Kezdőlap Cégvilág Jegyeladóból a legnagyobbak közé - az R-BAG és Kovács Ferenc története
No menu items!

Jegyeladóból a legnagyobbak közé – az R-BAG és Kovács Ferenc története

„Ha Te ott vagy Feri, akkor csináljuk!” – 2001-ben így indult a mára piacvezetővé vált, tisztán magyar tulajdonú, független légi áruszállítási vezérügynökség (angolul GSSA / General Sales and Service Agent), az R-BAG Group története. Tulajdonosa Kovács Ferenc legutóbb az iparág legnagyobb szereplői közé tartozó orosz AirBridgeCargo óriásgépét hozta rendszeres járattal Budapestre, de a tervek még korántsem értek véget.

Annak ellenére, hogy Ferihegyen már sokféle légitársaság megannyi gépe megfordult, azért a korábbi világelsőnek számító Jumbo Jet, vagyis egy Boeing 747-es érkezése még ma is izgalomba hozza a repülők szerelmeseit és a szakmát. Már csak azért is, mert az orosz AirBridgeCargo (ABC) B747-8F, illetve B747-400F áruszállító (Freighter) típusai hetente kétszer jönnek majd Budapestre, hogy belsejében összesen akár 120-130 tonna árúval megrakodva érkezzen, vagy távozzon. Az orosz cég erejét mi sem mutatja jobban, minthogy a közelmúltban befejeződött Farnborough-i légivásáron 25 darab B747-est, 29 darab B777-est és 5 darab 747-est vett.

Az AirBridgeCargo magyarországi megjelenése ugyan jelentős fejezet az R-BgAG életében, Kovács Ferenc azonban azt mondja, mindez csak egy újabb lépés azon az úton, amit egykoron eltervezett és amin munkatársaival szisztematikus munkával nap, mint nap tovább haladnak.

Ennek eredménye az, hogy a vállalkozás mára már több, mint tíz országban nyitott leányvállalatot és olyan nagy légimárkákkal épített ki cargo együttműködést, mint  a DHL Aviation, az Air China, az Etihad, a Finnair, Virgin Atlantic, az Emirates, az Air France – KLM, a flydubai, a TAP Air Portugal, az American Airlines, vagy az EVA Air.  A kezdetekről beszélve a cégvezető a klasszikus alapértékek fontosságát emeli ki.

Amikor egy cég megalakul, a jövőképén kívül, még semmit nem tud felmutatni. Ezért is hatványozottan értékes az üzleti életben megszerzett személyes bizalom és kapcsolati tőke,

ami ilyenkor a pénzzel egyenértékű – vagy még annál is értékesebb – magyarázza az R-BAG tulajdonosa, hozzátéve, így sikerült már azonnal az alapításkor olyan presztízs értékű ügyfelekkel üzletet kötnie, akik nagyon-nagyon megnézik, egyáltalán kivel állnak szóba, mint tette ezt anno a DHL Aviation is, amikor is tisztelettel felkérték Kovács úrat, hogy vállalja el, úgymond oldja meg, hozza létre a DHL Aviation magyarországi cargo GSSA képviseletét

A bizalom persze – stílszerűen szólva – nem volt légből kapott, hiszen Kovács Ferenc 24 évig dolgozott a Malévnél, ahol debreceni jegyeladóként kezdte karrierjét, majd Varsóban volt állomásvezető, majd a Malév-TNT leányvállalat megalapításánál játszott kulcsszerepet. Innen vezetet útja a Malév Air Cargo élére, majd a Malév vezérigazgatói székbe. Az egykorvolt nemzeti légitársaság után a Boeing közép-európai értékesítési vezetője lett, ami után 2001-ben alapította meg az R-BAG-et. Abban az évben, ami a New York-i terrortámadás miatt visszaeső légiforgalmi kereslet miatt a legnagyobb kihívás elé állította az iparágat.

Kovács Ferenc ezzel kapcsolatban azt mondja: az iparág szereplői is látták és elismerték elkötelezettségét azért, mert a válság időszakában indította cégét. Ezután pedig az évről évre erősödő versenyhelyzetben, az R-BAG az egyetlen közép-kelet-európai cég volt, amely folyamatos volumen- és eredménynövekedést, földrajzi terjeszkedést tudott felmutatni.

A cégvezető szerint siker mögött nem kell különleges titkot keresni, hacsak nem tekintjük annak, hogy olyan szakembereket talált maga mellé, akik a tulajdonoshoz hasonló szakmai elkötelezettséggel végzik munkájukat. A maléves múlt érthető módon visszaköszön: két egykori közeli munkatársával alapította a céget és az évek alatt több, mint 80  fősre nőtt vállalkozás magyarországi központjának kollégái is többségében a nemzeti légitársaságnál dolgoztak egykor.

Mindez azért is ütőkártya, mert a kiélezett versenyhelyzetben a rugalmasság az egyik legnagyobb versenyelőny, amit nem csak árak, hanem a szolgáltatás minősége kapcsán is elvárnak a partnerek. Az üzletember szerint

az eredményesség kulcstényezői közé tartozik a belső kontroll is, hiszen egy olyan üzletágban, ahol folyamatosan változik a helyzet, kristálytisztán látni kell a kiadásokat és a bevételeket.

És mivel minden partner légitársaság és partner más és más igénnyel jelentkezik, ennek kielégítéséhez, az áruk pontos célba juttatásához komoly számítógépes háttérre is szükség van. Mert ahogy a cégvezető mondja, egy légitársaság képviseleti jogának megszerzése nem könnyű, de a partner megtartása még inkább erőt próbáló feladat. Ez tette szinte kötelezővé a régiós leányvállalatok megalapítását is, hiszen a partnerek számára nagy könnyebbség, ha több országban is ugyanarra szolgáltatóra támaszkodhatnak.

A nemzetközi szinten már több millió eurós forgalmú, tavaly  több ezer tonna áru szállítását koordináló társaság ezért nyitott száz százalékos tulajdonú képviseletet például Lengyelországban, Csehországban, Szlovákiában, Romániában, Bulgáriában, Szlovéniában, Horvátországban, Szerbiában és Ausztriában. Kovács Ferenc szerint, egy ilyen gyors terjeszkedés nem is lehetne sikeres, ha nem bízna meg munkatársaiban, nem adna számukra önálló döntési jogosítványokat. Ezért is döntött úgy, hogy az ügyvezetést kiválasztott kollégájára bízva, a napi operatív munkából hátralépve, már a stratégiaalkotásra és a nemzetközi kapcsolatrendszer ápolására, továbbépítésére koncentrál.

– Számomra természetes, hogy a cég előbbre lépése érdekében a tudásomat megosztom a munkatársaimmal, miközben az is alapelvem, hogy az egyes szakterületekre az adott témában nálam nagyobb tudással rendelkező szakembereket keresek – beszél ars poeticájáról Kovács Ferenc, megtoldva azzal, hogy mindez azért is kulcskérdés, mert a partnerek nemcsak elvárják, de értékelik is a lojalitást, a tisztességes ügyfélkezelést és a folyamatos kommunikációt.

Ha pedig ez megvan, minden adott ahhoz, hogy az orosz ABC Jumbo Jetjének érkezése után más meglepetésekkel is előálljon az R-BAG

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Vészfékre lépett az EU a CO2 kibocsátásban: 3 év haladékot kapnak az autógyártók

  Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke március...

Családi adóparadicsom lesz Magyarország

Megnyitják a kétgyermekes édesanyák esetén is az szja-mentességet: 2026 elejétől négy lépésben fokozatosan fogják ezt bevezetni. Először a 40 év alatti anyák válnak szja-mentessé, azután 2027 elejétől 50 éves korra emelik ezt a határt, majd ez 60 éves korra emelkedik, és utána életük végéig élvezhetik az szja-mentességet

Sikerrel indult a lakásbiztosítási kampány

A tájékoztató szerint a lakásbiztosítási piac minden szereplője komolyan készült a kampányra, a biztosítók például extra kedvezményeket és ajándékfedezeteket is nyújtanak. A biztosítók jelentős árversenyben vannak, de további díjcsökkenés is elképzelhető a következő napokban.

Mercur Díj Matolcsy Györgynek

Az azóta eltelt időszakban további fontos eredmények kötődnek a nevéhez az MKIK szerint, így a Növekedési Kötvényprogram (NKP), az Azonnali Fizetési Rendszer (AFR) bevezetése, valamint a kelet-közép-európai régióban a legmagasabb egy főre jutó aranytartalék, összesen 110 tonna felhalmozása.

Hírek

BÉT – Csökkenéssel nyithat a budapesti tőzsde

A Mol fontos szinteket tört át, 52 forinttal, 1,8 százalékkal 2946 forintra erősödött, 1,8 milliárd forintos forgalomban. Rövid távú támasz 2920 forint közelében, a következő ellenállás 2 965 forintnál található.

Erősödött a forint kedd reggelre

Erősödött kedd reggelre a forint a főbb devizákkal szemben...

Az alkoholmentes sör egyre népszerűbb az EU-ban: De vajon megelőzi-e a hagyományos sört?

Az alkoholmentes sör egyre népszerűbb az EU-ban: De vajon...

A diktatúra habzó bája: nyugati mintájú söröző nyílt Észak-Koreában

Észak-Korea egy vadonatúj, nyugati stílusú sörözőt reklámoz fővárosában, de...

Rárepültek a gyanútlan Wizz Air utasokra

Adathalász e-mailben árulnak 10 eurós Wizz Air kupont a...

Erősödött csütörtök reggelre a forint

A februári kezdéshez képest a forint 1,6 százalékkal erősödött az euróval, valamint 2,3 százalékkal a dollárral és a svájci frankkal szemben.

Erősödött a forint szerdán

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.

Vegyesen mozgott a forint kedd reggel

Az eurót 1,0305 dolláron jegyezték kedden reggel, alacsonyabban a hétfő esti 1,0313 dollárnál.

Gazdaság

Az adóelőlegből is igénybe vehető az szja-kedvezmény

Nyomtatásra, irattárolásra sincs szükség, mert a nyilatkozatot az adóhivatal automatikusan továbbítja az abban megjelölt munkáltatónak, kifizetőnek.

Az alapvető élelmiszerek árának csökkentéséért lép a GVH

A nemzeti versenyhatóság álláspontja szerint az érdekképviseleti szervezetek által rendszeresen kiadott áremelési közlemények sérthetik a tisztességes piaci versenyt és fokozzák az inflációs nyomást.

Itt az első kamatforduló, utalják a csúcshozamot az inflációkövető állampapírokra

A PMÁP-ot az államkincstár 99 százalékos árfolyamon váltja vissza, de ez az egy százaléknyi veszteség is bőven megéri, hiszen a többi lakossági állampapír közül a legalacsonyabb kamatú is 5,5 százalékot fizet

Megvan az új PMÁP kamat, kezdődhet a nagy állampapírcsata

Az idei PMÁP-lejáratokról és kamatfizetésekről már tavaly megkezdték az egyeztetést az ügyfelekkel, hogy fel tudjanak készülni, mi legyen a pénzükkel, amikor érkeznek a kifizetések.