Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Kereskedelmi háború. Trump szerint közel a megállapodás
No menu items!

Kereskedelmi háború. Trump szerint közel a megállapodás

Washington és Peking közel áll egy korlátozott kereskedelmi egyezmény megkötéséhez, legalábbis Donald Trump amerikai elnök a tanácsadóival erről egyeztetett a Fehér Házban.

A megbeszélésen az amerikai elnök fő gazdasági tanácsadói és munkatársai – Steven Mnuchin pénzügyminiszter, Peter Navarro, a Fehér Ház gazdasági tanácsadója, Larry Kudlow kereskedelmi tanácsadó és Robert Lighthizer, az Egyesült Államok kereskedelmi főtárgyalója – vettek részt.

Donald Trump: ők is akarják, és mi is ezt akarjuk

Közleményt ugyan nem adtak ki, de az amerikai sajtó információi szerint Trump beleegyezett abba, hogy a vasárnap esedékes, kínai árukra beígért, 156 milliárd dollár értékben kivetendő amerikai vámokat ne vezessék be, és a már érvényben lévő vámok mértékét csökkentsék. Cserében Kína kötelezettséget vállal nagy mennyiségű amerikai mezőgazdasági termék megvásárlására, valamint a szellemi tulajdonra és a nemzeti valutájára vonatkozó ígéretet tett.

Az amerikai lapértesülések nem tettek említést a kínai partnerek által esetlegesen felvetett kérdésekről, és Peking sem reagált hivatalosan az esetleges előzetes megállapodásra.

Michael Pillsbury, az amerikai elnök egyik tanácsadója a The Wall Street Journal című lapot arról tájékoztatta: személyesen az elnöktől úgy tudja, hogy Kína 2020-ban 50 milliárd dollár értékben vásárol majd amerikai mezőgazdasági termékeket, energiát és más árucikkeket, az amerikai kormány pedig 15-25 százalékkal csökkenti a kínai árukra már érvényben lévő vámok mértékét. Amennyiben a Peking által megígért amerikai vásárlások nem történnének meg, Washington visszaállítja az eredeti összegű vámokat.

Pillsbury azt is elmondta, hogy ezt a javaslatot az amerikai tárgyalófél nem a csütörtöki egyezetésen munkálta ki, hanem négy-öt nappal ezelőtt már el is juttatta Pekingnek. A tárgyalások részleteit ismerő, de nevük elhallgatását kérő amerikai kormányzati tisztségviselők újságíróknak elmondták: amennyiben a kínaiak részéről pozitív válasz érkezik, Robert Lighthizer már pénteken aláírhatja a washingtoni kínai nagykövettel a nagy körvonalakban rögzített megállapodás-vázlatot.

Donald Trump szerint a kereskedelmi megállapodásnak ez az úgynevezett első szakasza elvezetne majd a megkötendő egyezmény második szakaszához, amikor összetettebb kérdéseket vitatnak meg: például a kötelező technológiai transzfer, a kínai állami támogatások, vagy a kínai állami vállalatok magatartásának ügyét.

A Fehér Ház nem kívánta kommentálni a kibontakozó megállapodást. Donald Trump azonban már reggeli Twitter-bejegyzései egyikében arról írt: “Nagyon közel a Nagy Megállapodás Kínával. Ők is akarják, és mi is ezt akarjuk“.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.
Hirdetés

Hírek

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás