Hirdetés
Kezdőlap Autóipar Itthon több autót adtak el áprilisban
No menu items!

Itthon több autót adtak el áprilisban

Áprilisban 12 412 új személyautót helyeztek forgalomba Magyarországon, 3 százalékkal többet a tavaly áprilisinál, az idei első négy hónapban pedig 46 746 gépkocsit, a növekedés 7 százalék volt a tavalyi azonos időszakhoz képest – közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) a DataHouse adatai alapján.

Az első négyhavi értékesítési számok kissé elmaradtak az MGE növekedési várakozásaitól. Az egyesület szerint ennek egyik oka lehet a belsőégésű motorok, elsősorban a dieselek körüli valós és rémhírek, amelyek a vásárlók szándékait eltérítik.

A tisztán elektromos és a plug-in hibrid gépkocsik forgalomba helyezése lassuló mértékben és kis mennyiség mellett növekszik, a felvevő piac egyelőre korlátozott és alatta van az év eleji várakozásoknak. A töltőhálózat ugyan fejlődik, illetve sok esetben az otthoni és a munkahelyi töltés is megoldott, de az autók ára továbbra is magas – jelezte az MGE.

A kormány nagycsaládosokat támogató programja iránti érdeklődés látszik, de ennek elindulása után értékelhető majd a hatása az újautó-piacra – fejtette ki összefoglalójában az egyesület.

Áprilisban 2105 új kishaszongépjármű került forgalomba, 26 százalékkal több, mint tavaly áprilisban. Az első négy hónapban 24 százalékkal nőtt az új kishaszonjárművek eladása az előző év azonos időszakához képest, 8350 járművet helyeztek forgalomba. A kishaszonjárművek piaca szintén elmaradt időarányosan az MGE előrejelzésétől. Az egyesület továbbra is szorgalmazza a vegyes használatú kishaszonjármű kategória újbóli bevezetését.

Áprilisban 625 új nagyhaszongépjármű került forgalomba, 5 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál, az idei első négy hónapban pedig 1928, ami 18 százalékos csökkenés az előző év azonos időszakához képest. Az MGE csökkenésre számít az év első részében, majd a növekedési hitelprogram eredményeképpen a tavalyi éves teljesítmény megismétlését valószínűsíti.

Áprilisban 80 százalékkal csökkent az új autóbuszok eladása a tavaly áprilisihoz képest, 9 buszt helyeztek forgalomba, az első négy hónapban pedig 236-ot, ami 9 százalékos csökkenés a tavalyi hasonló időszakhoz viszonyítva. Az autóbuszok piaca kis mérete miatt mutat jelentős havi eltéréseket, az eddigi eredmény nem ad lehetőséget elemzésre, erre több hónap átlagának ismeretében lesz lehetőség – közölte az MGE.

Áprilisban 523 új motorkerékpár került forgalomba, 28 százalékkal több az egy évvel korábbinál, az első négy hónapban 1369 motort helyeztek forgalomba, ami 54 százalékos növekedés a tavalyi azonos időszakhoz képest. A gépjárműimportőrök egyesülete szerint a motorkerékpárok piaca továbbra is gyenge. A százalékban jelentős növekedés és az előrejelzés feletti időarányos értékesítés ellenére alacsony a forgalomba helyezések száma, ugyanakkor némi bizakodásra ad okot a növekedési trend – közölték. /MTI/

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.
Hirdetés

Hírek

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.

GKI: a magyar cégek több mint negyedénél bevált a távmunka

A GKI felmérése szerint a távmunkát alkalmazó cégek 76 százaléka nem tervez változtatást a jelenlegi gyakorlaton.

A Magyar Államkincstár is csatlakozott a Digitális Állampolgárság Programhoz

A WebKincstárban a DÁP azonosítóval történő belépési lehetőség ügyfél általi beállítását követően a felhasználónév és jelszó megadása helyett elegendő lesz a QR-kód beolvasása, míg a MobilKincstár esetében a két alkalmazás összekapcsolását követően a DÁP mobilalkalmazásban kell jóváhagyni a belépést.

Félreértés az ingyenes készpénzfelvétel kapcsán: sokan mennek feleslegesen bankfiókba

Azért, hogy teljes mértékben ki lehessen használni a jogszabály adta lehetőséget, a jogalkotó 300 000 forintra emelte az ATM-ből egy tranzakcióval felvehető készpénz minimális összegét.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás