Kezdőlap Mozaik Kevesebb gyerek született - nőtt a természetes fogyás
No menu items!

Kevesebb gyerek született – nőtt a természetes fogyás

Nőtt a természetes fogyás mértéke 2019 első hat hónapjában, miután 2,8 százalékkal kevesebb gyermek született és 1 százalékkal többen haltak meg a múlt év azonos időszakához képest – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

Az év első hat hónapjában 41 902 gyermek született, 1201-gyel kevesebb, mint tavaly ilyenkor. Január-márciusban átlagosan 4,2 százalékkal kevesebb újszülött jött világra az előző év első negyedévéhez viszonyítva. Április-májusban 1,4 százalékkal magasabb, júniusban pedig 6,3 százalékkal alacsonyabb volt a születések száma az egy évvel korábbihoz képest.

2019. január-júniusában 67 741-en haltak meg, 1 százalékkal, 691-gyel többen, mint a tavalyi év azonos időszakában.

A KSH szerint a többlet a januári halálozások kiemelkedően magas számából adódott, “amelynek hátterében a tavalyinál korábban tetőző influenzajárvány állhatott”.

2019. januárban csaknem 20 százalékkal, februárban 2,7 százalékkal többen, márciusban 14 százalékkal kevesebben hunytak el, mint egy évvel korábban. Ezt követően április-májusban átlagosan 1,6 százalékkal csökkent, júniusban pedig 2,7 százalékkal emelkedett a halálozások száma.

Mivel a születések száma csökkent, a halálozások száma pedig emelkedett, a természetes fogyás mértéke 7,9 százalékkal volt több, mint egy évvel korábban.

A hivatal adatai szerint a házasságkötések száma jelentősen nőtt: 24 020 pár házasodott össze, 7,9 százalékkal, 1758-cal több, mint tavaly ilyenkor. Januárban 3,9 százalékkal kevesebb, ezt követően február-márciusban kismértékben, április-májusban pedig átlagosan 8,2 százalékkal több házasságot anyakönyveztek, mint egy évvel korábban. Az emelkedő tendencia tovább folytatódott, júniusban már 15 százalékkal többen léptek frigyre, mint 2018 azonos hónapjában – közölte a KSH.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

Ez aztán a karácsonyi meglepetés: kinyitja a kormány a földpiacot a pénzügyi befektetők előtt

Ez a módosítás ellentétes a földforgalmi törvény eredeti koncepciójával, amely szerint a termőföld nem lehet pénzügyi spekuláció tárgya, és csak az birtokolhatja, aki maga is műveli azt.

Ünnep másként: év végi utazás Törökországban

Az út utolsó szakasza Denizli térségéhez, Laodikeia városához vezet. Szent János utolsó levelét ennek a közösségnek címezte, így ez a helyszín a zarándoklat természetes lezárásává válik.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.
Hirdetés

Hírek

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás