Hirdetés
Kezdőlap Agrár Jó minőségű kukorica termett idén
No menu items!

Jó minőségű kukorica termett idén

Közel átlagos, 500 ezer tonna körüli, jó minőségű termés várható idén csemegekukoricából – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).

A korai fajtákkal kezdődött a csemegekukorica betakarítása, amely idén a tavaszi aszály, majd a nagy esőzések miatt egy-másfél hetet tolódik.

Az elmúlt években átlagosan 30-34 ezer hektárnyi területen termesztettek Magyarországon csemegekukoricát, ez a legnagyobb mennyiségben termesztett ipari zöldségféle, évente 500-600 ezer tonnát takarítanak be belőle. Másodvetésből idén kevesebb várható, azt az őszi időjárás, a korai fagyok megjelenése jelentősen befolyásolhatja.

A termőtájak közül kiemelkedő Hajdú-Bihar megye 10 ezer hektár feletti termőterületével, de Szabolcs-Szatmár-Bereg, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád és Jász-Nagykun-Szolnok megyében is több ezer hektáros ültetvények vannak. A termőterület mintegy 70 százaléka öntözött, továbbá elterjedtek a szuperédes fajták, 70 százalékban azt vetnek – tették hozzá.

Közölték: a termés több mint felét a konzervipar, harmadát a hűtőipar dolgozza fel, emellett évről évre emelkedik a frissen vagy főtten értékesített csemegekukorica mennyisége is. A hazai csemegekukorica-fogyasztás alacsony, személyenként 1-1,5 kilogrammot jelent, a frissáruként fogyasztott mennyiségről pontos adatok nem érhetők el.

Magyarország klimatikus és talajadottságai kitűnők a csemegekukorica-termeléshez, amely a magas termesztéstechnológiai színvonallal és a feldolgozóipar műszaki, technológiai szintjével együtt garantálja a jó hozamokat és a kiváló minőséget.

A belföldön előállított csemegekukorica-termékek mintegy 95 százaléka export.

Magyarország a legtöbb konzervet Oroszországba és a Független Államok Közösségének országaiba, fagyasztott terméket Angliába és Németországba szállítja, de termékei eljutnak a világ szinte minden tájára. Fagyasztott kukoricából az Egyesült Államokat követve a világ második legnagyobb exportőre, konzervkukoricában Magyarország és Franciaország a vezető európai exportőr – írta a NAK.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.
Hirdetés

Hírek

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás