Hirdetés
Kezdőlap Hírek Italbeszerzés. Gyorséttermeket és sörgyártókat vizsgál a GVH
No menu items!

Italbeszerzés. Gyorséttermeket és sörgyártókat vizsgál a GVH

A kép illusztráció

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) több hónapnyi türelmi időt követően megindította első versenyfelügyeleti eljárásait a vendéglátóipari italbeszerzésekre vonatkozó új szabályozás érvényesítésére. Két nagy gyorsétteremlánccal – Kentucky Fried Chicken, Burger King – és három sörgyárral – Dreher, Borsodi, Heineken – szemben is vizsgálat indult.

A GVH közölte: a hazai vendéglátóhelyeknek tavaly augusztus elsejéig kellett összhangba hozniuk gyakorlatukat a Kereskedelmi törvény új szabályaival, melyek célja a kizárólagos italbeszerzési szerződések visszaszorítása, illetve a kisebb italgyártók piacra lépésének elősegítése. A GVH tavaly nyomatékosan figyelmeztette az érintett cégeket, hogy időben készüljenek fel a jogszabályi változásokra.

A vizsgálatok egyfelől kiterjednek arra, hogy a vendéglátósok a jogszabályi változásoknak megfelelően legalább két különböző gyártó termékeit kínálják-e az előírt italkategóriákban (sör, üdítő, gyümölcslé, ásványvíz).

A GVH azt valószínűsíti, hogy két hazai gyorsétterem-franchise lánc – a Kentucky Fried Chicken, illetve a Burger King – nem tesz eleget az előírásoknak, és továbbra is kizárólag egyetlen gyártó termékeit értékesíti egyes italkategóriákban.

Az eljárások másik része azon előírás ellenőrzését célozza, mely szerint a vendéglátóhelyek italkészleteik legfeljebb 80 százalékát szerezhetik be ugyanazon gyártótól az egyes italkategóriákban.

Ez alól csupán egy kivételt határoz meg a jogszabály, ha az érintett vendéglátóhely biztosítja legalább egy kisüzemi sör folyamatos, csapon történő értékesítését.

A GVH úgy véli, hogy három, jelentős piaci erővel rendelkező sörgyártó – a Dreher, a Borsodi és a Heineken – egyaránt kizárólagosan szerződött egyes vendéglátóhelyekkel, vagyis azok gyakorlatilag teljes sörkészletüket a nagy gyártók egyikétől szerezték be. Egyúttal valószínűleg egyes szerződő vendéglátóhelyek esetében nem teljesült az általános elvárás, hogy legalább két különböző sörgyártó termékeit vegyék fel az itallapra.

A versenyfelügyeleti eljárások megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozások a feltételezett jogsértést elkövették. Az eljárások a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányulnak. Az eljárások lefolytatására biztosított időtartam 6 hónap, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb hat hónappal meghosszabbítható – tájékoztatott a GVH.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.
Hirdetés

Hírek

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.

GKI: a magyar cégek több mint negyedénél bevált a távmunka

A GKI felmérése szerint a távmunkát alkalmazó cégek 76 százaléka nem tervez változtatást a jelenlegi gyakorlaton.

A Magyar Államkincstár is csatlakozott a Digitális Állampolgárság Programhoz

A WebKincstárban a DÁP azonosítóval történő belépési lehetőség ügyfél általi beállítását követően a felhasználónév és jelszó megadása helyett elegendő lesz a QR-kód beolvasása, míg a MobilKincstár esetében a két alkalmazás összekapcsolását követően a DÁP mobilalkalmazásban kell jóváhagyni a belépést.

Félreértés az ingyenes készpénzfelvétel kapcsán: sokan mennek feleslegesen bankfiókba

Azért, hogy teljes mértékben ki lehessen használni a jogszabály adta lehetőséget, a jogalkotó 300 000 forintra emelte az ATM-ből egy tranzakcióval felvehető készpénz minimális összegét.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás