Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Jön az állandó 14. havi nyugdíj Lengyelországban
No menu items!

Jön az állandó 14. havi nyugdíj Lengyelországban

Illusztráció: Bigstock

Módosításokat fogadott el csütörtök éjjel az ellenzéki többségű lengyel szenátus a 14. havi nyugdíj állandóvá tételéről szóló törvényhez, a jogszabály most újból az alsóház (szejm) elé kerül, ahol július elején várható a végső jóváhagyása.

A törvény módosítások nélküli elfogadása mellett a 100 fős felsőházban a kormányfrakció jelen lévő 43 tagja szavazott, három kormánypárti szenátor nem volt jelen. Az ellenzéki többség nemmel voksolt. A törvény módosításokkal kiegészített változatát viszont 96 szenátor támogatta.

A 14. havi nyugdíj a kormánykoalíciót vezető Jog és Igazságosság (PiS) őszi parlamenti választásokra szóló programjának része. A minimálnyugdíjjal egyenlő összegű 14. havi nyugdíjat 2021 óta egyszeri járulékként minden évben kifizették Lengyelországban, a választási előkampány keretében, májusban előterjesztett új törvénnyel azonban állandóvá tennék.

Lengyelországban 2019-ben már bevezették a – minimálnyugdíjjal szintén egyenlő – 13. havi nyugdíjat, amelyet azóta rendszeresen folyósítanak is.

A 14. havi nyugdíj az új jogszabály szerint azoknak jár, akiknek a havi nyugdíja alacsonyabb bruttó 2900 zlotynál (mintegy 242 ezer forintnál). Az említett küszöb átlépése esetén arányosan alacsonyabb összeget fizetnek ki.

A szenátusi módosítások egyikének értelmében a küszöb magasabb lenne, az átlagnyugdíj 120 százalékát (jelenleg 3900 zloty) tenné ki.

A módosításokról a szejm zárószavazásán, várhatóan a július 6-7-én esedékes ülésen döntenek.

Szerdán a szenátus módosítások nélkül jóváhagyta azt a törvényt, amelynek értelmében júliustól díjmentessé teszik az állami autópályák használatát Lengyelországban. Az intézkedés szintén a PiS választási programjában szerepel.

A PiS választási programmal foglalkozó első kongresszusán, májusban tett választási ígéretei között szerepel az is, hogy jövő év elejétől a jelenlegi 500 zlotyról (42 ezer forint) 800-ra (67 ezer forint) emelnék a 18 éven aluli gyermekek után fizetett havi támogatást, és ingyenes gyógyszereket biztosítanának a 65 évesnél idősebbeknek, valamint a 18 évesnél fiatalabbaknak.

A választási előkampány keretében szombatra a kormánypárt újabb nagygyűlést jelentett be a délnyugat-lengyelországi Bogatynia városába, és választási rendezvényeket tartanak aznap ellenzéki tömörülések is. A fő ellenzéki frakció, a Polgári Koalíció például a délnyugat-lengyelországi Wroclawban rendez nagygyűlést.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...
Hirdetés

Hírek

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.