Hirdetés
Kezdőlap Tudomány Kiméra. Emberi szerveket növeszthetnek állatokban
No menu items!

Kiméra. Emberi szerveket növeszthetnek állatokban

Engedélyt kaptak a tudományos minisztérium illetékes bizottságától japán kutatók arra, hogy emberi szerveket növesszenek állatokban. Kutatásukban az emberi őssejteket állati embriókba ültetik be, amelyeket kihordanak az állatok – közölte Maeszava Ajako, a tokiói minisztérium igazgatója.

Az engedély azonban csak a Tokiói Egyetem egyik kutatási projektjére vonatkozik.

A tudósok célja, hogy a jövőben azokon az embereken tudjanak segíteni, akik hiába várnak szervdonorra. Eddig világszerte csak olyan kísérleteket engedélyeztek emberi és állati sejtekből álló embriókkal, amelyek esetében az embriót néhány nap múlva elpusztították.

Nakaucsi Hiromicu

Nakaucsi Hiromicu és kutatótársai állatembriókba – egér, patkány vagy sertés – fognak iPS-sejteket (indukált pluripotens őssejtek) ültetni, amelyeknek megvan a képességük arra, hogy bármilyen más típusú sejtekké alakuljanak. Az embriók génjeit módosítják, hogy ne rendelkezzenek hasnyálmiriggyel. A tudósok arra számítanak, hogy a beültetett embriókból kifejlődő magzatok az emberi iPS-sejtekből növesztenek hasnyálmirigyet.

Az egerek a magzatokat ki fogják hordani, de röviddel a megszületés előtt elpusztítják azokat. A vemhesség alatt azt is megvizsgálják, hogy az állatok testében más helyeken is elterjednek-e az emberi őssejtek – fejtette ki Maeszava.

Emberi éás rágcsáló KIMÉRA Már túl van a professzor az első lépéseken Kép/Forrás:popularmechanics.com

Az első siker

Nakaucsi már 2017-ben sikeresen növesztett patkányokban egerekből származó iPS-sejtekből hasnyálmirigyet. Egy diabéteszes egérbe visszaültetve az egyik szerv megfelelően kontrollálta a vércukorszintet.

Egy másik kísérletben a kutatók képesek voltak patkányokban egerekből származó iPS-sejtekből veséket növesztetni, de amikor patkány őssejteket ültettek egérbe, próbálkozásuk sikertelennek bizonyult. Bár az egérvesék jól fejlődtek a patkányban, a patkányok születésük után meghaltak komplikációkban, amelyek az embriógének módosításának a módozata miatt jelentkezhet.

Hibridembrió

Nakaucsi elmondta, hogy az engedélyezett kutatásuk segít megérteni az e téren fellépő akadályokat, és egyben hangoztatta, nagyon távol vannak még attól, hogy emberi szerveket növesszenek sertésekben.

Bár korábban rágcsálókon megmutattuk, hogy lehetséges a koncepció, az ember és a sertés közötti genetikai távolságot áthidalni nem könnyű” – mondta az AFP francia hírügynökségnek.

A kísérletek még csak most kezdődnek. Ne várják azt, hogy egy-két éven belül emberi szerveket fejlesszünk” – tette hozzá.

Emberi és állati sejtekből álló hibridembriót létrehoztak már az Egyesült Államokban és más országokban is, ezeket azonban mindig hamar megölték, sohasem vártak a születés előtti időszakig.

Nakaucsi projektje az első, amelyre egy új japán törvény alapján a minisztériumi grémium áldását adta.
Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Maduro után Venezuela olajiparának újjáélesztése se gyors, se olcsó nem lesz

Az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump arról beszélt, hogy...

Így lettek milliárdosok a Mesterséges Intelligencia berobbanásának fiatal vállalkozói.

Fotó: https://x.com/mercor_ai A mesterséges intelligencia rohamos fejlődése az elmúlt években...

2025-ben a Suzuki a magyarországi újszemélyautó-piacon 11,04 százalékos részesedést ért el

A cég partnereinek, beszállítóinak, valamint a 78 tagú országos márkakereskedői hálózatának köszönhetően hozzávetőlegesen 10 000 munkavállaló megélhetéséhez járul hozzá.

2026 év madara – a “rigóüllőt” használó énekes rigó

A több mint négy évtizede futó akció legutóbbi állomásaként a lakossági internetes szavazást az énekes rigó nyerte.
Hirdetés

Hírek

2026 év madara – a “rigóüllőt” használó énekes rigó

A több mint négy évtizede futó akció legutóbbi állomásaként a lakossági internetes szavazást az énekes rigó nyerte.

2025 végén éves összehasonlításban 16 százalékkal csökkent a kereslet az eladó lakások piacán

Az elmúlt év egyik legfontosabb tanulsága, hogy az ingatlanpiaci növekedés súlypontja eltolódott a fővárosból

MLBKT: emelkedett a decemberi BMI

A felmérésben vizsgált részindexek többségében emelkedtek. Az egyedi indexek közül kilenc index áll a fellendülési tartományban.

Fontos fejlesztés kezdődik az 50 éves Lázbérci Tájvédelmi körzetben

Az 50. születésnapját ünneplő Lázbérci Tájvédelmi Körzet területén kiemelkedő fejlesztés indul el európai uniós támogatásnak köszönhetően.

Exportvezérelt növekedésére épít az Univer: új logisztikai központtal reagál a keresletre

A tanúsított, korszerű épület energiahatékony működést és a nemzetközi partnerek felé is jól kommunikálható fenntarthatósági hátteret biztosít.

Piaci lakáshitel az Otthon Start árnyékában: Mire számíthat, aki nem jogosult a 3 százalékos hitelre?

Nem meglepő az Otthon Start sikere, hiszen a legfeljebb fix 3 százalékos kamat kevesebb, mint a fele a piaci lakáscélú jelzáloghitelek költségszintjének.

BÉT – Emelkedéssel indulhat a kereskedés a tőzsdén

Emelkedéssel nyithat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) hétfőn az év első kereskedési napján a kedvező nemzetközi befektetői hangulat miatt

Devizapiac – Gyengült a forint hétfő reggel

Gyengült a forint árfolyama hétfő reggel a főbb devizákkal szemben.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás