Kezdőlap Pénzvilág Itt a baj: késnek az uniós pénzek, a költségvetés kiköltekezett
No menu items!

Itt a baj: késnek az uniós pénzek, a költségvetés kiköltekezett

A makrogazdasági folyamatok kedvezően alakultak az első fél évben, kockázatot jelent ugyanakkor az európai uniós források beérkezésének elhúzódása, valamint a költségvetési szervek kiadásainak túlteljesülése – állapította meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ) az első fél év költségvetési folyamatait értékelő elemzésében. 

Az összességében kedvező költségvetési folyamatok mellett az első fél évben az államháztartás központi alrendszerének pénzforgalmi hiánya 1420,5 milliárd forint volt, ami 4,4 százalékkal meghaladta az egész évre tervezett hiány teljes összegét, és 740,4 milliárd forinttal több az időarányosnál. Az uniós források azonban ennél magasabb összeggel, csaknem 800 milliárd forinttal maradnak el az időarányostól.

Az uniós támogatással megvalósuló programok részleges fedezetét biztosító uniós források késedelmes beérkezése miatt megjelenő deficit összege nem növeli az uniós módszertan szerint számított hiányt, és korrekciós tételként veszik figyelembe az államadósság-mutató magyar szabályok szerinti kiszámításakor – mutat rá az ÁSZ.

Ezért a bevételek elmaradása ellenére az uniós programok megvalósítása ütemezetten folytatódott, ami egyfelől hozzájárult a gazdasági növekedéshez, másfelől viszont növelte a költségvetés pénzforgalmi hiányát, és az államadósságot. Ezt a növekményt azonban az adósságkezelés kedvező feltételekkel finanszírozni tudja – jegyzi meg az ÁSZ.

A központi költségvetés adóssága 2018. első hat hónapjában a 2017 végi állományhoz képest 1587,5 milliárd forinttal nőtt, 14,8 százalékkal meghaladta a teljes évre tervezett növekményt. Az emelkedő finanszírozási szükségletet teljes mértékben a forintadósság növelésével sikerült kielégíteni, a devizaadósság állománya pedig csökkent. Ez mérsékelte a sérülékenységet – írták.

Az államadósság év végi alakulására a központi költségvetés adóssága mellett az önkormányzati alrendszer adósságának és a kormányzati szektorba sorolt egyéb szervezetek adósságának alakulása is hatással van. Az önkormányzati adósság növekedése mintegy 100 milliárd forinttal nagyobb a költségvetés elfogadásakor számított mértéknél – jegyzi meg az elemzés.

Az Állami Számvevőszék nem lát kockázatot az államadósság-szabály idei teljesülésénél. Várhatóan az uniós szabályok alapján számított adósságráta is csökkenni fog,  az még bizonytalan azonban, hogy a csökkenés GDP arányos mértéke eléri-e a kívánatosnak tartott 0,7 százalékpontot.

A jelentés azt is leszögezi, hogy az uniós módszertan szerint számított idei hiány nem éri el a GDP 3 százalékát és a 2018-as költségvetési folyamatok alakulása kedvező bázist teremt a 2019. évi költségvetés végrehajtására.

A Költségvetési Tanács (KT) félévente véleményt alkot a költségvetési  törvény végrehajtásáról és az államadósság várható alakulásáról. Ehhez járul hozzá a számvevőszék elemzése – jegyezte meg  honlapján kedden megjelent közleményében az ÁSZ.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

CPI Hotels új design szállodát nyit Budapesten

Európa egyik vezető szállodacsoportja, a CPI Hotels a.s. tovább erősíti jelenlétét a magyar piacon: büszkén jelenti be a vadonatúj Mamaison Vibe Hotel Downtown Budapest megnyitását.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.
Hirdetés

Hírek

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.

Nagy év végi hajrá várható a bankfiókokban és a földhivatalokban!

Fontos, hogy az igazgatási szünet nem számít bele az ingatlanügyi és egyéb földhivatali eljárások ügyintézési határidejébe.

Ponthatármentes oktatás: 3000 magyar diák tanul Pozsonyban

Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás