Hirdetés
Kezdőlap Agrárvilág Itt a lehetőség a családi gazdaságok fejlesztésére
No menu items!

Itt a lehetőség a családi gazdaságok fejlesztésére

Feldman Zsolt
Fotó: Vermes Tibor

Új pályázati felhívások segítik az állattartókat és az élelmiszer előállító gazdaságokat – mondta Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára, a XXII. Tarka Fesztivál keretében megrendezett, XXVI. Bonyhádi Állategészségügyi és Állattenyésztési Tanácskozás – országos agrárfórum rendezvényén, pénteken, Bonyhádon.

Az államtitkár kiemelte, a kisebb és a nagyobb üzemek számára is új pályázati felhívások jelennek meg, ebben éppúgy támogatják a nagyobb, komplex beruházásokat, mint a kisebb léptékű fejlesztéseket. Hozzátette, a megváltozott fogyasztói igények tükrében kiemelkedő lehetőség ez a kisebb, családi állattartó gazdaságok számára is, hiszen a Közös Agrárpolitika Stratégiai Tervének feltételrendszeréhez igazodva fejlesztéseikhez biztosítékmentes előleg is rendelkezésükre áll. Emellett a kamatköltségekhez is igényelhető támogatás. Nem szükséges építéssel járó beruházást tervezni, a támogatás eszközbeszerzésre is felhasználható – tette hozzá.

Feldman Zsolt hangsúlyozta, a hazai tejtermelés volumene évek óta növekszik, köszönhető ez a hatékonyság növelő beruházásoknak és a tenyésztésszervezésnek, a tenyésztő szervezetek kiemelkedő munkájának. Tenyésztésszervezési támogatás jogcímen 2023-ban 1,9 milliárd forintot kaptak az állattartók, ebből a szarvasmarha-ágazat 900 millió forintot – tette hozzá az államtitkár.  Újdonság a KAP új pályázati rendszerében az a magyar kezdeményezés is, melynek köszönhetően új jogcímeken is igényelhető állatjóléti támogatás. A húshasznú szarvasmarhatartóktól 2024-ben 1479 kérelem érkezett be erre a jogcímre – húzta alá Feldman Zsolt.

Az Európai Unió Közös Agrárpolitikája szigorította a termelés feltételeit, az új szabályozási rendszerhez való alkalmazkodás kihívásokat teremtett – tette hozzá. A termeléshez kötött támogatások kapcsán elmondta, a tavalyi kérelmek alapján az anyatehén 10,3 milliárd forint, a hízott bika 1,25 milliárd forint, a tejhasznú szarvasmarha tartók pedig 29,1 milliárd forint kifizetésben részesültek.

A Magyartarka kettős hasznosítású fajta, népszerű a hazai állattartók körében. A kisgazdaságoknak kiemelt szerepük van a tejtermékek, sajtok, kistermelői élelmiszerek előállításában. Nekik nagy lehetőség a most megjelenő, kis léptékű, élelmiszer feldolgozást segítő pályázati felhívás – emelte ki Feldman Zsolt. Amíg 2010-ben a magyar lakosság sajtból és túróból 5,5 kilogrammot fogyasztott éves alapon, addig 2020-ban ez az arány már 8,9 kilogrammra emelkedett – mutatják a statisztikák. Feldman Zsolt hozzátette, a támogatások fontos célja az is, hogy ezt a növekvő fogyasztói igényt hogyan tudjuk a jövőben magyar állatállományból kielégíteni.(Agrérminisztérium)

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.
Hirdetés

Hírek

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás