Kezdőlap Autó Itthon is jön a tisztán elektromos Mini
No menu items!

Itthon is jön a tisztán elektromos Mini

A nemzetközi piaci bevezetéssel egy időben, márciustól Magyarországon is megjelenik a Mini teljesen elektromos autómodellje, a Cooper SE.

Maciej Galant, a BMW Group Magyarország ügyvezető igazgatója elmondta, hogy 2023-ra 25 teljesen elektromos és plug-in hibrid meghajtást használó modell lesz a BMW-csoport kínálatában. Hozzátette: a cégcsoport 2006 óta 60 százalékkal csökkentette károsanyag-kibocsátását.

A Mini Cooper SE a háromajtós Mini Cooper alapján készült. Fotó: Mini – Facebook

Tájékoztatása szerint az elektromos Mini minden olyat tud, amit a hagyományos meghajtású modelljeik: a prémium minőség, stílusos megjelenés és a vezetési élmény is megmaradt.

Salgó András vállalati kommunikációs igazgató elmondta, hogy a Mini Cooper SE a hagyományos, háromajtós Mini Cooper alapján készült, alacsony tömegközéppontal, a dinamizmusra fókuszálva, a belsőégésű erőforrást pedig egy 184 lóerős villanymotor váltotta le.

Hatótávolsága 235-270 kilométer, és 35 perc alatt 80 százalékra feltölthető az akkumulátora villámtöltővel.

A legolcsóbb teljesen elektromos Mini ára 10 millió 500 ezer forinttól indul, amely az elektromos autókra kapható – jelenleg átalakuló – állami támogatással 9 millió forintos kezdő árat jelenthet.

A Mini Cooper SE akkumulátora alig egy óra alatt teljesen feltölthető. Fotó: Mini – Facebook

A magyarországi piacon 2019-ben összesen 1706 teljesen elektromos autót adtak el.

A Datahouse adatai szerint tavaly a magyarországi újautó-piacon 157 906 személyautó kelt el, így a BMW részesedése a 3714 eladott autóval 2,35 százalékos. Miniből 424 fogyott, 157 darabbal több a 2018. évinél, a márka a piac 0,27 százalékát birtokolja.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Itt van melyik a leggazdagabb és a legszegényebb régió az uniós GDP-rangsorban

Az Európai Unió 2023-as gazdasági adatai szerint az uniós...

Lázár János: út és vasút épül a főváros és a repülőtér között

A tervek szerint 2028 végéig kétszer három sávos új közút, illetve 2035-re új vasútvonal épül a főváros és a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér között

Itt a közszolgák otthontámogatási tervezete

Társadalmi egyeztetésre került a régóta várt jogszabálytervezet a közszolgálati dolgozóknak járó, évi nettó 1 millió forintos otthontámogatásról, mely jelentős segítséget nyújt a lakásvásárlás előtt állóknak és a meglévő hitelüket törlesztőknek.

Az Otthon Start a miniraktározást is felpörgetheti

Magyarországon a self-storage még fiatal piac, de Budapest már kezdi kinőni a gyerekcipőt: gyorsan növekszik az érdeklődés.
Hirdetés

Hírek

Lázár János: út és vasút épül a főváros és a repülőtér között

A tervek szerint 2028 végéig kétszer három sávos új közút, illetve 2035-re új vasútvonal épül a főváros és a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér között

Itt a közszolgák otthontámogatási tervezete

Társadalmi egyeztetésre került a régóta várt jogszabálytervezet a közszolgálati dolgozóknak járó, évi nettó 1 millió forintos otthontámogatásról, mely jelentős segítséget nyújt a lakásvásárlás előtt állóknak és a meglévő hitelüket törlesztőknek.

Összefogás a hazai szőlőültetvények megvédésére

Az együttműködés erejével remélhetőleg sikerül gátat szabni a hazai szőlő-bor ágazatot fenyegető betegség további terjedésének.

Elvesztél az Otthon Start módosításai között? Segítünk képbe kerülni

A jelenlegi szabályozás szerint csak a 2022. január 1. után tett egyszerű bejelentéssel, véglegessé vált építési engedéllyel megkezdett építkezések finanszírozására igényelhető az Otthon Start lakáshitel

Devizapiac – Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

A forint erősebben áll mindhárom devizával szemben az év eleji kezdéshez képest: 5,3 százalékkal az euró, 15,6 százalékkal a dollár és 3,9 százalékkal a svájci frank ellenében.

Már ereszt az Otthon Start lufi: meddig tart ki a támogatás népszerűsége?

A Google Trends adatai alapján jól látható, hogy az internetes keresések gyakorisága július-augusztusban összességében folyamatosan emelkedett, miközben egy-egy bejelentés, nyilvánosságra került részletszabály jelentősen tudta fokozni az érdeklődést.

Javaslat egy Globális Erdészeti Tudásmegosztó Rendszer létrehozására – mi is benne vagyunk

Magyarország aktív szerepet vállal az erdőtüzek elleni globális fellépésben

A mesterséges intelligencia-láz az új aranyláz a San Franciscoban

Fotó:Freepik San Francisco ismét a világ figyelmének középpontjába került –...
Hirdetés

Gazdaság

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...

Ezt hozhatja a Széchenyi Kártya MAX+ kamatcsökkenése

A Széchenyi Kártya Program új kamatfeltételei kézzelfogható segítséget nyújtanak a hazai kkv-knak, különösen a működés finanszírozásában: a vállalkozások által fizetendő nettó kamat október 6-tól...

Tisztázzuk a vagyonadó terveket: ma egymilliárdosnak lenni már nem akkora szó, mint tíz éve

Ma már nagyjából 7000-10.000 magyar rendelkezik legalább 1 milliárd forintos klasszikus pénzügyi vagyonnal, 30.000 fő rendelkezik egymilliárdot meghaladó teljes vagyonnal, számuk pedig 2030-ra ötödével nőhet.

Oda az MBH kapcsolat, de marad a régi gondoskodás

Megújul a Gondoskodás Egészség- és Nyugdíjpénztár – megszűnik az MBH-val való együttműködés A mai nap első híre az volt, hogy az MBH Bank felülvizsgálta és...