelenlévő, 6 milliárdos forgalmú Intersport 13 helyen, a főváros és környéki 4 áruház mellett, 10 városban üzemel: a Budaörsi áruház mellett Budapesten az Allee-ben és a Duna Plaza-ban, Vecsésen a Ferihegyi reptér közelében, illetve Debrecenben, Győrben, Kaposváron, Nagykanizsán, Szombathelyen, Keszthelyen Veszprémben és Zalaegerszegen.(x)

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A digitális térben előforduló veszélyekre hívja fel a fiatalok figyelmét a GVH

Közleményében a GVH a szülőknek azt javasolja, hogy figyeljék a játék PEGI besorolását az első használat - letöltés, vásárlás - előtt. Igyekezzenek figyelemmel kísérni a gyermekük által használt játékokat, ha lehet, legalább nézőként vegyenek részt a tevékenységben.

Ölik egymást a bankok a vállalkozói számlavezetésért

Az első magyar fintech pénzügyi szolgáltató, a BinX indulása felrázta a vállalkozói számlák piacát. Úgy tűnik ez jót tett, mert nem csak a díjak, hanem a kedvezmények terén is mind nagyobb a verseny,

Megérkezett Londonba első szállodájával az a&o Hostels

Európa legnagyobb magántulajdonban lévő hostelcsoportja, az a&o Hostels megvásárolta a korábbi DoubleTree by Hilton Docklands Riverside hotelt, ezzel megnyitva első londoni szállodáját. A fokozatos felújításra 21 millió fontot fordítanak, miközben az ingatlan továbbra is szállodaként fog működni, nem hostellé alakul. A szálloda 500 szobával és 2100 ággyal rendelkezik majd, és az ár-érték arányt kereső egyéni utazókat, családokat célozza meg.

Mindenki múzeumba! – Múzeumok Őszi Fesztiválja

Székesfehérváron „Az Év Kiállítása 2025” egyik jelöltje!
Hirdetés

Hírek

A digitális térben előforduló veszélyekre hívja fel a fiatalok figyelmét a GVH

Közleményében a GVH a szülőknek azt javasolja, hogy figyeljék a játék PEGI besorolását az első használat - letöltés, vásárlás - előtt. Igyekezzenek figyelemmel kísérni a gyermekük által használt játékokat, ha lehet, legalább nézőként vegyenek részt a tevékenységben.

Megérkezett Londonba első szállodájával az a&o Hostels

Európa legnagyobb magántulajdonban lévő hostelcsoportja, az a&o Hostels megvásárolta a korábbi DoubleTree by Hilton Docklands Riverside hotelt, ezzel megnyitva első londoni szállodáját. A fokozatos felújításra 21 millió fontot fordítanak, miközben az ingatlan továbbra is szállodaként fog működni, nem hostellé alakul. A szálloda 500 szobával és 2100 ággyal rendelkezik majd, és az ár-érték arányt kereső egyéni utazókat, családokat célozza meg.

Mindenki múzeumba! – Múzeumok Őszi Fesztiválja

Székesfehérváron „Az Év Kiállítása 2025” egyik jelöltje!

Jelentős támogatással fejleszt a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság

A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság duplán ünnepel, 50 éves a területén fekvő Ócsai Tájvédelmi Körzet, és most indul el 659 millió forint európai uniós támogatással ökológiai vízgazdálkodás feltételeinek megteremtése a Hajta-patak mentén, amely által több mint 791,5 hektáron javul majd az élőhelyek állapota.

Ismét gördülő Ikarus legendák érkeznek az Aeroparkba

Ismét jön az két nap, amikor nem csak a történelmi repülőgépek játsszák a főszerepet az Aeroparkban. A legendás Ikarus gyár mintegy 100 autóbusza – köztük számos oldtimer jármű, és ritkaságnak számító kocsi mutatkozik be október 4-én és 5-én. Élménybuszozás, látványos felvonulás, gördülő kiállítás, különleges motorindítás egyaránt szerepel a hétvége programjában, ami az egyik legismertebb és legsikeresebb magyar márka előtt tiszteleg. 

A ChatGPT az új nagybácsi: jobban hiszünk az MI válaszaiban, mint a Google-ben

Megrendülni látszik a Google egyeduralma az internetes keresésben. A mesterséges intelligencia, különösen a ChatGPT, új korszakot nyitott: a felhasználók egyre inkább összegzett, személyre szabott válaszokat keresnek linkek helyett. A Google piaci részesedése 90% alá csökkent, ami bár továbbra hatalmas szám, nagy változást jelezhet elő. Szesztay Péter, a BP Digital ügyvezetője szerint az MI-alapú keresők nemcsak hatékonyabbak, hanem új tartalomfejlesztési stratégiát is igényelnek.

Duna House: a magyarok többsége ingatlantulajdon-párti

Az elmúlt 3 évben az ingatlanügyletet lebonyolítók megközelítőleg fele vette igénybe profi ingatlan- és pénzügyi szakértő segítségét, miközben ez az arány az Egyesült Államokban meghaladja a 90 százalékot.

Kedvezően alakult a központi költségvetés finanszírozása szeptember végéig

Az idei évi finanszírozási tervének teljesülése az év első kilenc hónapjában kedvezően alakult, az állam működésének pénzügyi feltételei biztosítottak, az államadósság finanszírozása stabil, az egész évre tervezett forrásbevonás nettó 115 százaléka teljesült.
Hirdetés

Gazdaság

Fiatalok tízezrei adósodtak el 2025 első felében – több százan máris bajba kerültek

A munkáshitelek rövid időn belül megugró aránya a késedelmes állományon belül azt sejteti, hogy a konstrukció sérülékeny ügyfélkört vonz, így a gyors felfutás mellett gyorsan a törlesztési nehézségek válhatnak a legfőbb problémává.

A kockázatkezelés nem játék, de tanulhat a sakkból – öt párhuzam a tábla és a tőkepiacok között

A 2008-as pénzügyi válság óta a kockázatkezelés a banki működés egyik legfontosabb területévé vált. Ma már nemcsak arról szól, hogy egy intézmény megfeleljen a szabályozói elvárásoknak, hanem arról is, hogy előre felkészüljön szélsőséges forgatókönyvekre és biztosítsa a pénzügyi szektor hosszú távú stabilitását.

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Nézzük a jó oldalát – Van, amiben Mészáros Lőrinc rávert Elon Muskra

Elon Musk vagyona ma már kontinensek leggazdagabbjainak elitjét utasítja maga mögé – mutat rá Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezető igazgatója. Musk 342 milliárd dollárja több, mint Afrika és Óceánia 10 országának leggazdagabb vállalkozójának együttes vagyona. Ám egy dologban meg kell hajolnia Mészáros Lőrinc előtt: a magyar top-milliárdos vagyona 10 év alatt 150-szeresére ugrott, miközben Musk, csak 38-szorosára növelte pénzét. Igaz, Mészáros vagyona európai viszonylatban még így is a középmezőnyben marad.