Hirdetés
Kezdőlap Agrár Kilőttek a mezőgazdasági árak: ezek drágultak
No menu items!

Kilőttek a mezőgazdasági árak: ezek drágultak

Márciusban nagy lendületet vett a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése, az egy évvel korábbiakhoz képest 37,4 százalékkal álltak magasabban, ami 12,5 százalékponttal több a februári 24,9 százaléknál. Az első negyedévben a mezőgazdasági termelői árak átlagosan 33,9 százalékkal nőttek a múlt év azonos időszakához viszonyítva, pedig már akkor is 13,0 százalékos volt az éves drágulás – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adataiból.

A növénytermesztési és kertészeti termékek ára 15,6 százalékponttal szökött fel februárról márciusra és 41,8 százalékkal emelkedett egy év alatt, az élőállatok és állati termékek áremelkedése 5,4 százalékponttal 26,9 százalékosra nőtt, ezen belül az élő állatok éves áremelkedése 6,1 százalékponttal, 27,9 százalékosra ugrott.

Növényi termékek drágulását a gabonafélék és az ipari növények húzták, de a gyümölcsök is kivették a részüket belőle. A gabonafélék árában egyik hónapról a másikra 19,9 százalékponttal magasabbra 58,2 százalékosra ugrott az emelkedés éves üteme.

A búza kerek 60,0 százalékkal drágább a tavaly márciusi áránál, míg februárban 41,7 százalékkal került többe, azaz 18,3 százalékponttal ugrott meg az áremelkedés üteme, a kukoricáé 23,7 százalékpontos lendülettel 59,2 százalékosra szökött fel.

Az ipari növények felvásárlási árának átlagosan 55,2 százalékos emelkedéséből az olajos növények 57,1 százalékos drágulása emelkedik ki, amelyen belül a napraforgómag 54,9 százalékos drágulása 23,3 százalékponttal magasabb a februárinál.

Annak ellenére, hogy a gyümölcsök felvásárlási ára márciusban még 6,7 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál, az átlagos áremelkedéshez 12,0 százalékpontnyi fellendüléssel hozzájárultak, mivel februárban 18,7 százalékkal voltak olcsóbbak éves összevetésben. A zöldségfélék felvásárlási ára 18,8 százalékkal emelkedett egy év alatt, ez 4,3 százalékponttal nagyobb a februárinál.

Az árak emelkedésében az előző hónaphoz képest a legnagyobb gyorsulást a fejes káposzta és a paradicsom mutatta 9,6, illetve 7,4 százalékponttal, amivel 25,9, és 28,2 százalékkal lettek drágábbak, mint tavaly márciusban. Az uborka felvásárlási ára 32,5 százalékot emelkedett, 4,5 százalékponttal nagyobbat a februári éves áremelkedésnél. A vöröshagyma csak 2,0 százalékkal kerül többe mint egy éve, de ezzel is az átlagos áremelkedést erősítette a februárihoz viszonyított 4,0 százalékponttal nagyobb árváltozással. Egyedül a karfiol árának emelkedése fékeződött le, igaz jelentősen 12,1 százalékponttal, így csak 1,6 százalékkal lett drágább a tavaly márciusi felvásárlási áránál.

Az élőállatok felvásárlási áremelkedését a sertések lódították meg a februárhoz képest 9,6 százalékponttal nagyobb, 25,9 százalékos éves emelkedéssel. A vágómarha ára is 24,1 százalékkal drágább, mint egy éve, de februárhoz képest ez csak 3,1 százalékponttal több. A baromfifélék felvásárlási ára 33,5 százalékkal nőtt egy év alatt, ami csak 0,6 százalékponttal nagyobb a februári emelkedésnél. Ezen belül viszont a vágókacsák 38,7 százalékos és a libák 38,8 százalékos éves áremelkedése 7,8, illetve 7,4 százalékos havi gyorsulást mutatott, míg a pulyka 19,0 százalékos éves drágulása 5,6 százalékponttal alacsonyabb a februárinál. A tyúkféléknél a 37,6 százalékos éves emelkedés pedig szinte észrevehetetlen 0,2 százalékpont szelídülést jelent a februári áremelkedéshez képest. A tej felvásárlási ára 24,5, a tojásé 13,8 százalékkal magasabb a tavaly márciusinál, ami 4,1, illetve 5,8 százalékponttal nagyobb éves emelkedés a februárinál.

A felvásárlási árak már meg is jelentek az áprilisi fogyasztói árakban: az élelmiszerek átlagosan 3,4 százalékkal kerültek többe, mint márciusban és 15,6 százalékkal, mint tavaly áprilisban. A sertéshús ára egy hónap alatt 9,8, a marhahús 9,0 és még a barofihús is 8,3 százalékkal emelkedett, a tojás fogyasztói ára 14,7 százalékkal ugrott meg egyetlen hónap alatt.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Idén is várja a korcsolyázókat a Bécsi Jégálom

A korcsolyázás mellett az ice stock sport szerelmeseit is várják: összesen nyolc pályán lehet kipróbálni a sportágat.

A magyar alma biztonságos és kiváló minőségű

A magyar alma nemcsak biztonságos, hanem kiváló minőségű is, amit nemcsak a termesztési feltételek, hanem a rendszeres és nagyon szigorú élelmiszer-biztonsági szabályok, illetve ellenőrzések is garantálnak

A magyar erdők jövője a klímaváltozáson túlmutató társadalmi kérdés

Nemcsak a klímaváltozás negatív hatásai, hanem a társadalmi igények és elvárások miatt is kiemelt kérdés a magyar erdők jövője.

HUN-REN: a kutatási intézmények uniós pályázati részvétele folyamatos lesz

A HUN-REN vezetése arra kérte intézményeit, hogy mihamarabb regisztráljanak az új PIC számokra és ehhez minden szakmai segítséget és támogatást megad - írták a közleményben.
Hirdetés

Hírek

A magyar erdők jövője a klímaváltozáson túlmutató társadalmi kérdés

Nemcsak a klímaváltozás negatív hatásai, hanem a társadalmi igények és elvárások miatt is kiemelt kérdés a magyar erdők jövője.

Kész  a Vendéglátóipari Vállalkozási Kisokos

Bővül a felszolgálási díj alkalmazásának lehetősége: teljes árbevételük 20 százalékát fordíthatják a szervizdíjra érvényes könnyített közteherrel munkabérfizetésére.

Randstad: a vállalatok 44 százaléka nettó árbevételének növekedésére számít

A kutatás szerint a létszámtervek 2026-ban visszafogott képet mutatnak: a cégek csupán 26 százaléka tervez bővítést, 12 százaléka leépítést, míg 17 százaléka nem pótolja a távozó munkavállalókat, 45 százalék változatlan létszámmal tervez.

NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz

A tervezetek 2026. március 15-től érhetők majd el, Ügyfélkapu+- vagy DÁP-azonosítással.

Az Északi tengeri út újraírja a világkereskedelmet

Fotó: freepik Az Északi tengeri út, a Northern Sea Route...

Nagy változás a bankoknál: mától havi 300 ezer forint készpénz vehető fel díjmentesen

Mindez azt jelenti, hogy 2014-ben az átlagos öregségi nyugdíj 126,6%-át, illetve a nettó átlagkereset 96,3%-át lehetett garantáltan ingyen felvenni az ATM-ekből.

Több mint 25 ezren síeltek január végéig a Mátrában

A Sípark területén balesetvédelmi okokból a szánkózás nem engedélyezett.

Március végén Erdély a Skanzenba költözik

A Taste of Transylvania fesztivált 2022 óta minden évben nagy sikerrel rendezik meg a borospataki skanzen festői lankái között. A háromnapos gasztrokultúrális fesztivál az idei év legnagyobb hazai Erdély tematikájú rendezvényének ígérkezik.
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...