Kezdőlap Agrár Jövőnk záloga a 2,3 millió hektárnyi magyar zöld erdővagyon gondozása
No menu items!

Jövőnk záloga a 2,3 millió hektárnyi magyar zöld erdővagyon gondozása

Fotók: Soproni Egyetem

Mintegy 2,3 millió hektár az ország erdei fafajokkal borított területe, amely fennmaradását, valamint gyarapodását a fenntartható erdőgazdálkodás és a mögötte lévő erdőtudomány biztosítja – mondta az erdőkért és földügyekért felelős államtitkár az Erdészeti Tudományos Konferencián, a Soproni Egyetemen, hétfőn.  

Zambó Péter szerint jelenleg a legtöbb szektorban, úgy az erdőgazdálkodásban is kiemelt jelentősége van a folyamatos innovációnak és a digitális technológiáknak. Ezt az ENSZ is felismerte és a közelgő, március 21-én tartandó Erdők Nemzetközi Napjának témájává az „erdők és innováció” kapcsolatát tette.

„Csak a szakmai gyakorlatba átültethető tudományos eredményeknek és innovációknak van igazi értékük” – emelte ki az államtitkár, aki szerint a tudományos-szellemi műhely és az erdő között az út hosszú, ezért mindent el kell követni ennek a lerövidítése, azaz a tudományos eredmények gyakorlati hasznosítása érdekében. Ennek egyik megoldása a professzionális szakmai kutatás és az oktatás egységének megteremtése, amelynek a lehetősége az Erdészeti Tudományos Intézetnek a Soproni Egyetem szervezetébe történő integrációjával létrejött.

Zambó Péter hozzátette, hogy a Soproni Egyetemhez szorosan kapcsolódva hozták létre az Erdészeti Ágazati Tudásközpontot, amely támogatja az erdészeti szakképzés felzárkóztatását és segíti a szakmai kapcsolattartást a piaci szereplők, a magán és az állami tulajdonú erdészeti társaságok irányába.

Kitért arra is, hogy az erdőgazdálkodás, és a rá épülő erdőalapú ipar a körkörös gazdaság, így a fenntarthatóság egyik legnagyobb hagyománnyal rendelkező, működő gyakorlata. A fa okos és hatékony energetikai célú felhasználása a megújuló energia hasznosításának működő példája. Ennek jó mintája, hogy a Soproni Egyetem tavaly decemberben üzemelte be új, modern és magas hatásfokú, aprítékkal működő fűtési rendszerét, amelybe a fűtőanyagot a szintén az egyetemhez szervesen kapcsolódó Tanulmányi Erdőgazdaság szállítja. Ez a gyakorlat bizonyítéka az innováció és tudás implementációjának – fűzte hozzá.

A kétnapos konferencián a hazai erdészeti kutatásban és gyakorlatban dolgozó szakemberek nyolc szekcióban, több mint száz előadás keretében foglalják össze az erdők kutatásával kapcsolatos legújabb eredményeket az ökológiai témaköröktől kezdve a rekreációs hasznosításon keresztül a klímaváltozás kérdéséig.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

AzÜzlet Év junior üzleti személyisége a Munch csapata, már több, mint 5 millió ételcsomagot mentett meg

AzÜzlet portálunk, 2025-ben első ízben hirdette meg közönségszavazását, amivel...

HAMA ügyvezető: a mesterséges intelligencia és a tőkeerős külföldi szereplők dominanciája turbulenciát hozott az online IT piacra

Prohászka Ottó A gazdasági fellendülés ígérete helyett 2025-ben a bizonytalanság...

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

Ez aztán a karácsonyi meglepetés: kinyitja a kormány a földpiacot a pénzügyi befektetők előtt

Ez a módosítás ellentétes a földforgalmi törvény eredeti koncepciójával, amely szerint a termőföld nem lehet pénzügyi spekuláció tárgya, és csak az birtokolhatja, aki maga is műveli azt.
Hirdetés

Hírek

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás